Miért éppen a foglalkoztató könyv műfaját választottátok az elfogadás témájához? Amikor megkerestek, már kész volt a koncepció, az egész feladatsor, egy kész munkát kaptam, amit illusztrálnom kellett, a tervkészítésben nem volt szerepem. A Nézd, ez én vagyok! Győri Bori és Szamarasz Vera Zoé ötlete volt, én csak mint egy egyszerű „képeskönyv felsőrész-készítő” vettem részt ebben a munkában. Mikor kezdtél el meséket írni is és nem csak illusztrálni? Írni már elég fiatalon, 18 éves korom körül elkezdtem, csak aztán jó időre abbahagytam. Sokáig bizonytalan volt, hogy az írás vagy képzőművészet felé indulok-e, végül az utóbbi mellett döntöttem. De közben megmaradt bennem kíváncsiság, vagy inkább hiány az írással kapcsolatban. Hogy kezdődött az írói vonal? Pár évvel ezelőtt egy befektető ösztönzésére Pikler Évával elkezdtünk gondolkozni egy interaktív felületre szánt mesén. Megszületett a történet, kitaláltuk hozzá a játékot, elkészült a szinopszis, a storyboard, viszont ezen a ponton eltűnt a befektető. Mivel ott maradtunk egy félkész munkával, elkezdtünk keresni valakit, akit esetleg ez érdekelhet. Így kerültünk a Pagony kiadóhoz, akiknek Éva korábban már több könyvet illusztrált. Bár végül náluk az interaktív meséből szintén nem lett semmi, de a történet – ami egy boszorkány ikerpárról szólt – tetszett nekik, és az ő biztatásukra születtek meg első könyvem, a Matild és Margaréta, avagy boszorkányok a Bármi utcából meséi. Az eredeti témához visszakanyarodva, szerinted miért fontos, hogy legyen ilyen témájú foglalkoztató füzet is? Nincs még egy olyan könyv, amiben ennyi fura kinézetű lény lenne, akik ráadásul időnként mindenféle oda nem illő dologról beszélnek! Ez például egy roppant lényeges szempont! De komolyra fordítva a szót – sok olyan fontos kérdéssel foglalkozik a Nézd, ez én vagyok! – amiről a világban általában, de a mai Magyarországon különösen fontos beszélni; például, hogy mi, emberek sok szempontból nem vagyunk egyformák és ez egyáltalán nem baj, sőt, épp ellenkezőleg – annak ellenére, hogy ezt errefelé sokan problémaként kezelik. A gyerek többsége olyan környezetben él, ahol nap, mint nap előfordulnak ebből adódó konfliktusok, ezt hallják rádióból, televízióból, villamoson, a felnőttek egymás közti beszélgetéseiből, amiből sok mindent nem értenek, csak a növekvő feszültséget érzik. A Nézd ez én vagyok! könnyíti az másságról, identitásról szóló diskurzust, segédanyagként is használható az otthoni beszélgetésekhez. A füzet sok konfliktusforrást körüljár, megmagyaráz. Azt tudom, hogy Boriék (Győri Bori és Szamarasz Vera Zoé) a véglegesítés előtt sok gyereken kipróbálták a feladatokat, hogy valóban jól működjenek. Volt olyan, hogy emiatt változott az előre kialakult forgatókönyv? Igen, de nagy változások nem voltak, inkább a feladatok finomhangolása zajlott. Mennyi idő volt a foglalkoztató könyv elkészítése? Amikor először ránéztem, úgy gondoltam, hogy „Mi ez nekem? Hipp-hopp megrajzolom, és kész!”, végül több, mint három hónap lett belőle. Nagyon pontosan kellett dolgozni, mert ami első ránézésre egyszerűnek tűnt, arról utóbb kiderült, mégse annyira az. Volt, hogy egyetlen feladathoz harminc rajz kellett, vagy némi keresgélést, kutatómunkát igényelt az ábrázolás, vagy csak sokat kellett rajta gondolkodni. Hogyan zajlott az alkotói folyamat? Az esetek többségében pontos instrukciókat kaptam a feladatokhoz. Itt-ott – ha eszembe jutott olyasmi, amiről úgy éreztem, jobban működne az adott helyen – mást rajzoltam, változtattam kicsit az eredeti elképzelésen. Szerettem volna, hogy hangulatában olyan legyen az egész, mint egy vázlatfüzet, amit telefirkált egy gyerek – aki jelen esetben én voltam. Ezt több helyen hangsúlyoztam is pacákkal, kriksz-krakszokkal, amiket odarajzoltam a lapok szélére. Rendszerint a környezetemben található minden szabad felületet összefirkálok – így tettem ezzel a füzettel is. Szerinted melyek a legizgalmasabb feladatok a Nézd, ez én vagyok!-ban? Gyerekként azok tetszenének legjobban – és jó néhány ilyen található benne – ahol rajzolni kell. Például az egyik feladatban azt, hogy hogyan néznénk ki, ha egy másik bolygón születtünk volna, egy másikban pedig, hogy milyen vagyok, amikor nagyon dühös vagyok valamiért. Mit láthatunk tőled a legközelebb? Éppen egy, a liftezés szépségeiről szóló nagyobb szabású képeskönyvön dolgozom. Azon kívül, hogy önéletrajzi motívumok is találhatók benne, a könyv elárul majd egyet-mást a zöldbabok titkos életéről is – ilyen szempontból egyfajta hiánypótló műnek szánom ezt a könyvet. Hogy ezt komolyan mondom-e vagy sem, majd kiderül tavasszal, amikor megjelenik.

Forrás: csimota.hu