Viszonylag hosszú idő telt el az első kötet óta, ami 2014-ben jelent meg, ha jól tudom. B. Zs.: Igen, de valójában a mesekönyv már a harmadik munkám, közben ugyanis megjelent a Parlando című kötet, amely egy világpolgár színésznő, Szilágyi Enikő sorsáról szól. Többen írtunk bele, többek között Nádasdy Ádám is. Szilágyinak nagyon kalandos élete volt, a férjével együtt menekülnie kellett a Szekuritáté elől, a bugyijában csempészte a családi ezüstöt, de volt például autókereskedő és törvényszéki tolmács is Belgiumban. Mivel foglalkoztál A boldog hentes felesége óta eltelt időben? B. Zs.: Színdarabokat írtam inkább, például már készen van a Kurázsi mamáról írt darabom, amelyben a szír tengerparton árulja a mentőcsónakot meg a mentőmellényt. De napok kérdése és elkészülök a Bánk bán új változatával, amit én „Gertrudis-verziónak” hívok, az ő szemszögéből írva. Mindkettő izgalmasan hangzik, hol lehet majd látni ezeket a darabokat? B. Zs.: Egyelőre még nem tudom, a „Gertrudist” zenés darabnak szántam, hogy az Operettszínház is a műsorára tűzhesse… Beszéljünk akkor a tudatos táplálkozásról és a cicákról. Miért ezt a témát dolgoztad fel a mesekönyvedben?  B. Zs.: A csoporttársaim gyerekeinél észleltem, de aztán rájöttem, hogy egyébként is sok kisgyereknek van valamilyen betegsége, problémája, és akkor a táplálékallergia csak egy része az egésznek. Mivel az immunrendszerünk egy része konkrétan a bélben található, ezért nem csak az allergia és a különféle érzékenységek kialakulásának magas a kockázata, de rengeteg más betegséget is össze tudnak szedni. A gyerekek pedig nem táplálkoznak megfelelően? B. Zs.: Nem is erről van szó, hanem a felnőttekről, akik kitalálják azt a rengeteg kőolajszármazékot és hasonlót, amit aztán színes zacskókban eladnak a gyerekeknek. Szóval az a gond, hogy sok gumicukrot, meg hasonló szemetet esznek? B. Zs.: Még csak nem is a gumicukor a hibás. Gondolj bele: amikor veszel egy epres joghurtot, azt hiszed, egészségesen étkezel, de a joghurt tele van cukorral, epret meg nem látott, mert valószínűleg valamilyen fakéregszármazékot eszel, aminek hasonló ízmolekulái meg textúrája van. Nagyjából a Marsot kellene gyarmatosítani ahhoz, hogy csak az Egyesült Államok eper- és erdeigyümölcs-igényét kiszolgáljuk. Eközben a tisztítószereinkbe aloe verát teszünk, de az élelmiszerekbe meg fakérget, és akkor az még mindig a jobbik verzió, mert az legalább természetes eredetű. Miért, mi a baj a fakéreggel? Ahogy mondod, az legalább természetes. B. Zs.: Igen, de a közértbe nem azért mész be, hogy vegyél 15 deka fakérget, hanem ezt indirekt eszed meg, amikor azt hiszed, mást fogyasztasz. Erre hívod fel a gyerekek figyelmét a könyvben? B. Zs.: Igen, az a baj, hogy ezeket a felnőttek csinálják velük, ezért arra gondoltam, hogy most már nem titkolhatjuk el a gyerekek elől, hogy milyen átverések várnak rájuk, figyelmeztetni kell őket arra, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk. Az üzletek pénztárainál is láthatóak a színes zacskós dolgok, vagyis a gyerekek abszolút célcsoportnak számítanak, erről az oldalról viszont senki nem beszél velük. Viszont egy csomó gyereknél