Hajléktalanokkal való találkozáskor a gyerekekben rengeteg kérdés fogalmazódik meg, melyekre felnőttként is nehéz megfelelő választ találni - szeretjük is ezt a témát a szőnyeg alá söpörni. A Kóbor Szálló története kapcsán könnyebben beszélhetsz arról, mit jelent hajléktalannak lenni, miért kerül valaki ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, és hogyan lehet önzetlenül segíteni a rászorulókon. Molnár T. Eszterrel beszélgettünk.
Hogyan született a Kóbor Szálló?
A könyv alapötletét a játszótéren, a hinta tövében hallottam. Az utcánk végén lakó ugatós fekete kutyáról mesélte az egyik anyuka, hogy egy szép napon összebarátkozott a környéken élő hajléktalannal, mellé szegődött, és attól a naptól kezdve mintha a természete is megváltozott volna: a barátságtalan fenevadról kiderült, hogy szereti a gyerekeket, és imád labdázni!
Ez a történet olyan mesei elemeket hordozott, és olyan sokat elmondott a barátság, az elfogadás és a szabadság erejéről, hogy még aznap elkezdtem írni a Kóbor Szállót.
Molnár Jacqueline illusztrációja
Miért fontos, hogy a gyerekekkel együtt foglalkozzunk a hajléktalanság problémájával?
A gyerekek kicsit máshogyan érzékelik a világot, mint mi, felnőttek. Felfigyelnek a bogarakra, a kutyákra, az elhaladók arckifejezésére, és meghallanak olyan hangokat is, amelyeket a mi fáradt fülünk már kiszűr mint alapzajt. Egy érdeklődő gyerekkel kézen fogva háromszor olyan lassan tesszük meg a hazafelé vezető utat. Ez a kíváncsiság sokszor fárasztó, és vannak kérdések, amelyeket egyszerűen nem tudunk vagy nem akarunk pontosan megválaszolni, mégis fontosnak tartom, hogy ne hárítsunk. A fedél nélkül élőkkel nap mint nap találkozik a nagyvárosi gyerek. Ők még nem tanultak meg félrenézni, foglalkoztatja őket, hogy hol alszanak a hajléktalanok, miért alakult így az életük, és miért nincs lakásuk, mint mindenki másnak. A könyvem nem kínál sem megoldást, sem általános magyarázatot, de talán közelebb hozza a problémát, és keretet teremt az őszinte beszélgetéshez.
Sok szereplő nézőpontja jelenik meg a könyvben, ezek a nézőpontok mind érvényes megközelítések...
Sokkal könnyebb úgy élni, ha nem nehezedik a vállunkra a mindent jobban tudás terhe. Ami az én nézőpontomból gorombaságnak tűnik, az a másikéból talán félénkség vagy szomorúság. Azt gondolom, az empátia tanulható, és a gyerekek általában még elég kíváncsiak ahhoz, hogy meg akarják ismerni mások belső világát és motivációit. Sokat tanulok tőlük, a Kóbor Szálló számomra legfontosabb mondatát például nem én írtam, hanem a kisebbik lányom. Így hangzik: Jó étvágyat, kedves ganajtúróbogár!
A lírai nyelvezetű meseregényben egybefonódik a realitás és a mese. Hogyan alakítottad ki ezt az egyensúlyt?
A gyerekek mágikus gondolkodása szerint a valóság és a mese egymás mellett létezik, és kölcsönhatásban áll egymással. A konkrét világot benépesíti a képzeletük, kitalált lényeik a materiális logika szerint viselkednek, a valós személyek pedig titokban varázsképességekkel bírnak. Igyekeztem ezt a játékosságot leképezni a történetben. A nyelvet pedig legtöbbször a történet és annak szereplői alakítják. Hetedhét Hugónak már a neve is meghatározó volt abban, hogy hogyan tudtam elmesélni a kalandjait. Érdekes látni, hogy Molnár Jacqueline álomszerű, szép rajzai milyen pontosan illeszkednek a szöveg hangulatához.
Hány éves kortól ajánlod a könyvet?
A kisebbik, nyolcéves lányomnak írtam ezt a mesét, de a tizenhárom éves is szívesen hallgatta, amikor esténként felolvastam az újabb részleteket. Mivel korábban nem írtam a kisiskolás korosztálynak, figyeltem arra, hogy értik-e a nyelvezetet, követik-e a kicsit bonyolultabb mondatokat, és érzékelik-e a humort. Persze gyakorló szülőként tudom, hogy az esti mesét felolvasó felnőttek sokszor hamarabb alszanak el a mesén, mint a gyerekek, ezért igyekeztem a felnőtt korosztály számára is érdekessé tenni a könyvet.
Neked mi hajléktalanság – egy mondatban?
A hajléktalanság nem bűncselekmény, hanem élethelyzet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
