ELSŐ FELÁLLÁS
Amikor először megmoccant a világ, ledöbbentem, pedig előtte csak annyit csináltam, mint szokásosan, jó erősen megmarkoltam a kiságy rácsát, és térdeltem, meg guggolásztam, összevissza nyaklott alattam a lábam, és bámultam hozzá, meg énekelgettem, hogy prú-prupru-prú.
Most viszont egyszeriben rúgtam egy nagyot a földbe, és a föld eltávolodott tőlem, lenn maradt a földön, én meg felröppentem, mint mikor anya felkap a magasba. A világ megmoccant, és billegett alattam, és láttam az egész szobát, és annyira meglepődtem, el is felejtettem énekelni, hogy prú-prupru-prú.
Aztán egyszeriben kiugrott alólam a lábam, és beleborultam a semmibe.
ELSŐ HÓ
Amikor először esni kezdett az égből, anya odahívott az ablakhoz, hogy nézzem csak, ilyet még nem is láttam, csak nagyon kicsi koromban, arra nem emlékezhetek. Mintha valaki teleszemetelte volna a kertet, még annál is több hullott. Mintha vattákat vagy szalvétagombócokat dobálnának az angyalok, jutott mindenhová, csupa szöszös lett a fa, a bokor, a ház, a minden. A kinn maradt szék is olyan lett, a kinn maradt kismotor is, még egy kinn maradt kesztyűt is teljesen eltakart.
Csináltunk belőle hógyereket, de alig ragadt össze, apa egy vödörbe tömködte bele a havat, és akkor valamennyire egyben maradt. Háromvödörnyiből összeállt a hógyerek, de nem élt sokáig, mert másnapra meleg lett, és csak egy répa meg két kavics meg egy sapka meg egy sál maradt ott a járdán.
ELSŐ BICIKLIZÉS
Amikor először elindult velem a bicikli, alig láttam ki a könnyeim mögül. Már az orrom is folyt rendesen, és tudtam, hogy úgysem sikerülhet. Ha most nem bicsaklik félre a kormány, hát csak azért, mert apa fogja a vázhoz kötözött seprűnyelet. Próbál engem egyensúlyban tartani, pedig jobban tenné, ha az egészet hagyná a csudába. Minek akar felvágni vele, hogy a gyereke már biciklizik, mikor nem is, mikor biciklizni lehetetlen, már annyiszor próbáltam.
Kell nekem az újabb szégyen? Kell nekem az újabb esés? Dühömben beletapostam a pedálba, és a bringa szökkent egyet előre, mint egy paripa. Én meg döbbenetemben a másik lábammal is tapostam. Paripám vágtatott most már, és én bicikliztem, Úristen, bicikliztem, és majdnem elájultam a gondolattól, hogy ez most már mindig így lesz!
ÉLETEM ELSŐ KÖNYVE
Életem első könyve nagyon finom volt. Szuperül lehetett nyálazni a kemény kartonlapjait, és kellemesen birizgálták a szép kis oldalak a nyelvemet meg az ínyemet, mert akkor még nem volt fogam. Először kemények és szögletesek voltak a lapok, volt rájuk nyomtatva mindenféle állatka, kacsa meg kutya meg cica, de aztán szépen megpuhult a papír, maszatok váltak le róla, bele lehetett kenegetni a sok darabkát a szőnyegbe, a ruhába meg mindenhová. Anyuék azt mondták, még a hajam is meg a fülem is meg a nyakam is csupa könyv volt, annyira kiolvastam.
Most már én is nagyosan olvasok, lapozgatok, meg motyogom az orrom alá, hogy: hmnymnym, seremere, száólálélő meg ilyenek, ahogy az okos felnőttektől látom. És már nem károsítom a lapokat, mert az kicsis dolog.
Ezt a könyvet is kiolvastam, mert nincsen benne több lap. És ami innentől jön az életemben, az szerintem már mind volt korábban, legalább egyszer.
Pillanatcsalogató könyv Lackfi Jánostól
Interjú a szerzővel
Lackfi Jánossal arról beszégettünk frissen megjelent könyve kapcsán, hogy miért fontosak az elsők, kinek szólnak ezek és hogyan lehet végtelen humorral kezelni a gyerekkor számalan emlékezetes pillanatát. Az Életem első könyve kapcsán készült interjúnkból azt is megtudod, hogy mi a legelső mókás élménye a szerzőnek (elárulom, hogy egy triciklihez van köze).
Nagyjából ez az 2020-ben első könyvünk, az Életem első könyve. Szerinted miért, miben lehet még első ez a könyv?
Amikor valamit (tenger, autózás, repülés, fog, szerelem, sör, szülinap, vér, stb.) először tapasztalunk meg az életben, az mindenképpen különleges pillanat. Ezekből a mini hegycsúcsokból jó kis láncolat áll össze, igyekeztem minél több ilyen játékosan egyedi csillámot beépíteni a könyvbe. Annyi zsivány humorral természetesen, amennyi minden jókedvű életbe belefér.
A szövegek most nem a gyerekeket, hanem a szülőket fogják kézen és kísérik el a gyerekük születésétől az első óvodai napokig. Kiknek szólnak a történetek? Vagy mit szeretnél, hogy kikhez jusson el?