látom, hogy jól működik az, ha megbeszéled velük, hogy mi az egészséges és mi nem az, ezt tök jól megértik, és akkor nem fogják a színes zacskós kőolajszármazékot választani a boltban. Persze nem lehet teljesen kizárni, mivel az teljesen életidegen, hogy egész nap a „jó” kajákat vadásszuk, szóval előbb-utóbb valami ilyen be fog csúszni. De nem is ezzel van a baj, hanem azzal a sunyisággal, hogy nem azt eszed, amiről azt hiszed, hogy eszed. A betegségek nagy részét meg az állományjavítók, ízfokozók meg egyebek okoznak, amit belenyomnak az élelmiszerekbe, vagy az azok alapanyagául szolgáló állatokba. Mi a helyzet a különféle érzékenységekkel, mint például a laktóz-, vagy gluténérzékenység? B. Zs.: Minden ilyen tünetegyüttesnek más a háttere. A laktózérzékenység például a tej problémája, de nem a tejjel van a gond, meg nem is a szervezetünkkel, hanem azokkal az anyagokkal, amelyek a „tehénből” bekerülnek a tejbe. Az teljesen normális, hogy a szervezetünk ettől pánikreakcióba lép és elkezdi jelezni, hogy valami nincs rendben. Erre nézve egyébként kísérletet is végeztem otthon: a kisfiam a „sima”, 1,5 százalékos tejtől kiütéses lesz, de ha biotejet adok neki, akkor semmi baja nincs. Szinte már hallom, ahogy felharsan az ilyenkor szokásos „bezzeg az én gyerekkoromban nem voltak ilyen érzékenyek meg allergiásak!”-kórus… B. Zs.: Persze, mert – bár szomorú ezt mondani – de akkor még tisztességesebb volt az élelmiszeripar. Vegyük például a kenyeret: a mai kenyerek tele vannak ízfokozóval, állományjavítóval meg sikérrel. Ez utóbbi egyébként nem gond, de ekkora mennyiségben még az is érzékeny lesz rá, aki addig nem volt az. Ezzel kapcsolatban is végeztem „emberkísérletet”: van egy barátnőm, aki nagyon erősen gluténérzékeny, viszont ha tisztességes módon, tisztességes hozzávalókból készült kenyeret vagy pizzát eszik, akkor a tünetek csak egészen minimális mértékben jelentkeznek. A gluténmentes kenyerek ráadásul sokszor borzasztó ízűek is. Viszont rengetegen vásárolják divatból, olyanok is, akiknek semmi szüksége nem lenne rá… B. Zs.: Ha valakinek nincs szüksége gluténmentes étrendre, akkor ettől akár meg is betegedhet. Ezt viszont meg ki lehetne védeni, ha jó minőségű kenyeret vennénk, vagy sütnénk. Ja kérem, kinek van arra pénze… B. Zs.: Pedig csak egy kis odafigyelésre lenne szükség, persze ehhez be kell ruházni például egy kenyérdagasztó gépre. De ezt fel lehetne fogni egyfajta „nyugdíj-előtakarékosságnak” is az egészségmegőrzés révén, mert így később kevésbé lesznek mindenféle bajaink. Meg hát jó érzés, ha egészségesen étkezel. Ez persze ma nem egyszerű, hiszen ma már jóformán élelmiszervegyészt kell magunkkal vinni a vásárláshoz. Egy nagy áruházlánc vezetője egyszer a virsli minőségével kapcsolatban azt mondta "mindegy, milyen a minősége, csak azonnali halált ne okozzon!" Na most ezt szorozzuk fel… sokkal: ott a virsli, a margarin, a felvágottak, na meg a növényi alapú sajtkészítmények. Ráadásul sajnos sokszor nem tudsz mit csinálni, mert bizonyos kereset alatt arra kényszerülsz, hogy ezeket vegyed. Mit tehetünk? Nem sokat, mert sarokba vagyunk szorítva, kényszerpályán kell