Könyvutca blog   A japán zen szó egyszerűen elmélkedést jelent. A zenben Buddha tanításai mindig is mesterről tanítványra hagyományozódtak. A buddhista meditáció gyakorlata a következő volt: egészen elcsendesedve ülni, miközben az elme tökéletesen éber, követni az először felmerülő gondolatot, majd azt elengedve az ébredő másikat, nem ragaszkodva egyikhez sem. Ha belenézünk egy vízzel teli medencébe, és a víz nyugodt, megláthatjuk a tükröződő holdat.  Ha a víz zavaros, a hold képe töredezett lesz, és szilánkokra szóródik. Így nehezebb meglátni, milyen a hold valójában. Elménk ugyanilyen. Amikor zavaros, nem a valóságot látjuk. Ebből  ered Víztükre neve is.     A könyv három gyerek és Víztükre, az óriáspanda megismerkedésének története. A három gyerek -külön-külön felkeresi az óriáspandát,  ő pedig mindegyikőjüknek mesél egy-egy történetet, ami igencsak tanulságos és elgondolkodtató. Ne a hagyományos értelemben vett mesét várjunk a történettől, hanem valami szokatlant, valami szépet és egyszerűt.   Nagyon különleges, harmóniát, békességet, szépséget sugárzó könyv. Már a címe is elárulja, hogy üzeneteket kapunk ebből a könyvből. Tanulságos, megrendítő üzeneteket, amelyek segíthetnek nekünk elgondolkodni, egyensúlyba kerülni önmagunkkal, meglátni, hogy a világ, az élet különleges, mindig lehet találni valami szépet, valami jót magunk körül.   Elég ha felnézünk a csillagos égre, a holdra, a habos felhőkre, érezzük bőrünkön a simogató nap melegét. Lenézünk a földre, érezzük a fű puhaságát, dússágát, katicák és bogarak sürgését-forgását, méhek zümmögését, megcsodáljuk a virágok harsogó vagy szelíd színeit, szagoljuk illatukat, érezzük puhaságukat. Körbeforgunk, magunkhoz öleljük a szellőt, hagyjuk hogy átjárjanak a természet kincsei, és érezzük, hogy milyen gazdagok is vagyunk.    Örülünk a családunknak, megtanuljuk értékelni azt, amink van, elengedni, ami nem fontos, vigyázni arra, ami igen, és megtanuljuk kimutatni a szeretetünket. Félelmeinket elengedjük, az elképzeléseinket, álmainkat őrizzük és ápoljuk.   Nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe a zenről, Víztükre történeteiről, miközben ezt a zenét hallgattam:   Miután Titusz is elolvasta a könyvet, beszélgettünk róla. Érdekes, hogy ő 11 évesen hogyan látta ezeknek a történeteknek a tanulságait, és neki teljesen más lett a kedvence a három közül, mint nekem.  Nagyon szeretetreméltónak találta a hatalmas Víztükrét, azt mondta, hogy éppen azért olyan aranyos, mert ilyen nagy termetű. hozzá lehet bújni és jó puhának látszik. :) Nyugalom árad a könyvből, bölcsesség a történetekből, az illusztrációk pedig derűt és finomságot sugároznak. Az illusztrációk nagyon szépen simulnak bele a történetbe, éppen olyan puhák és meleget sugárzók, mint a három testvér és az óriáspanda szerete és barátsága.