"A történet azoknak a gyerekeknek szól, akik nem szeretnek olvasni... Boti fiam is ilyen volt. Az olyan családokban, ahol több könyv van, mint zokni, mindez komoly fejvakarásokat tud okozni. Nekem is okozott pár álmatlan éjszakát. Így aztán tollat ragadtam.
Kevesen tudják, de az első irodalmi elismerésemet is mesével kaptam. (Megnyertem az Új Akropolisz Filozófiai Iskola mesepályázatát egy vagány királylánnyal... )
A mostani sztori Kóficról és Lilláról szól, akik nagy kalamajkába keverednek...
Köszönöm szépen László Mayának a mulatságos illusztrációkat!" (Varga Bea)
sorok-kozott.hu
Ó, hogy én ezt a könyvet mennyire imádtam volna gyerekkoromban! Szó se róla, most is tetszett, de gyerekként tuti ez lett volna a kedvenc mesekönyvem, és van egy olyan érzésem, hogy sok gyerkőcnek lett Kófic és Lilla a nagy favorit.
A történet egy Mágustanodában játszódik, ami tulajdonképpen olyan, mint egy átlagos iskola, csak mágus diákokkal – de persze nem olyan szövevényes, mint a Harry Potter, hiszen más a célcsoport. A gyerekek csak ötödikes koruktól írhatnak, mert az elrontott helyesírású szövegek életre kelnek, és komoly galibát okoznak.
Persze ami tilos, az naná, hogy vonzó a gyerekek számára, így amikor Lilla véletlenül Lilaként írja le a nevét, a kislány lilává változik, és a legjobb barátjával, Kóficcal próbálja helyrehozni a galibát. Igazából erre a kalandra épít a sztori, miközben röviden bemutatja a világot, a karaktereket. Elég rövid könyvről van szó, de úgy érzem, a gyerekeknek ez pont megfelelő mennyiség lehet.
Nekem legjobban a karakterek tetszettek, konkrétan a narrátor, Kófic személyisége vitt mindent. Laza, kissé szemtelen, de amúgy aranyszívű gyerek, akinek a humora is fergeteges. De tényleg, baromi vicces volt ez a mesekönyv, sokszor nevettem rajta, mert olyan jó kis beszólásokat kaptak a karakterek. Lilla kicsit még rejtély nekem, de remélhetőleg a folytatásban nagyobb szerepet kap.
Külön élveztem a könyv játékosságát, az érdekes neveket, az is bejött, hogy néhol rímeltek a sorok, jó lendületet adott a történetnek. Külön öröm, hogy felnőttként is van milyen tanulságot levonni a történetből, mert azért ritkán gondolunk bele abba, hogy a helyesírás mennyire fontos dolog, és milyen bakik, nehézségek támadhatnak abból, ha nem figyelünk oda.
Ezt a mesekönyvet is László Maya illusztrálta, és nekem a munkája itt is nagyon bejött. A rajzok egyszerűsége tetszett, ahogy a megálmodott alakok is baromi jók lettek. Külön pacsi a papagájért, zabálnivalóan lett ábrázolva ő is.
A Spirit Blissnek adott interjújában is nyilatkozta a szerző, hogy ez a könyv elsősorban olyan gyerekeknek íródott, akik nem szeretnek még olvasni. Eleinte csodálkoztam rajta, de a könyv olvasása után már megértem. Ezekkel a karakterekkel könnyű azonosulni, a sztori dinamikusan visz előre, tele van izgalmakkal, ráadásul vicces is, így naná, hogy a gyerek ügyesen halad majd előre, pláne mert nem is hosszú a mesekönyv. Na meg elég egyszerűen a mondatok is, ami a gyerekeknek előny lehet – engem meg felnőttként abszolút nem zavart.
Értékelés
Ez a mesekönyv vicces és szórakoztató, amit felnőttként is legalább annyira lehet élvezni, mint ahogy a gyerekek fogják. Kófic pedig igazi kis szeretnivaló zsivány, alig várom az újabb kalandokat.
Hogy tetszik a borító? Nagyon menő, pláne a színkavalkád a fekete-fehér figurák körül. A betűtípus is nagyon egyedi, olyan menő az egész.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a vicces, egyedi meséket, akkor ez a te könyved! Ajándékba is tökéletes lehet, különösen olyan gyerekeknek, akik nem szeretnek olvasni, és kell egy mesekönyv, ami áttöri a falat. Ez átfogja!