mozognunk. Az idealista válasz a háztájizás lenne, de csirkét nem tarthatsz az erkélyen, mert rád hívják az ÁNTSZ-t. Paradicsomot termeszthetsz balkonládában, de a krumplit így is meg kell venned. Egyébként vidéken sem sokkal jobb a helyzet, mert ott annyira elszaporodtak a kártevők, hogy például egy évtizedek óta háztájizó ismerősnek most kellett abbahagynia, mert nem győzte az irtást. Sajnos csak részmegoldások maradnak, és ez nagyon elkeserítő. Szóval aki normálisan akar enni, annak marad a biogazdaság? B. Zs.: Hát igen, de ehhez ki kell költözni a városból, kecskét venni meg krumplit termeszteni. De ez a tudás meg már rég elveszett, vagy legalábbis sok mindent újra kellene tanulni hozzá. Szürkemarhát tartani is nagyon trendi, de ahhoz meg az kell, hogy több évnyi takarmányra előre legyen pénzed, mert ha rossz a termés, akkor annyi a szürkemarhának is. Visszatérve a kecskére, azzal sem biztos, hogy jobban jársz: hiába iszod a kecsketejet, nem biztos, hogy az egészséges lesz, mert a kecskék mindent megesznek, a traktorgumit is… Ez nem túl biztató… B. Zs.: Nagyon nehéz, életszerűtlen helyzetekbe vagyunk kényszerítve. Vagy kell tartani otthon valakit, aki egész nap halászik, vadászik, gyűjtöget, vagy rengeteget kell keresni. Biztos vannak olyan szerencsés szegletei a világnak, ahol könnyebb jó minőségű dolgokhoz hozzájutni, vagy ahol még nagy hagyománya van a piacozásnak, de a világnak ezen a felén nem olyan egyszerű. Mi vagyunk a kapitalizmus élelmiszeriparának a szekunder lerakata. Még csak nem is kell belemenni nagyon a pár éve fellángolt vitába, hogy jobb-e a nyugati élelmiszer a magyarnál, mert ez nagyon kis dolgokon múlik. Például egy pizzánál már attól is más lesz az eredmény, ha másmilyen vizet használsz, pedig a víz az víz. Akkor a mesekönyvet tekinthetjük egyfajta túlélő-útmutatónak is? B. Zs.: Én alkalmazott irodalomnak, felvilágosító irodalomnak tekintem. Nincs mese, szólni kell a gyerekeknek, hogy a felnőtt társadalom elbukott, ami az egészséges étkezést illeti… Egészen hasonlót mondott a napokban Greta Thunberg a klímavédelem és a döntéshozók viszonyával kapcsolatban…. B. Zs.: Van is összefüggés a kettő között, nem is kevés. Milyen korosztályt szeretnél felkészíteni a könyvvel? B. Zs.: Alsó tagozatosoknak szól, ennél kisebb gyerekeknek önálló olvasásra még nem igazán lehet sajnos könyvet a kezébe adni. Így ez inkább afféle „együtt olvasós” könyv is, van benne egy csomó téma, amit meg lehet anyuval-apuval beszélni. Mit tehetnek azok a szülők, akik igyekeznek a gyerekeket nagyjából normálisan táplálni, aztán szembesülnek vele, hogy az óvodában, iskolában finoman szólva sem minőségi élelmiszereket kapnak? B. Zs.: Sajnos ez így van, a gyerekek nagyon mélyen ki vannak szolgáltatva, elsősorban persze a szüleiknek, de az ovinak, bölcsinek is. Az óvoda meg nem fogja tudni megtenni, hogy kizárólag egészséges dolgokat adjon, mert ők nyilván az olcsóbb tejet fogják megvenni, arra van keret. Szóval mindenképpen a rosszabbik végén állunk a csalánnak… Egyáltalán meg lehet ettől teljesen védeni a gyerekeket, vagy előbb-utóbb kompromisszumra fognak kényszerülni a szülők? B. Zs.: