A másik kijárat Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ekkora slamasztikába kerültünk. Csak a szüleink jártak a fejemben. Eszembe sem jutott, hogy talán már fel is kelt a nap, ők pedig reménytelenül keresnek bennünket. Nem tudják, hogy bent rekedtünk itt, isten tudja mekkora mélységben, egy csodás sírban, amelynek megtalálása életük álma lehetett volna. De ezt a sírt soha senki, sem ők, sem mások nem fogják megismerni. Csakhogy, szokásom szerint, már megint fölöslegesen aggódtam. A papnő felvona a szemöldökét, majd elindult ahhoz a titkos ajtóhoz, amelyen át bejött. Nyugtalanított, hogy itt a falak ilyen öntörvényszerűen mozognak ide-oda, de meg kellett állapítanom, hogy egyébként praktikus megoldás. Hát persze, mert arra fogunk kijutni! -  Menjünk ki azon az ajtón- mondtam Ahmednek és a testvéreimnek. A menekülésbe vetett reményünk azonban gyorsan szertefoszlott. -  Még mit nem! - állta el kitárt karral a kijáratot a papnő. Nem mentek sehová. A másik átjáró beomlott, ezt pedig nem használhatjátok. Ha segítek kijutni, újra visszajöttök, és mindenkinek eláruljátok a titkot, amelyet évszázadok óta őrzünk. Nem engedem, hogy a tudósok és a turisták megszentségtelenítsék a nagy fáraó sírját! - Becsszóra megőrizzük a titkot - mondta Robin. VISSZA A SOROZATHOZ>