Egy szeles, tavaszi napon Frézi, a kis tündér éppen Lilihez igyekezett. Fürgén csapkodott szárnyacskáival, hogy egy váratlan széllökés nehogy elsodorja szegényt. - Lili! Liliii! – dörömbölt az ajtón. - Frézi! Jaj, hogy megijesztettél! – nyitott ajtót dermedt arccal Lili. – Ebben a hatalmas szélben meg se ismertem a hangod, csak hogy valaki kiabál. Mi történt? - Talán, ha lennél kedves beengedni… - morgott Frézi, miközben Lili ajtajába kapaszkodott, hogy nehogy visszafújja a szél. - Tényleg. Gyere gyorsan! – tárta ki az ajtót Lili. - Lili, találtam egy levelet! - De izgalmas! Kinek jött? - Fogalmam sincs…Illetve hogy nem is én találtam, hanem ő talált meg engem. - Az meg hogy lehet? - Úgy, hogy az arcomba fújta a szél. De azt nem tudom, hogy kinek jött. Valami titkos jel van rajta. - Hű! Ez igen! Mutasd, mutasd, mutasd! Frézi Lili kezébe nyomta a borítékot. - B.M.SZ.xoxo. Hmm. Ez meg mi lehet? - Én is épp erre próbálok rájönni, Lili. - Banán. Mandarin. Szőlő. B.M.SZ. Talán valami gyümölcssalátának a receptje! - Jaj, ne bolondozz már! - Bontsuk ki! – esett neki Lili a borítéknak. - Még mit nem! Azt már nem! Nem szabad. – kapta ki a kezéből Frézi. - Miért nem? Különben soha nem tudjuk meg, mi van benne. Ha érkezik egy borítékunk, azt ki kell bontani. Ezt mindenki tudja. - Igen ám, csakhogy ez nem nekünk érkezett. Más levelét pedig nem illik felbontani, ha nem tudnád! - Igaz…De várj csak! Honnan tudjuk, hogy nem nekünk érkezett? - Hát onnan, hogy…Jó, igazad van, nem tudjuk. Ám amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy nem nekünk érkezett, addig nem bonthatjuk ki. - Tehát meg kell tudnunk, kinek érkezett! De ezt hogyan csináljuk? - Hmmm…Ezt már én sem tudom. Talán először várjuk meg, hogy elálljon ez a hatalmas szélvihar, aztán sorra kérdezzük meg a Bazsalakókat, nem vár- e valaki levelet. - Remek ötlet! Addig teázzunk egyet. Egy óra múlva már nyoma sem volt a csúnya időnek. Ilyen ez a szeszélyes, tavaszi idő Bazsaréten. A két barátnő még ki sem lépett a házból, máris megpillantották Árnikát. - Árnika, ide nézz! Találtunk egy levelet! – kiáltotta izgatottan Lili. - Pontosabban találTAM! – helyesbített Frézi. - Azt mondtad, ő talált meg téged. - Akkor helyesbítünk. Megtalált bennünket egy levél. - Nahát! No és milyen levelet találtatok? Akarom mondani, milyen levél talált meg titeket? - Nézd meg magad! – nyomta a levelet Frézi Árnika kezébe. - Mócka! – kiáltott fel hirtelen Árnika. - Miféle mócka? Hol látsz te itt móckát? - Ez a levél arra utal, hogy nemsokára erre fog tartani egy hatalmas, veszedelmes mócka! - Meneküljünk! – kezdett körbe-körbe szaladgálni Lili. - Ugyan már! – legyintett Frézi. – Lili, hagyd már abba a szaladgálást! Mégis honnan veszed, Árnika, hogy mócka fog minket megtámadni? - Hát nem ismeritek a verset? Ugyanezekkel a betűkkel kezdődnek a sorok. B.M.SZ. „Brummog, Mormog, Szuszog már, nincs rosszabb a móckánál!” - „Bekerít és elgáncsol…”- folytatta Lili ijedt arccal. - „Aztán nagyot viháncol!” – fejezte be Frézi a verset. - Na látod! – fordult Árnika Frézi felé. – Te is ismered! - Persze, ezt a verset mindenki ismeri Bazsaréten. De egyáltalán, mi az a mócka? - Hát valami szörnyű! - Valami