Mindenképpen ez lesz a vége, mert a szülők is, de ahogy látható, az óvodák is ki vannak szolgáltatva a haszonszerzésnek, a szülők segítő szándékának és egyfajta mélyen gyökerező cinizmusnak. Kikerülni nem lehet, mert ha tiltjuk, a gyerek annál jobban fogja akarni a tiltott gyümölcsöt, előbb-utóbb meg úgyis fel fog bukkanni egy rokon egy színes zacskóval. De ebbe mindenki belefut szülőként, szóval a legtöbb, amit tehetünk, hogy igyekszünk minimalizálni a kitettségüket. Milyen táplálkozási kérdésekkel foglalkozol a könyvben? B. Zs.: Igyekeztünk alaposan körbejárni a témákat, foglalkozunk a gluténérzékenységgel, a tejtermékekkel kapcsolatos érzékenységgel, de például az intenzív állattartás vagy mezőgazdaság és a vetésforgó problémájával is. Érdekes, hogy ma már, akik komolyan gondolják a fenntartható mezőgazdaságot, mindent úgy termesztenek, mint 150-200 évvel ezelőtt. Vagyis minél kevesebb vegyszert használnak, viszont beengedik a birkát, csirkét a szőlőbe, mert azok feleszik a gyomokat, a férgeket és még trágyáznak is. De ez is olyan tudást igényel, amit már csak visszatanulni lehet, mert a mai emberekből már nagyon hiányzik ez a szemlélet. Miért éppen a macskák járják körül ezt a témát? B. Zs.: Mert macskákkal bármit el lehet adni. Na jó, viccelek, amikor a Margit körúton laktunk, egyszer láttam egy macskát, amelyik annyira öntudatosan ment át az úton, mint akinek fontos, halaszthatatlan dolga van. Azok tudnak csak így átmenni az út egyik oldaláról a másikra, ennyire titokzatosan és célratörően, felelősségük teljes tudatában, akik minimum az élelmiszeripar megváltását forgatják a fejükben. A könyvben a macskák összeülnek megbeszélni a világ folyását, ez pedig a macskáknál több évszázados hagyomány. A macskáknak megvan az a különleges képességük, hogy felismerik a beteg embereket, akikhez odamennek, dorombolnak, ez a könyvben is előkerül, hogy nincs olyan macska, amelyik ne ismerne beteg kisgyereket. Szóval a lényeg, hogy a macskák összeülnek, aztán találkoznak egy állástalan biomérnökkel és álmodnak egy nagyot, hogy felvegyék a harcot a környékbeli, borzalmas dolgokat árusító üzletlánc tulajdonosával. Szerencsére neki is van cicája, ő lesz a „beépített macska”. Azt megígérhetem, hogy a végén minden jóra fog fordulni, ez egy idealista mese. Milyen szakirodalmat használtál fel a mesekönyv megírásához? B. Zs.: Az egyik legjobb a témában José Bové és Francois Dufour A világ nem eladó című könyve, ami nagyon frappánsan összefoglalja a minőségi táplálkozással kapcsolatos dolgokat. Ő egyébként egy fantasztikus figura, mezőgazdászként dolgozott, egyszer több társával együtt pedig megtámadtak egy McDonald’s éttermet. De Jane Goodall A remény gyümölcsei című könyvéből, Hans-Ulrich Grimm A leves hazudik című kötetéből és Nicolas Joly Az ég és föld szülte bor című munkájából is tájékozódtam a témával kapcsolatban. Említetted, hogy a férjed nagyon szigorú, ha ételekről van szó, az ő véleményét is kikérted? B. Zs.: Így van, a férjem, Takács Lajos, aki jelenleg a Kobuta japán étterem séfje, az egészséges alapanyagok elhivatott nagykövete, a Magyar Gasztronómiai Egyesület alelnöke. Ő