Jusson el minden gyerekhez, aki emlékszik (vagy nem emlékszik), mikor vette észre először a felhőket, a saját árnyékát, a síró hangját, a havat, a kocsmát, a bábszínházat, a nénit az utcán. Aki elolvassa ezt a könyvet, az újabb kulcsot nyer a saját életéhez, hiszen elkezdheti hasonlítgatni a könyvbeli kisgyerek első élményeit a sajátjaihoz. Vagy elképzelni a sajátjait, ha nem jutnak eszébe. És ez a gyerek lehet kisovis vagy nagynyugdíjas egyaránt.
A könyv tele van vicces és megható pillanattal. Hogyan születtek a történetek? Gondolom, hogy a hat gyerek, és az egy unoka bőven adott inspirációt, és a sort még folytatni is lehetne… Írtál, írtatok e naplót a gyerekekről, hogyan maradtak életben nálatok ezek a bizonyos elsők?
Sajnos nem jegyeztük fel elég szorgosan gyermekeink mondásait, sztorijait, leginkább a könyveimben maradtak meg ezek az emlékek, hiszen jó pár mese örökíti meg kalandjaikat. Ebben a mostani könyvben van egy-két készen hallott sztori, de a legnagyobb buli nekem mégis az volt, hogy beleéljem magam újra a kicsi-létbe, és a szereplő szemén keresztül (először) nézzem a világot. Ami nem olyan nehéz, hiszen Julcsi lányom pont elég kicsi ehhez, elég az ő módszereit utánozni. Az itteni első bábszínház-élményhez hasonlót például ő is átélt...
Mindenkinek van egy “első, ahogy a könyvedben is, de ugyanazok az elsők mindenkinél mások. Neked van-e emlékezetes “elsőd”, akármivel kapcsolatban, amit érdekes lehet megosztani a Pagony olvasóival?
Amikor először ültem háromkerekűre, valamiért behisztiztem, hogy biciklizni márpedig nem lehet, amúgy is teljesen üzembizonytalan ez a járgány. És hogy ezt bemutassam, rögtön fel is dőltem vele. Amit szüleim lefényképeztek, úgyhogy láthatom magam pomponos sapiban, piros kezeslábasban heverni az avaron, annak bizonyítékaként, hogy bicajozni márpedig teljesen lehetetlen.
Azt tudni rólad, hogy úton-útfélen jegyzetelsz, de mégis a számítógépen áll össze a végleges szöveg. Ez a kötet hogyan született? Melyik volt az első?
Tyű, már nem is emlékszem pontosan, de arra igen, hogy az ötlet volt az első. Vagyis az első volt az első. És elkezdtem papírra jegyzetelni, mi minden legyen ebben a könyvben. Aztán már a gép előtt indultam el kalandozni ezzel a kis barátommal, akit közben nagyon megszerettem.
A születés pillanatától az első óvodai napig tart a köteted, így utólag maradt-e ki még valami “első”?
Nyilván, a történeteknek se vége, se hossza. Ugyanis amikor valami először történik meg veled, később az lesz az etalon, mindent ahhoz mérsz valahogy. Például ovis koromban döbbentem rá először, milyen hülye szó az, hogy "krinolin". A zongoránk alatt feküdtem, mert az arról lelógó takaró tök jó kis kuckót hozott létre. Aztán rájöttem, hogy az összes többi szó ugyanilyen hülyén hangzik. Mi köze az "asztal" hangsornak az asztalhoz, mint tárgyhoz? Ez volt az első nyelvi krízisem. Nem az utolsó.
Lesz-e folytatása a kötetnek, hiszen sok első van még egy gyerek/kamasz/felnőtt életében...
Nem terveztem, hiszen az "első" a maga nemében egyedülálló, másodikkal, harmadikkal is el lehet játszani ezt, de már nem olyan intenzív. Bár ahogy így mondod, az első szerelemtől az első munkahelyig, autóvezetésig vagy nyugdíjas napig folytatható a sor...
Agócs Írisz illusztrátor rajzaival jelenik meg a kötet, mennyire és hogyan dolgoztatok együtt? Melyik a kedvenc képed?
Remek világa van Írisznek, elképesztő cuki figurákkal, az általa rajzolt könyvek összetéveszthetetlenek. Volt már közös munkánk, örültem, hogy ismét összefutott kettőnk útja. Egymástól függetlenül dolgoztunk, bár Kovács Eszternek, a kiadó főszerkesztőjének remek ötlete, hogy legyen egy zárószöveg még a kötet végén, megfordította a munkamegosztást. Írisz ugyanis megrajzolta előre az oldalt, a könyvolvasó kissráccal. Ehhez írtam az Életem első könyve című szöveget. Nehéz kedvencet választani, de a kabriót leső fiúcska a töpszli kutyával, a kezét fogó felnőtt-kézzel minden bizonnyal ott van a dobogós helyek egyikén.
Végezetül tudsz valamit írni annak a vásárlónak/olvasónak, aki majd először veszi a kezébe a könyvet? Tehát szeretnék tőled kérni egy első útmutatót az Életem első könyvéhez – magától a szerzőtől.
Te, ki először veszed kézbe a kötetet, akárhol nyitod fel, próbáld a saját életeddel összehasonlítani, amit olvasol. Ha például az első tesóról olvasol, felmerülhet benned öcséd, húgod, vagy az, amikor a rokonságban vagy az utcán kicsiként először ámultál el, hogy léteznek nálad apróbb méretű emberszabású élőlények. S ha van már gyereked, idetolakodhatnak az ő hasonló pillanatai is.
Ez a könyv akkor működik igazán, ha előcsalogatja az első élményeket, és visszarepít azokhoz! Remélem, pillanatcsalogató könyv lehet a te életedben is!
|