veszedelmes! - De láttunk már olyat? – értetlenekdett Frézi. Árnika és Lili tanácstalanul néztek össze. - Nem! - vágták rá egyszerre. Éppen arra döcögött Büdöske, kezében egy hatalmas csokifagyival. - Büdöske! – szaladt elé kétségbeesetten Lili. – Támadnak a móckák! - A móckák?? De hát ez rettenetes! - Ugye, ugye rettenetes, Büdi? - Az, Lili, tényleg az! Meneküljünk! De…Mik azok a móckák? - Hát azok a hatalmas állatok! – vette át a szót Árnika. – Akik brummognak és mormognak. - Szuszognak és viháncolnak… - morogta Frézi. - Hiszel már nekünk, Frézi? – lepődött meg Árnika. - Hapcii! - Hát, nem is tudom…- gondolkodott Frézi. – Talán kérdezzük meg Borókát. Ő mindent tud. Talán azt is, hogyan kell magunkat megvédeni a móckáktól. - Jó, csak előbb hadd nyaljam el a csokifagyimat! - Büdi! Nem késlekedhetünk. – toporzékolt Árnika. – Majd elnyalod útközben! Ha nem tudnád, a móckáknak nem is két kezük van, hanem négy! - Meg nyolc fejük! – kiáltott Lili. – Eggyel több, mint a sárkányoknak! - Lányok! Ácsi! Nem azt mondtátok, hogy nem láttatok még móckát? - Én tulajdonképpen láttam. – szólalt meg sejtelmesen Lili. - Láttál? Na és hol? - Nem is tudom. Annnnnyi mindent láttam már. Nyuszit, cicát, katicabogarat…Minden nap látok valamilyen állatot. Akkor biztosan láttam már móckát is. Egyébként is…- folytatta Lili. - Egyébként is, mi? – ráncolta össze a szemöldökét Frézi. - Egyébként is…- Lili a fejét vakargatta, hogy kisüsse, hogyan is folytassa a mondatot. - A móckák láthatatlanok! - Te szent ég! Akkor lehet, hogy most is itt vannak velünk? – Nézelődött ijedten Büdi. – Még a végén elveszik a fagylaltomat. - Menjünk is gyorsan Borókához! Ő majd segít! – határozta el magát Frézi. Tulajdonképpen hitte is, meg nem is, amit barátai összehadováltak. Ám úgy gondolta, jobb az óvatosság. Ha óvatosság kell, akkor pedig ki más is segíthetne rajtuk, mint Boróka? - Boróka elment, hogy meglátogassa Margarétát, a tündérlányt. – dugta ki a fejét Agavé felhőházikója ajtaján. - Amint elvonult a vihar, elindult a Gyémánterdőbe. - Honnan tudod? – kérdezte Lili. - Onnan, hogy itt sétált el az orrom előtt. Én meg kint söpörtem a faleveleket. Elképesztő, amit ez a szélvihar művelt. Olyan, mintha nem is tavasz lenne, hanem ősz. Mindenütt avarkupacok! No, de a lényeg…Boróka azt mondta, attól tart, Margarétának valami baja eshetett, mert nem válaszolt a levelére. Pedig találkát beszéltek meg. De azt is mondta, talán csak elkallódott valahová az a levél. - Te jó ég! – sikkantott Lili. - Mi az?? – fordult mindenki a kis tündérlány felé. - Hiszen… - Hiszen?? - Boróka nincs Bazsaréten! Mi lesz most velünk? - Miért, mi a baj? – lepődött meg Agavé. - Jönnek a móckák! - A móckák? Akik brummognak, morognak és szuszognak? Azokról a móckákról beszéltek? - Meg bekerítenek… - Aztán viháncolnak! – fejezték be a tündérek. - Honnan veszitek, hogy jönnek? Ebben a pillanatban érdekes hangot hallottak. Valahogy úgy hangzott, hogy” Fhuuu, zsss, fhuuu, zsss” - Hát innen! Már halljuk is a lépteiket! – sikkantott Lili. Abban a pillanatban mindenki a nyakába szedte a lábát, és szaladt, de olyan gyorsan, mint a villám. Még Frézi és Agavé is. Csakhogy rossz irányba indultak. A hangot egyre közelebbről