Írisz:  - Amikor elkezdődött a Maszat-sorozat, akkor a kisfiad, Vilmos volt a fő inspiráció, sőt tulajdonképpen ő volt Maszat személyesen.   Azóta Vilmos hatalmasat nőtt, kinőtte Maszatságát.    Most honnan meríted az ötleteket, előtted van az akkori énje és hétköznapjai vagy árgus szemmel figyeled a környezetedben lévő két éves gyerekeket, hogy ihletet adó morzsákat gyűjts a működésükből? Judit: - Igen, eleinte valóban Vilmos ihlette a történeteket, de ő időközben kilenc éves nagyfiú lett! Szerencsére sok feljegyzésem van a gyerekeim kiskoráról is – mind a négyükről vezettem, sőt a mai napig vezetek naplót. Legfrissebb ötletadóm és ihletforrásom viszont a 3 éves kis unokaöcsém, Kálmus, aki elképesztő komolysággal és megfigyelőkészséggel éli az életét, és nagyon komolyan tud beszélgetni járművekről, állatokról, duplóépítményekről és minden egyébről, ami csak történik vele. Téged ki inspirál? Vannak konkrét gyerekek, akiket mintául veszel, vagy inkább sok benyomásból raksz össze egy-egy karaktert, mozdulatot, gyerekszobát? Írisz:  -Nagyon szeretem az olvasói visszajelzéseket, és ahogy ez a nagyon aprócska korosztály megéli Maszat hétköznapjait. Egy ismerősöm kisfia egyszerűen csak Maszat néninek hív, mióta néhányszor találkoztunk és a szülei a Maszat rajzolójaként, mint legjellemzőbb tulajdonságom mentén mutattak be neki. Neked van kedvenc olvasói történeted? Judit:  - Időnként beszámolnak róla az ismerős gyerekek szülei, hogy Maszat korú gyerekeik a könyvekből vett szófordulatokat és kifejezéseket is beépítik a napi beszélgetéseikbe. Olyankor mindig nagyon boldog és büszke vagyok! Előfordult már, hogy a rajzolásban befolyásolt téged egy-egy olvasói visszajelzés, kérés, igény? Írisz: - Az a tapasztalatom, hogy ez a két-három éves korosztály igen kritikus, és nagyon ott kell lenni, hogy az ember megvédje magát, hogy mit miért úgy rajzolt ahogy. Van egy ismerős kislány, aki hosszú éveken keresztül reklamált egy hiányzó kanál miatt, amit őszintén, azóta is próbálok megfejteni, de nem teljesen sikerült.  De olyan is történt, hogy az egyik barátnőm kislánya beleszerelmesedett Misibe, és ez annyira meghatott, hogy a következő részben nagyon ügyeltem, hogy még jobban nézzen ki, ekkor terveztem neki a nagyon menő vitorlásos esőkabátot. Neked volt ehhez hasonló, hogy a háttérből egy kis bölcsis irányította, hogy merre visz a tollad? Judit:  - A Doktor Maszat és a Maszat alszik mesékben például határozott reményem volt, hogy a saját, itthoni nehézségeinket is segítenek megoldani a történetek. Szóval akkor nem a kis bölcsis elvárásai irányítottak, hanem a saját elvárásaim, amikkel a kis bölcsis korút próbáltam terelgetni. De a következő kötetekben valószínűleg figyelembe veszem Kálmus igényeit, aki összeállította számomra a maga hároméves listáját arról, hogy milyen Maszat-történeteket szeretne a közeljövőben olvasni. Tökéletes témaválasztás egytől-egyig, nagyon hálás vagyok neki az együttműködésért! Velem időnként előfordul, hogy a jól kitalált, jól felépített szereplőim nem azt csinálják, amit én eredetileg elképzeltem. Kitalálok egy jelenetet, elképzelek egy párbeszédet, de amikor odáig jutok, hogy le is írjam, kiderül, hogy szereplőnek nem áll rá a szája arra a mondatra, amit mondatni akartam vele, vagy írás közben jövök rá, hogy élesben másként fog reagálni, cselekedni, mint ahogy én azt előzetesen elterveztem. Veled is elő szokott fordulni, hogy rajzolás közben ellentmondanak neked a szereplők, és nem hajlandók bizonyos testtartásra, arckifejezésre? Írisz:  - Talán az, hogy ellentmondanak, nem jellemző, de hogy egy adott jelenetbe bekéredzkednek extra szereplők, az elég gyakran megesik.  