volt a szakmai lektora a könyvnek. Ha csak egy dolgot változtathatnál meg, ami a táplálkozásunkkal kapcsolatos, mi lenne az? B. Zs.: Talán az alapanyagok. Bármit meg lehet enni, ha jó minőségű alapanyagokból készült. A legtöbbször nem magukkal az egyes ételekkel van gond, hanem azok minőségével. Egy sültkrumpli is lehet nagyon jó, ha jó minőségű krumpliból van és olaj helyett mondjuk kacsazsírral sütöd ki. Vagy ha nem avas zsemlemorzsát használsz a rántott húshoz, hanem a maradék – egyébként szintén jó minőségű – kenyeret lereszeled. Ez abból a szempontból is jó, hogy nem kell kidobni az ételt. Érdekesség, hogy Japánban például egyáltalán nem esznek kenyeret, viszont a nagyon menő panko morzsájukhoz kitaláltak egy kis cipót, amit csak azért sütnek, hogy morzsát reszeljenek belőle. Visszatérve a macskákra, őket Rátkai Kornél illusztrátor keltette életre… Igen, Kornélt a BOOOK Kiadó csodálatos szerkesztője, Németh Luca szerezte meg nekünk, mindannyiunk végtelen örömére. Kornél, neked mennyire ismerősek a könyvben felvetett problémák? Rátkai Kornél: Abszolút ismerősek, mert a feleségem laktózérzékeny, emiatt nem iszunk tejet évek óta. Egyébként két éve vegetáriánus is vagyok, és azóta lényegesen jobban érzem magam. Mit szóltál a felkéréshez? R. K.: Nagyon örültem. Lucáékkal már dolgoztunk együtt korábban, így ő tudta, hogy sokszor szoktam macskákat rajzolni. Bár amúgy kutyánk van, de a macskáknak ezt a rettentő öntudatát, meg szabadságvágyát én is nagyon imádom. Igaz, amióta kutyám van, azóta rájöttem, hogy a kutyák sem annyira szervilisek. Nagyon szerettem ezen a könyvön dolgozni, már csak azért is, mert amikor elolvastam, abszolút retro érzésem támadt – jó értelemben –, visszavitt abba a korba, amikor ilyen könyveket olvastam. És bár ez nem egy képeskönyv, csak pár illusztráció van benne, de itt igazán önmagamat tudtam adni, jöttek is ki belőlem a figurák. De azt is nagyon bírtam, hogy nem annyira didaktikus, elvégre a gyerekek nyelvén kell beszélni, ez pedig nagyon nehéz, mert nem lehet túlbonyolítani. A kutyád mit szól a sok macskás rajzhoz? R. K.: Néha már eléggé féltékenyen néz, mert róla csak fotók készülnek. Zsófi, gondolom, a megjelenés előtt azért a „célcsoportnak” megmutattad a könyvet, mit szóltak? B. Zs.: Igen, teszteltem egy iskolaigazgatón, ő kifejezetten javasolta a könyvet alsó tagozatosok számára, de teszteltem a barátnőim hasonló korú gyerekein is, nekik is nagyon tetszett, esténként várták az újabb részeket. Illetve azt is mondták, hogy ez a tematika hiánypótló ebben a korosztályban. Visszatérve a táplálkozással kapcsolatos tudatosságra, mi a véleményed a különféle étkezési trendekről, divatdiétákról? B. Zs.: Ezekkel mindig nagyon kell vigyázni. Van is erről egy történet: Popper Pétert meghívták Indiába, ahol oligofrén-skizofrén gyerekeket kellett vizsgálnia. Ez egy fehérjehiányos betegség, magzati korban vagy nagyon kicsi korban nem kap elég állati fehérjét a szervezet. Indiában ez gyakoribb, mert ott a nagy szegénység vagy a vegetáriánus étrend miatt könnyebben kialakul ez a betegség. Az érintett gyerekeket szellemi fogyatékosnak bélyegezték, Popper