hallották. - Nee! Közelítünk feléjük! Már egészen közelről hallom a hangot! – sikkantotta Frézi. - Igen? Akkor hogy lehet, hogy nem látjuk őket? – értetlenekdett Agavé. - Hisz láthatatlanok! – kiáltott Lili. Úgy nézett Agavéra, mintha a koboldfiú megbuggyant volna. - Kik a láthatatlanok?? – hallottak a hátuk mögül egy ismerős hangot. - Babér! De jó, hogy itt vagy! – Lili Babér nyakába ugrott. Babér majd elejtette a gereblyét, hiszen ő is épp nagy munkában volt, ahogy az előbb Agavé. - De hát mi történt, Lili? Mire fel ez a nagy ijedtség? - Támadnak a móckák! - A móckák? Már miért támadnának? Nem is tudnának támadni. Jobban félnek, mint ti. - De hát brummognak… - Meg mormognak… - Meg szuszognak… - Aztán bekerítenek… - Aztán viháncolnak… - Igen, ez valóban egy kedves versike róluk. – szólt értetlenkedve Babér. - Kedves?? Hiszen felfalnak minket! – kiáltott kétségbeesetten Lili. - Méghogy felfalnak?! – kacagott Babér. -Csak játszanak. - Játszanak? Nem, nem, Babér, tévedsz! – visongott Árnika. – Sőt, már itt is vannak. De nem látjuk őket, mert láthatatlanok. - Már hogy lennének a mackók láthatatlanok? - Mackók? Az előbb még móckákról beszéltünk. Én ezt már nem értem. – értetlenkedett Büdöske. - A móckák a mackók kicsinyeik. Valaki bocsnak hívja őket, de mi csak móckáknak. Én is csak egyszer találkoztam eddig móckával. De nagyon aranyos volt. Adtam is neki egy kis málnát. - De akkor mi volt az a hááátborzongató hang? – kérdezte Árnika, - Ha olyan ártalmatlanok, nem lehet ilyen ijesztő a léptük. Babér elgondolkodott. - Nem ezt hallottátok? – kérdezte, majd gereblyézni kezdett.”Fhuuu, zsss, fhuuu, zsss” - hangzott az ismerős hang. A többiek hátrahőköltek. - Tényleg ezt hallottuk. – ismerte el Árnika. - De ha nem is támadnak a móckák…Akkor mégis mi a csudáról szól ez a levél? És kinek jött? – emelte magasra Frézi a borítékot, ami a szélviharban úgy megtalálta őt. - Miféle levél? – kérdezte Babér. Frézi odanyújtotta a borítékot. - B.M.SZ. xoxo. – olvasta fel a koboldfiú a rajta lévő titkos kódot. - Egy levélen az SZ betű általában azt jelenti, Szeretettel. Már csak arra kell rájönnünk, kinek jött, és kitől. - B, mint Babér! – kiáltott Lili. – Nem neked jött, Babér? - Nem, én nem várok levelet. Ráadásul ez a Gyémánterdőből van. Megismerem a borítékot. Onnan csak Boróka szokott levelet kapni. De talán kérdezzük meg őt! Hiszen ott jön. – mutatott Babér a távolba. - Nahát! – eszmélt fel hirtelen Agavé. – Hiszen ez Boróka levele Margarétától! A kis Lili kikapta a levelet Babér kezéből. - Boróka! Boróka! – szaladt a tündér elé. - Lilikém! Mi történt? Mi ez a csoportosulás? - Megtaláltuk a leveled, Boróka! - Nocsak, tényleg! Szerencsére közben meg is látogattam Margarétát, megtudtam, hogy nem esett baja. Megírta a levelet, csak ebben a hatalmas szélben elkallódhatott. – Boróka örömmel fogta kezébe a levelet. – B.M.SZ. xoxo. Borókának Margarétától Szeretettel. A xoxo. pedig mindig azt jelenti nálunk, hogy sok-sok puszit küldök! Babér jót mosolygott a háttérben. - Lám, lám! Mikre nem képes a képzelet. Apró kis félreértés lesz belőle. Aztán ha nem vigyázunk, félelem. A többiek kissé szégyenlősen kacarásztak mellette.   VISSZA A MESEREGÉNYHEZ>>