A háborút kiváltó gyűrű   A mítoszok működésének és egyetemességének titkait már többen is megkísérelték feltárni. Carl Gustav Jung archetípus-elmélete és Claude Lévi-Strauss struktúraelmélete szerint a mítoszok azért élik át az évszázadokat, a fordításokból következő nyelvi nehézségeket, és jutnak el teljes életszerűségben a befogadókhoz, mert az emberi psziché legalapvetőbb elemeire épülnek. A mítoszkutatók felfogásában csupán az összetevők mibenlétének értelmezésében mutatkozik különbség. Jung szerint a mítoszok szövegébe bekerült hasonló alkotórészek a tudatalattiban lappangó közös kollektív ösztönvilágból származó képi sémák (archetípusok), Lévi-Strauss viszont úgy véli, hogy a mítoszelemek tulajdonképpen egyfajta nyelvi elemekként működnek; azokhoz kapcsolódnak, azok által fejeződnek ki, és azok logikája szerint épülnek, rendeződnek. A hagyományos mítoszok hanyatlásának jeleit az európai kultúrában a különböző kutatók más és más időszakban vélik felfedezni. A legelterjedtebb vélekedés szerint a mitológia általános válsága a racionalizmus, valamint az azt követő természettudományos fejlődés idejére, tehát a 18. század vége és a 19. század elejére tehető. És erre az állításra éppen a fantasy megjelenése a bizonyíték. A fantasy összetett jelentésű, lefordíthatatlan elnevezés. Jelentése: álom, agyrém, fantázia, képzelet, képzelőerő, képzelődés, képzelgés, látomás. Talán a „fantasztikum”, „fantasztikus” szavak közelítik meg leginkább, de ezek használatával csöbörből vödörbe kerülünk. Fantasy és mítosz A fantasy a fantasztikus irodalom körébe tartozik, mely magába foglalja a horrort és a sci-fit is. A fantasztikus történet ugyanúgy tudatunk legmélyebb rétegeire hat, mint a mítoszok. Azonban a célja nem a hit, helyeslés kiváltása vagy világmagyarázat, mint a mítosz esetében, hanem éppen ki akarja zökkenteni, bizonytalanságba akarja taszítani olvasóját. A fantasztikus hatás lényegét Tzvetan Todorov így foglalja össze: „A fantasztikum lényege az olvasó bizonytalansága, ingadozása azt illetően, hogy az olvasott történetből mit higgyen valóságosnak, s mit fikciónak.” Mivel a fantasztikum működése a mítoszra emlékeztet, a modern ember számára éppen az elvesztett mítoszokat pótolja. A leghíresebb fantasztikus irodalmi művek mesterséges mítoszvilágokat teremtenek, de a mítoszokhoz hasonlóan működhetnek egyéb komplex rendszerek is, páldául olyan „filmeposzok” mint a Csillagok háborúja, vagy a Star Trek. Mitikus hősök az álmítoszokban (Barna Sándor rendszere alapján) Fő archetípusok A Gyűrűk Ura Star Wars Harry Potter Kiválasztott (Mithrász, Illés, Jézus) Zsákos Frodó Luke Skywalker Harry Potter Bölcs Öreg, Önfeláldozó Mester (Kheirón) Gandalf Obi-wan (Ben) Kenobi Albus Dumbledore Nagy Anya (Thétisz, Szűz Mária) Galadriel Shmi Skywalker Lily Potter Segítő, Társ (Patroklosz, Enkidu) Samu Han Solo Ron Weasley, Hermione Granger Bolond (Therszitész) Pippin, Trufa R2D2, 3CPO, Jar Jar Binks Dobby Szélhámos, Bűnbánó Áruló (Júdás) Gollam Lando Calrissian Sipor Esendő Hős (Akhilleusz) Boromir Anakin Skywalker Perselus Piton Gonosz (Sátán, Ahriman) Szauron (előtte Melkor) Palpatine Tom Denem / Voldemort Talpnyaló (Malchus) Kígyónyelvű Gríma Tarkin Féregfark Bukott „Angyal”, Bűnös Áruló (Loki) Szarumán Dooku gróf Mardekár Malazár Hű szerető (Pénelopé) Arwen Padmé Ginny Szent (alapító, vagy újraalapító) Uralkodó (Arthur) Aragorn Leia Organa, Mon Mothma Godrik Griffendél Bölcs Asszony (Pallasz Athéné, Maat) Galadriel Mon Mothma Minerva McGalagony Tudós (Um-napistim, Faust) Elrond Yoda Ollivander A fantasztikus történetek legtöbbször ugyanarra a sémára épülnek. A kiindulópont: egy hétköznapi, békés, a külső valóság elemeit is magába foglaló helyzet, melynek megszokott mindennapiságát egyszer csak megzavarja valami rendkívüli, megmagyarázhatatlan, szorongást keltő jelenség. Ezt követően a megmagyarázhatatlan egyre jobban eluralkodik a konvencionális felett, és a hősök megpróbálnak „ésszerű” magyarázatot keresni jelenségeire. Ám mindhiába – végül a realitás mögötti másik, eddig nem ismert, titokzatos univerzum teljesen uralma alá hajtja a korábbi valóságot, s már nem tudjuk többé nem valóságosnak tekinteni. A fantasztikum működési mechanizmusát tekinthetjük a mitikus szemlélet egyfajta „reconquistájának” – a tudatalattinkban rejtőző ősi kollektív ösztöncsoportok mintegy „visszahódítják” a valóság egy részét, a művek keretei között kinyilvánítva jelenlétüket életünkben és gondolkodásunkban.

Forrás: Nyelv és Tudomány