Út a meséhez
„A jó mesék nem életkorhoz kötöttek. Épp attól jók, hogy minden életkorban más-más jelentésük válik nyilvánvalóvá. A tündérmese gazdag árnyalataiból a gyermekek még nem értenek meg mindent, de kitartóan ragaszkodnak azokhoz a mesékhez, amelyek pontosan leképezik a bennük zajló lelki folyamatokat, s amelyekből ők is erőt meríthetnek. De a mese nem csak e miatt fontos a gyermek életében… az intellektuális képességek egyoldalú fejlesztése végzetessé válhatóan téves döntésekhez vezet az emocionális intelligencia, a szociális és művészi képességek kiművelése nélkül.
A mese már kisgyermek kortól képes mind a négy szinten hatást kifejteni, méghozzá indirekt módon.
1. Az első esetében az olvasó kívülálló: úgy érzi, semmi köze a történet szereplőihez.
2. A második szinten a befogadó a pozitívumokra: a szépekkel, a jókkal azonosul.
3. A harmadikon befogadó a negatívumokra is: már a „rosszakban” észreveszi az önmagában rejlő rossz tulajdonságokat is.
4. A legfontosabb, a negyedik szint, amikor a mese életünk alakítójává válik, a benne megfogalmazott üzeneteket átültetjük mindennapi életünkbe." (Boldizsár Ildikó: Mesepoetika)
|
A mese lelki támasz, az erkölcsi örökség áthagyományozása, minden mese a tiszta tudat eléréséhez vezet, de más-más úton. Az Égig érő fa csúcsára igyekszünk, oda szeretnénk eljutni.
Mi a különbség a keleti és a nyugati mesék között?
A keleti mese a tudattal, a nyugati mese a tudatalattival dolgozik. A keleti mesében a probléma szólítja meg az embert, a nyugati mesében a hős indul el, ő teszi fel a kérdéseket, a képzelet és az ambíció lendíti mozgásba őt, céltudatos. A keleti mesében nincsen ilyen, ott a hős csak úgy elindul és egy váratlan, meglepő dolog történik. A keleti mesében van egy kereskedő, aki elveszít mindent. Nincs jutalom, nem tudja irányítani a sorsát, ott egy istenség vagy egy sorsmotívum oldja meg a dolgot, a keleti mesében nincsen jelen a természetfeletti, inkább novella meséket találunk.
A nyugati mesében a szegénylegény, vagy a királyfi indul el, a leendő királyság ígéretével, a történet végén ott várja a jutalom. A nyugati embernek csak a nyugati mesék tudják megadni a legvégső válaszokat. A terápiában megmásszuk az Égig érő fát, amely utazás során az ember rákapcsolódik a rendszerre, felfedezi az összes elemet ebben mesevilágban és a fa csúcsára érve meggyógyulhat. A függőleges, vertikális tengelyen való mozgás fejezi ki a kilábalást a problémából, a gyógyulást. Ha elakadás van, meg kell keresni, hogy mi az oka, miért nem tud továbbmenni. Ezért van az, hogy horizontálisan, szintenként is be kell járni a fát. A mesétől minden mozgásba jön, finomíthatóak az érzékszervek. Hihetetlen részletgazdagság van a mesékben, mozgásba lendül a képzelet.
A mesében mindig háromszor lehet próbálkozni és a harmadik fázisban számunkra a végső rendezés már csak a magyar - és minden népnek csak a saját - mesekincsből merített elemekkel lehetséges, csak ezeket követve érhető el a tiszta tudat, a megvilágosodás.”
(Boldizsár Ildikó előadásából)
|
|