Akkor az volt a divatos nézet, hogy a gyereket nem szabad iskola előtt olvasni tanítani, mert akkor nem fog az órán figyelni. Ez engem nagyon megviselt, hiába kérdezgettem az anyámat, hogy melyik betű mi, egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni. Szóval, ha nem tudod dekódolni, tényleg olyan ez az írott világ, mint valami körülötted lappangó titok. Persze mire iskolába kerültem, elment a kedvem az olvasástanulástól, és igazán jól olvasni csak tízévesen tanultam meg.
Az Alfabéta és a negyvennégy rabló műfaját tekintve, ha akarom, kalandregény, ha akarom ábécéskönyv. Eredetileg minek szánta? Olvasást segítő segédkönyvnek, vagy vicces történetek füzérének, melyeket csak az alfabetikus sorrend köt össze?
Volt egy szisztéma, amit el kellett fogadnom. Az ábécé rendszere. Sokszor keveredik az ember olyan írásműbe, aminek a keretrendszere adva van. Ilyenkor nekem az a célom, hogy fölülírjam a rendszert, és a történetek, amelyek belekerülnek a könyvbe, elfeledtessék a kényszerűségeket. Szóval azt szerettem volna, ha van egy végigolvasható, lendületes mesekönyv, aminek mégis van egy ábécét tanító feladata. Mondjuk azt, hogy kettős feladata van ennek a könyvnek, de engem mint írót inkább a történet és ennek a mesevilágnak a felépítése izgatott.
Vannak betűk, melyeknél szinte adja magát egy-egy figura, de szerencsére a könyv tele van meghökkentő és vicces alakokkal is. Melyik okozta a legnagyobb fejtörést? És önhöz melyik áll a legközelebb?
Hát igen, vannak olyan betűk, amelyekhez nem egyértelmű állatot rendelni, így került például a könyvbe a Jeti, amiről rögtön meg kellett írni, hogy nem ipszilonnal írják a nevét, hiába az ipszilon őrzésével van megbízva. Végül ebből a helyesírási deficitből kerekedett történet. Az az igazság, hogy amikor megtaláltam a hangvételt, meg hogy ezek az állatok betűőrök, meg persze a társasházat mint helyszínt, már eléggé gördültek a dolgok.
Gyerekként és felnőttként milyen típusú meséket szeretett, illetve szeret a leginkább? Úgy is kérdezhetném: Háy János szerint milyen a jó mese?
Nekem a jó mese az, ami nem csúszik bele a taknyos érzelmekbe, amelyik kellőképpen fordulatos, van humora, jól látható, mi a rossz, mi a jó. Vannak benne igazi hősök, és persze logikus is. A buta meséktől (ahogyan minden buta irodalomtól), ahol a szerző annyira saját mesélői hatása alá kerül, hogy nem tud egy logikus cselekményt tartani, a magam részéről irtózom. És a gyerekek sem szeretik, mert ők mindenre figyelnek és nem értik, ha valami nem értelmes.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg.
|