Erre az életkorra jellemző, hogy nem tud még különbséget tenni külső és belső kép között. Nagyon erősen hat a kisgyermekkorban a vizualitás, megfigyelhető, hogy ha a gyermek leül egy képernyő elé, az annyira lebilincseli, hogy alig tud elszakadni tőle. Gyakran úgy köti le a gyermeket, hogy éppen azokat a képességeit befolyásolja kedvezőtlenül, amelyek kialakítása gyermekkorban nagyon lényeges volna, mint például a beszédkészség, vagy a társas kapcsolatok. A gyerekek egészen másként élik meg a képernyőn látható filmeket, mint a felnőttek. Minél kisebb a palánta, annál nagyobb e tekintetben a különbség. A gyermekek másként érzékelik és dolgozzák fel az őket érő benyomásokat, mint a felnőttek. Ezt is tanulni kell, mint minden mást.   Óvodás korú és iskolakezdés előtt álló gyerekek (3-7 éves korosztály) A három évesnél fiatalabb gyermekek még nem képesek a mozgó képeket egészként érzékelni. Számukra megszokott tárgyakat, pl. a labdát - fel tudnak ismerni a kicsik, egyes szavakat, mondatokat is képesek „kihallani” a szövegből, ezeket azonban nem tudják összefüggésbe hozni a cselekménnyel. A 3-7 évesek már tudnak követni rövidebb cselekménysorokat, ezért is megfelelőek számukra a rövidebb, folytatásos mesefilmek. Az egymástól jól elkülöníthető részek között kicsit pihenni is tud a figyelmük. Ők egy-egy történetet csak a jelenetek sorrendisége szerint tudnak szemlélni, az ok-okozati összefüggéseket, idősíkok váltogatását, még nem tudják követni, ill. nem értik meg ezeket. Ez annyit jelent, hogy ennek a korosztálynak egyszerű „mintákra” van szüksége, mint jó-gonosz; bátor-gyáva. Az ilyen korú gyerekek erősen polarizálnak, ezért olyan filmalakokra van szükségük, akikre ráhúzhatják ezeket az egyszerű sémákat. Reális karaktereket (pl. „valaki alapjában jó, csak most éppen rosszat cselekszik”), nem tudnak nyomon követni. A tévében látottakról sem tudják még megállapítani, hogy az nem a valóságban történik. A képernyőn eléjük táruló eseményeket éppúgy valóságnak tartják, mint a környezetükben tapasztaltakat. Egy-egy jelenetet tehát úgy élnek meg a gyerekek, mintha annak részesei lennének. Csak, ahogy közelednek az iskolás korhoz, akkor kezdik lassanként sejteni, hogy egy fiktív történetet látnak a filmben.   Alapjában véve minden életszakaszra érvényes, hogy a gyermeknek meg kell értenie, amit lát azért, hogy fel tudja dolgozni. Ha ez nem történik meg, kialakulhat a probléma, a „megemésztetlen” tartalmak a felszín alatt fogják rombolni a lelkét. A televíziózás károsan hat a beszédfejlődésre Ha megy a tévé a lakásban, a családtagok jóval kevesebbet szólnak egymáshoz, ami egyáltalán nem kedvez a már gagyogni kezdő csecsemő beszédtanulásának sem. Washingtoni egyetem kutatói 2 hónapos és 4 éves kor közötti gyermekeket vizsgáltak meg. Megállapították, hogy a tévéző kisdedek később tanulnak meg beszélni, szókincsük szegényesebb és nehezebben tudják összpontosítani a figyelmüket. A megfelelő beszédfejlődés alapfeltétele a többi agyi funkció kifejlődésének is, ezért lehet oka az elektronikus médium a figyelemzavar kialakulásának is.  Károsan hat a gyakori tévézés, videózás a beszédértésre is, hiszen még a mesefilmekben is gyorsabban beszélnek a szereplők, mint ahogy mi szoktunk otthon. Később előfordulhat, hogy a gyerekek rosszul fogják megérteni és megtanulni az ott hallott szavakat. Ezért is fordul elő, hogy „hablatyolnak” játék közben, akaratlanul utánozva ezzel a filmszereplők eltorzított, hadaró „beszédmódját”. Milyen adásokat is nézzen a kisgyermek? Szerkezetük legyen áttekinthető. Lehetőleg azonos személy legyen a mesélő egy adáson belül, állandó figurákkal találkozzon. A film jelenetei legyenek rövidek, a tényszerű információkat korának megfelelően tálalja az adott csatorna, kerüljék a jelenetek gyors váltakozását.