kutatásainak köszönhetően azonban kiderült, hogy egyáltalán nem azok, ugyanúgy tudnak összeadni, kivonni, mint azok, akik kaptak állati fehérjét, csak sokkal lassabban. Pedig mostanában minden arról szól, hogy kevesebb húst kellene ennünk… B. Zs.: Ez így is van. Nyilván kell sok zöldséget meg gyümölcsöt enni, húsból viszont nem kéne annyit, mint amennyit eszünk. Ezzel nem érdemes vitatkozni, szükségünk van a jó minőségű állati fehérjére. Viszont ahelyett, hogy minden nap eszünk valamilyen hústerméket, érdemes lenne csökkenteni a mennyiséget és növelni a minőséget. R. K.: A feleségemmel vegetáriánusok vagyunk, bár halat mi is eszünk. B. Zs.: Amióta nem háborúzunk, azóta a férfiaknak sem kéne annyi húst enniük. De visszatérve a táplálkozási trendekre: amit én inkább kiiktatnék az étrendünkből, az a margarin. A vaj – vagyis a zsír – sokkal egészségesebb, mint a margarin, ami lerakódik az érfalakra. Viszont sokak fejében él a meggyőződés, hogy a vaj a sátán, bezzeg a margarin… B. Zs.: Nyilván, ha egy fél kiló vajat megeszel, az egészségtelen, de ugyanakkora mennyiségben a vaj sokkal egészségesebb és finomabb is. Érdemes kipróbálni, hogy ugyanazt a sütit elkészíted először margarinnal, aztán vajjal, ég és föld a különbség. Kornél, te min változtatnál? R. K.: Én a finomított cukrot szeretném eltüntetni, nekem az a véleményem, hogy ez az egyik legkárosabb dolog, szinte olyan mint a kokain. Próbálok róla folyamatosan leszokni, de nagyon nehéz, főleg, hogy majdnem mindenben ott van. A gyerekek számára ez az igazi kapudrog. B. Zs.: Tényleg olyan, mint egy drog, ugyanúgy rá lehet szokni. R. K.: Az édesítőszerekkel pedig nem lehet pótolni, mert az is nagyon káros, csak máshogy. B. Zs: Viszont ott a méz meg a barnacukor, ami még finomabb is R. K.: Meg eszünk elég fruktózt is a gyümölcsökkel, szóval tudjuk fedezni a szükségleteinket, csak a fehér cukrot kéne teljesen elhagynunk. De visszatérve a könyvre egy picit, van benne egy rész, amit jól ismerek abból az időből, amikor fogyókúráztam. Az a lényeg, hogy azt nem szabad megvenni, aminek a legszínesebb a csomagolása, meg aminek fémteteje van, mert ezekben nagyon sok a cukor. Ezt a könyvben a biomérnök meséli el, a gyerekeknek így könnyen el lehet magyarázni, hogy ez miért rossz. B. Zs.: Ez egyébként egy borzasztó érzés, amikor azt kell megtanítani a gyerekednek, hogy vigyázz, becsapnak! Hogy bemész egy élelmiszerboltba, ahol nem élelmiszereket veszel. Gondolj bele, hogy középsős meg kiscsoportos gyerekeket kell arra megtanítani, hogy átvernek. Zsófi, tervezel folytatást hasonlóan felvilágosító jelleggel? B. Zs.: Hát, lenne mit érzékenyíteni, rengeteg a téma, a kutyamenhelyektől elkezdve a környezetvédelmen át, vagy például, hogy miként viszonyuljunk a rengeteg hulladékhoz, amit termelünk. Volt idő, amikor tervezgettem, de aztán inkább színdarabokat írtam helyette. A mese nagyon nehéz műfaj, ráadásul rengeteg az olyan probléma – mint az élelmiszer kérdése is –, amit valójában már csak rendszerszinten lehet megoldani. Ezért is lett ebből mese, és nem felnőtteknek szóló könyv, mert a mesékben a rendszerszintű változásokat még el lehet érni.