Uzseka Norbert   Vidra Gabriella könyve először 2008-ban, a Novum Verlag  kiadásban jelent meg, és úgy is sokak kedvence lett, ám a Libri kiadó nem rég indult Kolibri nevű gyermek/ifjúsági részlege új borítóval kiadta újra, alapos marketing munkát fektetve abba, hogy országszerte ismert legyen. S meg is érdemli, hogy ez bekövetkezzék.   A három részes sorozat főszereplője négy hetedikes: az alapból jó tanuló és, hm, normális Krisztián, a fizikailag erősebb, vidámságra bármikor kapható Barna, és a leginkább az általuk kedvelt tantárgyak terén különböző két lány, Zsófi és Orsi. Egy nap furcsa dolog történik Krisztiánnal az iskolában: hozzáér egy fekete kőhöz (egy darab obszidiánhoz), ami egy krokodil formájú sebet éget a tenyerébe. Ugyanakkor kiderül, hogy Krisztián egzotikus csigái képesek morze jelekkel kommunikálni a fiúval. Majd egymást érik a furcsa események, melyek kapcsán egyre több iskolás felejt el közel mindent különféle tantárgyakból. Jószerével Krisztián és három barátja az egyedüli kivételek, és apránként kiderül, hogy feladatuk van, s nem is akármilyen: nekik kell meglelniük a Tudás Könyveit, ezzel megvédve a világot attól, hogy Mar-Tör, a gonosz nagyúr elvegye az összes emberi tudást.   A Tudás Könyveiből egy-egy rejtőzik minden kontinensen, és felkutatásuk és megszerzésük érdekében mindenütt három-három feladatot kell végrehajtaniuk, megoldaniuk a gyerekeknek. Akad természetesen segítőjük is, ám más nem teheti meg helyettük, amit nekik kell. S ők maguk sem lehetnek képesek minderre, ha nem tanulnak meg előtte mindent, ami csak az iskola könyvtárában fellelhető az adott földrészről. Az első kötetben Ázsia, Ausztrália és Óceánia kerül sorra. Hőseink járnak a kínai Nagy Falon, gyöngykagylót gyűjtenek Tahitin, és így tovább. Pusztán az, ami velük történik, felidézi sokunk ifjúkorának hőn szeretett kalandregényeit.   Az írónő a Kispest-Wekerle telepi Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatója, egyben magyar tanár, így biztos vagyok benne, hogy jól ismeri azt a korosztályt, amelyhez Krisztiánék tartoznak. Ennek ellenére egy darabig zavart, hogy ezek a gyerekek annyira jól neveltek, olyan szépen beszélnek, annyira normálisak. Aztán a könyv egy pontján elfogadtam ezt, mert nyilvánvaló, hogy a tanárnő azt szeretné, ha a gyerekek ilyenek lennének, s ezért tesz is, méghozzá azzal, hogy regényében olyan mintát állít az olvasók elé, ami nem pusztán követendő, de jó és hasznos is lehet követni. Elsősorban nem frázisokat pufogtat (hogy pl. magadnak tanulsz, meg a tudás hatalom, stb.), hanem megmutatja, mi mindenre jó, ha az ember tényleg tud valamit. Hogy tudás nélkül valóban nem lehet túlélni – s ez épp úgy igaz Új-Guinea vadonjában, mint Budapesten. Emellett ad egy remek tanulási módszert is, s persze azokat az eszményeket is megosztja velünk, amelyekről megannyi ifjúsági regényben olvashatunk: bátorság, kitartás, barátság, összetartás, sőt, még egy kis szerelem is.   Persze a regénybe szőtt tudásanyag sem mellékes. Igaz ugyan, hogy Krisztián és barátai nem olyan erős irodalmi személyiségek, mint mondjuk Harry Potter, Michael Ende Momo-ja vagy Lyra Belacqua (Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiájának főhőse) – de egészen más a hátterük is. Ők valóban jobbára hétköznapi fiatalok, amennyiben hétköznapi az, hogy valaki az ő korukban képes felfogni, miért is fontos a tanulás – de hát ezt ők a saját bőrükön tapasztalják meg. És, szemben megannyi ma jól menő ifjúsági regénnyel, itt valódi tudást kap az ember. Nyilván a Potter sztorikban is bőven van olyasmi, ami az olvasó épülésére szolgál (hiszen azokban is megkapjuk a követendő példákat hősiességből, önfeláldozásból, stb.), de egy adott körön kívül nem sokra megy az ember azzal az életben, ha tudja, mi az, hogy mugli, ha megtanulta Tolkien tünde nyelveit, stb. Jó, bizonyos képességeket, készségeket ezen dolgok is fejlesztenek, és mondhatjuk, hogy a valós életben meglehetősen ritkán szorul rá egy magyar ember, hogy bumeránggal kelljen magának élelmet vadásznia, különben éhen hal, de attól még tény, hogy Vidra Gabriella úgy tálalja a megannyi valós adatot, hogy élvezet olvasni, és az ilyenből lesz igazi, tartós tudás.   A történet mágikus, képzeletbeli alapjai egyelőre kicsit elnagyoltnak tűnnek, de azt hiszem, a későbbi kötetekben alaposabban elénk tárulnak majd ezek is. Az mindenesetre szimpatikus, hogy nyoma sincs holmi vaskalapos, merev elzárkózásnak a megmagyarázhatatlannal szemben: az ősi természeti népeket nem buta, babonás félmajmokként mutatja be a regény, hanem igazi, mély és sokszor valóban varázslatos tudás birtokosaiként. Különösen tetszett néhány megkapó jelenet, mint amilyen az ausztrál őslakosok avatási szertartása – ezekben nem csak tudás, de érzelmi tartalom is bőven van, és az ilyenek miatt tud igazán szerethető és emlékezetes lenni bármely regény.   Ami az új kiadás borítóját illeti, egyfelől tetszik Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás munkája, másfelől mégsem: azt érzem, hogy direkt menőre akarták venni a figurát, de igazából ez a könyv ettől nem lesz menőbb. Nem is az a lényege. Viszont meggyőződésem, hogy ha bármely, olvasni tudó gyerek belekezd, és eljut legalább a kínai Tiltott Városig (bő 100 oldal csupán), az nem fogja tudni letenni, míg végére nem ért. Mert elsősorban és mindenek felett ez egy szórakoztató, kalandos ifjúsági regény. Forrás: ekultura.hu (2) A labirintus titka vissza a kiskamaszok sorozatához

vissza a sorozathoz