Addig azonban még sok kaland vár rájuk: kerekesszék-verseny a parkban, nyomozás egy eltűnt osztálytárs után, végül egy rejtélyes teniszlabda titkának megfejtése.   A cseh írónő története az elfogadásról és a barátságról szól, megismerhetjük belőle egy különleges fiú és egy különleges kutya humoros, megható hétköznapjait.   Tartalma: Első nap az iskolában Verseny a parkban Titkos üzenet a teniszlabdában Teniszlabda Testvériség Cézár nyomra vezet Gyors, mint a labda Cézár, a segítő kutya   Verseny a parkban Eltelt egy hónap. Julek már úgy közlekedik a kerekesszékkel, mint egy autóversenyző. A keze ugyan begörcsöl néha, de azt ki lehet bírni. Szinte mindenki, aki ki akarta próbálni Julek kerekesszékét, már ment vele. Még Dana is. Azt mondta, nem semmi, és jó lenne, ha azzal járhatna tornaedzésre, mert át kell vágnia az egész lakótelepen. Marci és Artúr rögtön hozzátették, hogy ők is jó messze járnak teniszedzésre. Csakhogy Julekot ez már nem érdekli. Sőt bosszankodik. Szeretne versenyezni. Mindegy, hogy miben. Ha tehetné, biztosan eljárna teniszezni. Vagy focizni. A szorzóversenyt azért mindig megnyeri. Amit társai az edzésekről mesélnek, az „bűzlik”, Cézár sza­vaival élve. De Cézárnak más gondjai vannak. Az iskolában ma azt a parancsszót tanultuk, hogy: „Fogd meg!” És azt, hogy: „Add ide!” Ez borzasztó! Vagyis a „fogd meg”, az jól megy. Főleg, ha a teniszlabdát fogom. Az „add ide” viszont komoly gondot okoz. Mindig nagyon rá kell beszélnem magam, hogy odaadjam Bradának a teniszlabdát. És legtöbbször mégsem adom oda. Brada szid, hogy ez szégyen. Ám az összes többi parancsot jelesre teljesítem. Még a „Maradj itt!” is könnyebben megy, mint Ronnak. Hallgatnom kell arra is, hogy „Add ide!”. Különben Brada szerint megbukom. És azt nem akarom. Főleg Julek miatt nem. Ígérem, hogy igyekezni fogok! – Kisfiam, ne gépezz már! – kiáltja a mama a nappaliból, ahol az utóbbi időben esténként könyvesbolti listákat rendezget, és bemásolja egy hosszú táblázatba. – Kész van egyáltalán a leckéd? – Nekem igen – mordul fel Julek –, de Cézárnak nincs. Gyere, Cézi, megcsináljuk! – Kihalássza a szemétkosárból a teniszlabdát, és az ölébe teszi. Cézár azonnal felfigyel. – Fogd meg! – szól Julek, és várja, hogy Cézár megfogja a labdát. – Úgy, jól van. És most vidd oda a labdát a mamának! Mondom, a mamának. Ma-má-nak. Cézár nekifut, és a nyitott ajtón át becsusszan a nappaliba. – Julek, miért hozza ide Cézár ezt a nyálas labdát? – hallatszik abban a pillanatban. – Ez a leckéje, mamikám. – Vagy úgy… akkor küldd át vele a füzetedet is, a kész leckéddel együtt, hogy aláírjam. Nézd csak! Már a ceruzát is oda tudja adni. Tényleg jó iskolába jár! Persze, jó kis iskola! Nincs benne más, csak kuckók, játszótér és játékok, mint az oviban. Embereknek való szobák és sok-sok ajtó, különféle kilincsekkel, hogy mindegyiket ki tudjuk nyitni. Rengeteget tanulunk. A hátizsákomban nem­csak finomságokat hordok, hanem a kedvenc teniszlabdámat is. Mert segédeszköz a munkában. A szünetben pedig folyton bolondozunk a fiúkkal. Főleg Ronnal és Ferdával. Ferda nem olyan, mint én vagy Ron, ő pudli. Időnként Miki, a német juhász is játszik velünk. Ő rendőr akar lenni. Náluk ez családi hagyomány. Azzal szokott dicsekedni, hogy a papája a drog­elhárító osztályon dolgozik. Ki tudja szagolni, hogy hová rejtettek drogot vagy embert. Én is ki tudok szimatolni mindenfélét, de Brada azt mondja, ha levizsgázom, segítő kutya lesz belőlem. Vása Julek személyi asszisztense leszek.     Csokonai Attila   Julek is, Cézár is iskolába indul. Csakhogy egyikőjük gyerek, másikójuk kutya: törzskönyvezett golden retriver. Julek joystick-kal irányítható, elektromos, szuper jó kerekesszékkel közlekedik. Julek harmadikos, és iskolás, mint minden kortársa. Cézi viszont éppenséggel speciális kiképzést kap, hogy ha majd levizsgázott, segítségére tudjon lenni kis gazdájának.   Ivona Březinová magával ragadóan szép könyve, az Add a mancsod! - emberi közvetlenségével hat, de néha, közbevetőleg, közli Cézár megfigyeléseit, érzéseit, élményeit is.   Alfát vakvezetőnek képezik ki. De Cézi társai között van olyan is, akiből mentőkutya lesz.   S hogy a kutyaiskola könnyebb lenne, mint a gyerekeké? Hogy itt nem lehet megbukni? Ne képzeljük! A cseh írónő remek könyvében, amelyet 6‒9 éveseknek ajánl a Kiadó, gyerekek és kiképzendő kutyák kalandjairól mesél érzékenyen és közvetlenül, elsősorban összetartásról és összetartozásról, barátságról és szeretetről.   barani.hu Különösen tetszett, hogy a könyv olyan témát jár körbe ami nem általános a gyerekkönyvek között. Két szempontból is , egyrészt a kisfiú szereplő kerekesszékben közlekedik, de mégis sok kalandban van része. Más részt pedig a történetben szereplő kutya nem csak egy egyszerű édes kutyus, hanem egy komoly segítő kutyának tanuló eb. Kifejezetten hasznosnak találom, hogy a gyerekek ezzel a világgal is megismerkedhetnek a mese által. Kedves kis történeteket olvashatunk mindkettőjük napjairól az iskolától az otthonig. Megismerhetünk egy látássérült kislányt aki a vakvezető kutyájára vár. Megtudhatjuk mekkora segítséget jelentenek a segítő kutyák. Minden gyereknek érdemes elolvasni ezt a könyvet!