- Flabelino vagyok, a koboldok és a manók földjéről. A kislány is meghajolt, és mosolyogva válaszolt: - Azt hittem, a koboldok csak karácsonykor jönnek elő. - Én nem közönséges kobold vagyok - jelentette ki Flabelino büszkén. - Ha komoly okom van rá, még a szabályoknak és a tiltásoknak sem engedelmeskedem. - Nem félsz, hogy megbüntetnek? - Én semmitől sem félek, ha úgy érzem, ezzel segíthetek másokon. - Én sem félek! - kiáltott fel hirtelen Bajszos, aki mindvégig a kislány háta mögött maradt. - És tudnod kell, hogy te most Bajszossal, a cicával beszélsz, aki megvédi a kislányt, ha kell! - És Tappanccsal, a kutyával! - vakkantotta Tappancs. - Nagyon élesek ám a fogaim, úgy merészelje bárki is bántani ezt a kislányt! - csatlakozott bátran Inci, a kisegér.      Ugri, aki még mindig a kislány hajában bujkált, belesuttogott a fülébe: - Én inkább nem jövök elő, itt foglak megvédeni. Flabelino egyenként végigmérte őket és mélyen meghajolt előttük. Aztán a kislányhoz fordult, és azt mondta: - Látom, hűséges barátaid vannak, de ha megengeded, lenne egy kérdésem. - Figyelek - nyitotta tágra a szemét a kislány. - Azon gondolkodtam, hogyan hagyhatott magára egy ilyen kislányt a városka ebben a nehéz feladatban. - Mert egyedül csak én tudtam három nap és három éjjel ébren maradni. - Hogyhogy? - kérdezte Flabelino csodálkozva. - Én sohasem alszom. Nem akarok aludni. Amikor alszom, rémál¬maim vannak, és nagyon félek - mondta szomorúan a kislány. - Ez nem jó! — Flabelino elgondolkodott, majd folytatta. - Amikor még kicsi kobold voltam, sokszor álmodtam rosszakat, mint ahogyan te is. Egy napon, amikor szomorúan sírdogáltam, a nagyapám nagyapja nagyapjának a nagyapja megjelent, és mutatott egy koboldfogást. Akarod, hogy neked is megmutassam? - Persze hogy akarom! Tappancs, Inci, Bajszos és Ugri tettre készen figyeltek, akárcsak katonák a csata előtt, és várták, mi történik. Nem igazán bíztak meg Flabelinoban. Flabelino nagy komolyan hátralépett egyet, majd mozdulatlanul állt pár másodpercig. Aztán kétszer meghúzta a fülét, egyszer a farkát, csinált három szaltót a levegőben, belenyúlt a zsebébe, majd kihúzott onnan egy nagy, színes könyvet. Odaadta a kislánynak, s ismét meghajolt, akár egy herceg a hercegkisasszony előtt. - Ebben a könyvben találhatók a világ legcsodálatosabb rajzai, a legvidá¬mabb történetei és a legszebb versei. Majd három másik szaltó után folytatta: - Aki elalvás előtt ebből a könyvből olvas, békésen fog aludni, és gyönyörűeket álmodik! A kislány szorosan magához ölelte a könyvet. Erezte, ahogy arcocskája felhevül és tűzpiros lesz. Gondolhatjátok, mi történt! Mindenki nagyon megörült és vidáman mosolygott. Ugri, a veréb is előjött a rejtekhelyéről, és ujjongva kiabálta, ahogy csak a torkán kifért: - Hurrá, hurrá, hurrá! Éljen Flabelino manó! Tappancs, a kutya átölelte a kislányt, és csak sírt, csak sírt és sírt, mint¬ha még sohasem sírt volna életében. Inci, a kisegér Flabelino szaltóit próbálta túlszárnyalni. Ami Bajszost, a cicát illeti, ő háromszor ájult el, úgy megilletődött. Mikor végre magához tért, kitalált egy cicanótát: Félre bánat, bú és könny Édes álmot rejt e könyv Elillan e pillanat Mire jő a pirkadat Itt az álom, kicsi lányom: Tovatűnnek már a rémek, Soha többé nem kell félned! Közeledett a reggel. Eljött az idő, hogy Flabelino hazainduljon a koboldok és a manók földjére. - Flabelino - szólt a kislány - elfelejtetted visszaadni a toronyórát! - Jaj, igen, ne haragudj! - és visszahőkölt, mintha szégyellne magát. Aztán felemelte a kezét, és az éjszaka legmerészebb, legmeghökkentőbb szaltóját mutatta be. Ekkor mintha csoda történt volna: a városka főterén ismét megjelent a toronyóra, mutatói készen állva a munkára. Valóban külön¬leges darab volt, ám Flabelino rá sem hederített. - Tudod, az én földijeim nem szeretik az órákat. Egyikünk sem szereti. A tündérek, a manók, a dzsinnek sem, senki. Nekünk nincs szükségünk órára. Mi sokkal szabadabban élünk, mint az emberek. - Akkor miért loptad el a toronyóránkat? - kíváncsiskodott a kislány. - Ez volt az egyetlen módja annak, hogy veled találkozhassak - árulta el Flabelino, majd mélyen meghajolt, és egy szempillantás alatt eltűnt. Ez alatt Ugri folyamatosan a könyvet bámulta. - Kérlek szépen, olvass fel nekünk egy történetet! - fordult a kislányhoz. - Hangosan - kérte Inci.      A kislány kinyitotta a könyvet, és olvasni kezdett. Előadása annyira lenyűgözte őket, hogy azt sem hallották, amikor a toronyóra hetet ütött. A város lakói azonban felébredtek a bim-bamozásra, és boldogan futottak a térre. Megköszönték a kislánynak a segítséget, és bocsánatot kértek tőle, amiért olyan komiszul viselkedtek. Megígérték, hogy soha többé nem hívják Álomszuszéknak. Azóta a kislány nem fél álomra hajtani a fejét. Békésen alszik, mint a tej, és a világ legszebb álmait álmodja.