Például a Doktor Maszatban valahogy, amikor kiderült, hogy senki nem szereti a gyógyszereket, akkor megjelentek a pingvinek, hogy ők nagyon szeretik, és a teljes mesén keresztül igyekeznek hozzáférkőzni legalább néhány csepphez. Vagy az esőben, amikor a srácok megmentik a csigákat, akkor ezt a giliszták felháborodva nézik, hogy bezzeg velük senki sem törődik, őket csak úgy agyon lehet taposni. Apropó Misi. Azt sejtem, hogy ő nem szívesen ment volna fodrászhoz, és akkor lehet, hogy az uszoda sem jöhet szóba… Összevesztél vele, és kiírtad a sorozatból, vagy még visszatér? Judit:  - A fodrászos történetnél, illetve utána az uszodásnál is úgy éreztem, hogy három szereplő túl sok volna, ez az egyetlen oka, amiért Misi most nem szerepel. De semmi bajom vele, sőt, nekem is hiányzik már, úgyhogy a következő kötetben egész biztosan visszatér ő is! Engem mindig lenyűgözött, amikor egy könyvben az illusztrációk nemcsak kiszolgálják, illusztrálják a szöveget, hanem kiegészítik, bővítik vagy esetleg egy párhuzamos történet is felkínálnak. Te ilyen szempontból is nagyon kreatív rajzoló vagy, a figyelmes olvasók külön kis sztorikat találhatnak Maszat játékairól (a vízilóról és zsiráfról), Maszat nagypapájáról, vagy az újabb kötetben egy ismeretlen kisfiúról, aki várandós anyukájával szintén a fodrászszalonba érkezik. Hogy működik ez nálad? Ez egy tudatosan végigvitt játék, vagy egyszerűen ezerfelé járnak, terjednek a gondolataid alkotás közben? Írisz:  - A fejemben az összes történeted sokkal összetettebb és titkos háttér eseményeket vélek sejteni minden esetben. Páldául, hogy Misi mennyire összetört, amikor Sári - akibe ő (is) szerelmes, Maszattal lépett le a tanyára, vagy hogy Maszat nagypapája elkíséri Maszatot a boltba, mert hát azért mégsem mehet egyedül, de ez a történet szempontjából ugye teljesen lényegtelen. Amikor írod, és aztán lezársz egy mesét, nálad is folytatódik fejben tovább és párhuzamosan a történet? Judit:  - Előfordul, hogy igen, bár nálam a Maszat-meséket többnyire a gyerekeimmel már megélt helyzetek ihletik, ezért eleve egy szövevényesebb háttértörténetből, tapasztalatból kristályosítom őket ki. Szóval a bonyolultból és egyediből próbálok egyszerűt és általánosan érvényeset alkotni. De maga a jelenség ismerős: amikor nagyobbaknak írok bonyolultabb, összetettebb meséket, gyakran előfordul, hogy fejben továbbírom, továbbszövöm a szálakat. Több sorozatom folytatása is efféle továbbgondolások következtében alakult ki. Általában azok a témák kerülnek be a sorozatba, amelyeket én találok ki, te többnyire már a kész szöveget kapod, vagyis az esetek többségében kész tények elé állítalak. Van olyan kedvenc témád, állatod, járműved, helyszíned, amit szívesen megrajzolnál? Vagy kérdezhetném úgy is: miről szóljon az a mese, amit legszívesebben illusztrálnál? Írisz: - Olyan nincs, amit külön szeretnék, hogy megrajzolhassak. Szeretem a történeteidet, izgalmas mindig, hogy hogyan fogom megoldani képileg, most például az uszodát, hiszen pont az olvasók életkora miatt nincsenek nagyon perspektívák.  Attól mindig megriadok, amikor járműveket és szerkezeteket kell rajzolni, mert az nem lehet csípőből lelazázni, mint egy medvét, hogy rajzolsz bármit meg két fület és mindenki tudja hogy medve. Egy traktornál komolyan utána kell néznem, és úgy tennem, hogy értem is, miért úgy néz ki, ahogy. Még a dömper is minden egyes könyvnél új kihívás. Az aszfaltozó géphez már külön szakemberrel ültem le és elemeztettem végig, hogy egyáltalán melyik az eleje és a vége annak a gépnek.