Jakab-puszta fele bele is lógott a mesébe, de a másik fele a valóság kis örömeit hozta meg a számukra. Rőzse néni kunyhójának pedig azért nevezték el Panni kedvenc meséje nyomán, mert mintha a mesebeli jó tündér, aki néha kicsit Rőzse néni is volt, ott libbent-lebbent volna körülöttük. Majszi, a fürge nyuszi és Csiricsakk, a szemtelen, tolvaj csóka is náluk vendégeskedik, sok gond és öröm költözik velük a vidéki kis házba.
Győrffy Anna tréfás-kedves rajzai színesítik a kötetet, melyben Pöttyös Panni nagylány lesz, és elkezdődik az iskola.
Tartalom
Panni iskolás lesz |
3 |
Majszi |
7 |
Három kosár boldogság |
16 |
A mesébe lógó Jakab-puszta |
20 |
A hétvégi ház is a mesébe költözik |
28 |
Mit csinált megint Csipp Selevér? |
39 |
Burkus bácsi birodalma |
44 |
Szökőnyúl |
50 |
Repülnek-e a nyuszik? |
57 |
Váratlan vendég |
61 |
Sutyorgás |
63 |
Hányan férnek el egy hétvégi házban? |
66 |
Tábortűz |
73 |
Fészekmeleg |
77 |
Pöttyös Panni és társai fölött úgy elrepült a nagycsoportos év, mintha nem is a mesebeli „idôvonat”-on, hanem ûrrakétán ültek volna. Pedig sok minden történt közben a boldog, mégis szívfájdító ballagásig. Panni hüppögött egy kicsit, amikor elvált barátaitól. A legnehezebben Eszter nénitôl búcsúzott. De nem csak ô. Bácskai Csibi komolyan megpróbálta rábeszélni óvó nénijüket, hogy legyen szíves, menjen ô is tanító néninek, hogy továbbra is velük maradhasson.
– És akkor ki marad a Pöttyös óvodában? – kérdezte Eszter néni, s az ô szeme is gyanúsan csillogott.
Az egyik kislány, aki nem mehetett iskolába, olyan sírásba kezdett Bácskai Csibi kérésétôl, hogy alig lehetett elhallgattatni. Mind a két kezével belekapaszkodott Eszter néni szoknyájába.
– Látjátok? – Eszter néni a karjába emelte a kislányt.
Látták. Eszter nénit nem lehetett elszakítani az óvodásoktól.
Panni egyedül Kabók Hajnit nem sajnálta, aki mindenért megsértôdött, s ha éppen nem volt haragban az egész világgal, akkor hencegett. Hogy neki van egy kék szemû, kormos fülû, kormos orrú sziámi cicája, nem olyan hûtlen, mint az a buta Kuksi Manó, Panni óriásira hízott nyuszija. Mintha Panninak nem fájt volna éppen eléggé, hogy elhagyta ôt. Megszökött. Valaki néhány percre nyitva hagyta az elôszobaajtót, és mire Panni hazaérkezett az óvodából, már nem találták sehol. Pedig mindenki kereste a lakótelepen.
Mintha eltûnt volna a föld színérôl. Panni naponta megsiratta. Amikor egy új nyuszit akartak venni, toporzékolni kezdett: neki csak az az egy kell! Neki a Kuksi Manó kell! Minden más nyuszit kihajít az ablakon! Igenis!
Panni tulajdonképpen mindig rendes, szófogadó kislány volt, de mostanában mintha megváltozott volna. Hamar dühös lett, s még attól is eltörött nála a mécses, ha görbén nézett rá valaki. Óvatlanul sürgött-forgott, a ruháit széthányta, és azért se tette azt, amit kívántak tôle. Hirtelen mozdulatainak elég sok tárgy látta kárát szép lakásukban. Ha cukorért nyúlt az asztalnál, felborította Imama, anyu vagy apu teáját, a saját kakaóját, vagy legalábbis a cukortartót.
– Mikor tanulsz meg már vigyázni egy kicsit?! – szólt rá Imama.
– Mostanában aligha – szólalt meg Laci, anyu öccse tárgyilagosan, mialatt felitatta a tócsát az asztalról.
– Maholnap betöltöd a hatodik évedet, mégis úgy viselkedsz, mint egy elefántcsecsemô a porcelánboltban! – folytatta Imama boszszúsan.
– Túlpörög benne a motor – húzta a száját Laci, ami nála valami mosolyfélét jelentett.
Anyu öccse, Imama másik kedvence ugyanis kollégiumban lakott, amíg az egyetem tartott, de a nyarat a családjával akarta tölteni. Nyelvvizsgára készült, kosárlabdázott, úszott, atletizált, és olyan nyurga volt, hogy amikor a szobába lépett, a fejét rendszerint beütötte a szemöldökfába. Panni nagyon büszke volt rá.
Gyakran megvédte Pannit ez a nyurga, nem igazán felnôtt nagybácsi.
De azért ô is, akárcsak a család többi tagja, néha bosszankodott, és mérgében sedre Panninak szólította kis húgát. Panni elôször nem tudta, mi az, hogy sedre. Laci magyarázta meg neki, hogy hebehurgyát, meggondolatlant jelent. Olyasvalakire mondják, aki szélsebes mozdulataival mindent felborít, elsodor, összetör, hasra esik, és magára rántja a lakás egész berendezését. Azonkívül mindenbe beledugja az orrát, mint egy szaglászó kiskutya. Fogadkozásait, hogy legközelebb óvatosabb lesz, sohasem tudja betartani, mert a kezelába elôbb jár, mint a feje.
– Szóval a sedre pontosan olyan, mint te vagy! – tette hozzá Laci barátságosan. – Kedves név. Nekem tetszik. Neked nem?
– Nem – mondta Panni halkan. – Én nem akarok sedre lenni.
– Elhiszem – felelte elkomolyodva Laci. – De azért tenned is kellene valamit, például nem kellett volna sedreségbôl levágni a copfodat. – Azzal felkapta, és a tükör elé állította.
Panni rábámult a vézna, nagy szemû kislányra a tükörben. Kétségtelenül furcsa látványt nyújtott! Hátat fordított a tükörnek, a szá
ját kitátotta, és akkora hangerôvel zendített rá a sírásra, hogy még Csontos úr is, a nyugdíjas tanár, aki éppen sakkozni jött át Lacihoz, megkérdezte, mi a baj.
– Beteg a kislány? – kérdezte Csontos úr aggodalmaskodva.
– Csak a mécses tört el nála – nyugtatta meg Laci. – Tessék várni és nyugodtan figyelni. Stopperórával mérem, meddig bírja a sírást. – Laci hirtelen a szekrényrôl felemelt egy érmet, amit ô nyert egyszer egy versenyen, és Imama büszkén ôrizte. – Ha megnyered a síróolimpiát, feltûzheted!
– Az enyém? – kérdezte Panni felcsillanó szemmel.
– Kölcsönbe.
Panni újra sírni akart, de nem tudott. Morcosan bemászott az ágyába, és a fal felé fordult...
|