Vajon hová rohan? És miért megy ilyen összevissza, mintha részeg lenne? Fittyet hány minden közlekedési szabályra, egyszer jobboldalt, egyszer baloldalt halad, megfarol, megcsúszik, csikorogva megugrik, tekereg és cikázik végig az utcán. Veszettül dudál. Egy-két felnőtt járókelő rémülten ugrik félre, bámul utána. Hiszed vagy sem, a buszt gyerekek vezetik! A jármű pedig tele van fúvós hangszerekkel. Szinyák az, nézd csak, ő markolja a volánt, ráhajol, néha kipislant a szélvédőn. Vöcsök fekszik a padlón, kézzel nyomja a gázpedált, amit Szinyák nem ér el a lábával. Őrület. Fiúk, fiúk, nem lesz ennek jó vége! Lecsó kapkod a volán után: – Én is vezetni akarok! Szinyák rávigyorog: – Nem is tudsz vezetni! Lecsó rémülten néz ki a szélvédőn, és látja, hogy egyenesen egy asszony felé vágtatnak. – Nézd meg, te se tudsz! – kiabálja. – Jobbra! Jobbra! Balra! Balra! Te barom! Majd megkönnyebbülten vigyorog: – A jó életbe! Ezt majdnem elütöttük! Kemény volt, mi, sofőr bácsi? Mégiscsak tud ez a Szinyák. A buszsofőr kimeredt szemmel néz előre. Moccanni sem tud. A nagy bajuszú kis ember oda van kötözve az első üléshez. Sofőrsapkája alól lassan lecsordul egy verejtékcsepp a homlokán. Lehunyja a szemét. – Jézusom! – suttogja. – Szűzanyám! – Áááá! – kiált fel hirtelen. – Jobbra! Balra! Egyenesen! Ne nyomd a gázt annyira! Vöcsök pimasz vigyorral fordul hátra: – Úgy nyomom, ahogy akarom! Fogolynak kuss! Pofa be! – Én csak jót akartam… – motyogja a sofőr. Szinyák egyre idegesebb. Most hátraordít: – Nem tudok koncentrálni ettől a nyervákolástól. Tömjétek be már a pofáját! Tarhonya, megmozdulnál? Tarhonya lassan halad előre, minden lépésnél meg kell kapaszkodnia, hogy el ne dőljön. A nyakában biciklilánc lóg. Most stabilan áll, megdörzsöli a homlokát töprengve: – Mivel tömjem be? A homlokán egy fekete pont virít. Nem tudja elkenni, mert lemoshatatlan festékkel van ráfestve. Lecsónak briliáns ötlete támad, szélesen elvigyorodik. – A zsebkendőddel! Tarhonya röhög. Előszedi a tépőzáras, összeszáradt zsebkendőjét. Gombóccá gyúrja, és fölmutatja, hogy mindenki jól lássa. – Fúj! – kiabálnak a lányok. Tarhonya gonoszul vigyorog, és lassan a sofőr szája felé viszi. – Ettől meghalsz! Tele van bacilussal! A sofőrnek kiguvad a szeme. – Ne, ne! – kapkodja a fejét rémülten. Lakat még rátesz egy lapáttal, előrejön, bohóckodva öklendezik, görnyed, megtámasztja a saját homlokát, amire neki is fekete pont van festve: – Mindjárt elhányom magam! Bloá, bloá! Az egész busz röhög a pórul járt sofőrön. Csak Fáncsi forgatja a szemét és szól nagy komolyan: – Hagyjátok abba! Sikítok! Ott áll a székek között, és most Tarhonya elindul felé. – Jó vicc. Mindjárt a te szádba tömöm be! Akkor nem tudsz sikítani. Fáncsi lebiggyeszti a száját: – Idióta. A sofőr rémülten pislog, már reméli, hogy megmenekült, igaziból nem tömik be a száját. Alig hallhatóan suttog maga elé: – Jézus, Mária! Már senki sem figyel rá. Kuki áll föl az egyik ülésen, fogózkodik, kiabál. Szerinted, mi van a homlokán? Nyertél, fekete pont. Lemoshatatlan festékkel. – Álljatok meg! Mindjárt bepisilek! – óbégat. A fiúk röhögnek veszettül. Szinyák hátrakiált. – Tartsd vissza! Kuki most már ugrál az ülésen. Rájön, hogy nem állhatnak meg, itt most magasabb szempontok vannak. Belelkesülve kiabál: – Szökünk! Szökünk! Vesszen Riminyák! Két egymás melletti ülésen lányok ülnek, Boci és Süti. Boci egy babát dajkál. Kuki rávigyorog: – Boci! – Tessék? – néz fel Boci. Kuki beindult, felé hajol, bőg, mint egy borjú. – Buuuuú! Boci elhúzza néhányszor a tenyerét a homloka előtt: Ez hülye! Süti közben a táskájában kotorász, és előszed végül egy tízdioptriás szemüveget: ez a szellemszemüveg! Felteszi, ránéz vele az előtte ülő Dongóra. Megkocogtatja a vállát. Csukás_Berosált-bor180Dongó hátrafordul: – Mit akarsz? Süti komolyan mondja: – Szellem vagy! Megnéztelek a szellemszemüvegen! Dongó arca idegesen megrándul. – Hülyeség! Süti szelíden, nagy meggyőződéssel válaszol: – Nem hülyeség! Lakatot érdekli a dolog. – Engem is nézz meg! – mondja Sütinek. De Süti a fejét rázza. Leveszi a szemüvegét. – Téged nem nézlek meg. – Miért nem? – értetlenkedik Lakat. Dongó szól közbe: – Mit nézzen azon a hülye fejeden! Hülye pöttyös! Lakatot már régóta idegesíti a pötty. Próbálta mindenhogy eltüntetni. Most a gombóccá gyűrt zsebkendővel dörzsöli a fekete pontot. – Nem tehetek róla, hogy ez az állat Riminyák bepöttyözött! – morogja. Nyálazza a zsebkendőjét, dörzsöli a homlokát vele. – Nem jön le. Nincs elég nyálam. – Köpjél rá! – nyújtja a zsebkendőt Dongó felé. Az nyálat gyűjt a szájában, majd nagyot köp Lakat homlokára. – Ptü! Lakat dörzsöli. – Lejött? – Nem jött le, haver. Örökre meg vagy jelölve! Köpjek még? – A francba! – kiabál Lakat dühösen. – A francba! – kiabál most már mindenki. A busz nagyot kanyarodott. Megdőlnek, kapaszkodnak, sikítanak. Dongó beveri a fejét az ablakba. – A rohadt életbe! Ez fájt! Hé, Szinyák! Itt hátul nagyon ráz! – kiabál előre. Szinyák nagyon élvezi a rodeót, vigyorogva szól vissza: – Csókold meg a kipufogómat! Figyelitek közben, hogy nem követ-e valaki? Dongó és Lakat megy hátra, hogy kinézzenek a hátsó ablakon. Közben Kuki újra rázendít: – Vesszen Riminyák! El akarta kobozni a hangszereinket. A többiek csatlakoznak: – Fekete pontot festett a homlokunkra. – Mindig óbégat, hogy hamis, hamis! – De tiszta flúgos. – Hamis is volt – vigyorog Szinyák. – Persze, de nem tehetünk róla, még csak most tanuljuk. – Elegünk van a kísérleti programjából. Dongó és Lakat élénken figyel, az orrukat a hátsó szélvédőnek nyomva, nem követi-e őket valaki. Robog, kanyarog a busz, ki tudja, hová, ki tudja, merre.