Igen, részben azokból állt össze a képzés tanterve. Mészáros Márton kollégám korábban is foglalkozott gyereklírával, én a meseelméletekről, a Grimm-mesékről, a csíkszentdomokosi székely népmesékről tartottam órákat, de a közvetlen előzménye az posztgraduális szakunknak az, hogy a képzés elindítása előtt másfél-két évvel megalakítottunk egy gyerekirodalmi kutatócsoportot, ami tulajdonképpen úgy jött össze, hogy egyszer csak látványossá vált, hogy egykori tanítványaink – Tsík Sanya, Elekes Dóra, Csörgei Andrea mind a gyerekirodalom intézményei körül kezdtek dolgozni. Ezt próbáltuk meg Mészáros Marcival valahogy összeszervezni, és a képzés is rájuk, mint „külsős” emberekre épít. Egy majdnem befejezett tanév után mik a benyomásaitok, kik járnak erre a szakra, milyen céllal jöttek? A hallgatók nagyon sokfélék, a céljaikat tekintve is. A szak posztgraduális szakként – felsőoktatási szakirányú továbbképzésként: ezt szokás az felsőoktatási szakzsargonban FOX-nak rövidíteni – működik. Valamilyen bölcsész vagy pedagógus felsőoktatási diploma tehát kell hozzá, minimum egy BA-s. Idén beadtunk egy módosítási kérelmet, mert úgy láttuk, van rá igény, hogy a művészeti felsőoktatásban szerzett diplomával is lehessen hozzánk jelentkezni, illusztrátorokat vagy bábszínészeket, – rendezőket is várunk. Ők ugyanis – az eredeti szakmai képzésükben –nem abban a mennyiségben és minőségben találkoznak kifejezetten irodalmi szövegekkel, különösen a kortárs gyerekirodalommal, mint ahogy az a szakunkon lehetséges. Bízunk abban – az Oktatási Hivatal engedélyét várjuk –, hogy ők már a nyár elején jelentkezhetnek a második évfolyamunkba. A szakra járó hallgatók közül néhányan maguk is meseírók, dolgoznak könyvkereskedelemben, esetleg gyerek-könyvtárosok. Van olyan diákunk, aki gyerekrendezvényeket szervez, de alsó tagozatos tanító nénink is van az első évfolyamon. A képzési programot is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy széleskörű ismereteket biztosítson a hallgatóknak. Vannak a gyerekirodalom történetéhez kapcsolódó, és műfajelméleti tárgyak, de kiemelten fontos a gyerekpszichológiai, fejlődéspszichológiai modul. Az előző félévben egy olvasáspedagógiai műhelyünk is működött Pompor Zoltán és Csörgei Andrea vezetésével. Az idén két tantervi „workshopunk” működik. Az egyik egy kreatív írás műhely, Elekes Dóra és Gimesi Dóra irányításával. A másik műhely egy kifejezetten szerkesztői feladatokkal foglalkozó szeminárium, Tsík Sándor vezetésével. A hallgatók az idén először kapják majd a kezükbe a nagyon furcsa nevű,gyermek-és ifjúsági irodalmi szakember diplomájukat. Ez azt is jelent, hogy aki itt végez, az egy újfajta kritikai szemléletet is elsajátít, megtanulja, hogyan közeledjen a gyermek- és ifjúsági irodalomba tartozó szövegekhez? Szeretném azt hinni, hogy igen. A kritikai témák alapvetően az irodalomtörténeti és elméleti szemináriumokhoz kapcsolódnak, de az őszi félévekben van egy kritika óránk is. Múlt ősszel Lovász Andrea volt nálunk vendégként, és számomra pozitív értelemben „le is sokkolta” a társaságot. Ez pedig kifejezetten jót tett a közösségnek. Annak a kortárs irodalmi anyagnak, amivel dolgozunk, van egy olyan másodlagos üzenete is, hogy az utóbbi 10-15 év független gyerekkönyves műhelyeinek izgalmas kísérleteit bemutassuk, és hogy értékeljük a nem mindig szívderítő tendenciákat is. A határozott kritika mind a könyvműhelyek értéket teremtő munkájának, mind a könyvpiaci alibizésnek kijár. A kritikát nem helyettesítheti, hogy egy recenzióban csak megdicsérjük egymás műveit. Erre vonatkozna a következő kérdés is: manapság nagyon népszerű a gyerekirodalom, de mintha háttérbe szorulna a gyerekirodalom-kritika, és mintha ennek hiánya okozná, hogy rengeteg rossz könyv jelenik meg, és ahogy mondtad, nem is recenziók vagy kritikák, hanem inkább tartalmi ismertetők születnek mindenfajta mélyebb elemzés nélkül. Így van, és ezek sokszor a kereskedelmi marketing részei. Igen, a hallgatóink, „házi feladatként” néhány remek és éles szemű kritikát írtak. Független – a kiadóktól és a kereskedelemtől független – gyerekirodalom-kritikára van szükség, s remélem, hogy ez a szemléletmód idővel elterjed. Szerintem jót tenne a magyar gyerekirodalomnak. És hogy lehet ezt segíteni, hogy jó kritikák szülessenek? Erről Lovász Andrea előadásában is szó esett. Egyet kell értsünk vele: arra lenne szükség, hogy a negatív kritika megszólalhasson. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy hiányoznak a fórumok. A mai olvasási szokásokhoz igazodó, jól működő és sűrűn változó online felületek kellenének. A Lovász Andrea szerkesztette Papírhajót – a barkaonline.hu oldalán – nagyon jó kezdeményezésnek tartom, de a technikai lehetőségek miatt ez az oldal sajnos nem „pörög”. Nagyon fontos lenne egy információs és kritikai oldal jelenléte. A másik probléma, hogy bár kitűnő gyerekkönyves műhelyek jelentek meg a 2000-es évek elején a magyar könyvkultúrában, de a mai magyarországi gyerekkönyvtári hálózat és az iskolai oktatás szintjére nehezen jutnak el a kiadványaik. Szükség lenne egy olyan, a kritikusok által szűrt információs portálra, ahol a felhasználók, könyvtárosok, szülők, pedagógusok, olvasók, sőt az esetleges szponzorok is tájékozódhatnának, mit keressenek, mit olvassanak, milyen munkák kiadását támogassák. Ehhez persze kellene egy olyan kritikus-csapat, amelyik működtetné a kritikának azt a funkcióját, hogy felhívja a figyelmet az értékesebb dolgokra, vagy szempontokat adna ahhoz, hogy a népszerűnek tartott szövegek, vagy a klasszikus művek esztétikai megítélése esetleg változzon, megerősödjön vagy megkérdőjeleződjön. A kortárs mezőnyből ti hogy válogattok könyveket, mikkel foglalkoztok az órákon? Ez nyilván az adott oktatótól is függ. A gyereklíra órákon például a népszerű és kevésbé népszerű, de nagyon jó szerzők is szóba kerülnek. Nyilván az irodalmi esztétika felől megfogható érték képezi a válogatás alapját, de ennek az előzményeivel is foglalkozunk. A magyar gyerekirodalomnak a XIX. századból is vannak nagyon komoly előzményei. De szóba kerülnek Lázár Ervin vagy Csukás István művei, vagy a Móra hatvanas évek elejétől indított pöttyös-csíkos könyvei is, mert ezek a mai magyar gyerekirodalom fontos előképei. A kortárs anyaggal foglalkozó órákon pedig – nem titok – preferáljuk a független könyves műhelyeket (Pagony, Cerkabella, Csimota stb.). Egyébként éppen azért, mert ezek a műhelyek nehezen jutnak el a szélesebb olvasóközönséghez. A hallgatóinkra a kortárs gyerekirodalom „mediátoraiként” is számítunk, rajtuk keresztül is igyekszünk terjeszteni egyfajta értékpreferenciát. Többször felvetődik problémaként, hogy a magyar gyerekirodalomból hiányoznak olyan fontos témák, amik a nyugat-európai gyerekirodalomban megjelennek. Például homoszexualitás, válás stb. Nem lehet, hogy ez amiatt is van, mert ez a magyar gyerekirodalom hagyományaihoz kevésbé kötődik, a magyar gyerekirodalom más úton indult el? Egyrészt lehet, mert a felnőttirodalomban is vannak hasonló problémák, jól látszik, hogy a magyar irodalmi nyelv bizonyos tabutémákat nehezebben kezel. Másrészt a magyar gyerekirodalom történetével kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy már a XIX. században is, aztán pedig a XX. század második felében a magyar gyerekkönyv kiadás mindig egy másik, nagyobb könyvkultúra függvényeként működött. Nálunk nagyon erős volt a XIX. században a német, majd a XX. század közepétől az orosz hatás. Rengeteg szovjet, csehszlovák gyerekkönyv adaptáció jelent meg Magyarországon. Ebbe a nagy kontextusba kellett a magyar szerzőknek is beleilleszkedniük, bár nyilván az utóbbi 5-10 évben ez jelentősen megváltozott. A rendszerváltás után egy komoly törés következett be a magyar gyerekkönyv kultúrában, mert az addig monopolhelyzetben lévő kiadó, a Móra egy kiadó lett a sok közül. 1990 és 2000 között magához tért a könyvpiac, majd ezután jelentek meg a független könyves műhelyek. 1990 után is az történt, hogy a kamaszkor problémáival foglalkozó – áttételesen, rejtjelezetten, mint nemrég a Twilight-típusú sorozatok – vagy élesebb, pszichológiai és családszociológiai kérdéseket is érintő könyvek először a nemzetközi könyvpiacról, fordításokként kerültek a magyar olvasók kezébe.  Volt egy üres tér, a magyar szerzők, kiadók nem nagyon törődtek a 12-16 éves korosztállyal, most pedig láthatóan egy-két év alatt valamiféle túltermelés is mutatkozik olyan könyvekben, amelyek ezt a korosztályt célozták meg. 2013-ban jelent meg Lackfi János: Kapjátok el Tüdőgyuszit című, radikalitásával és kemény őszinteségével erősen meghökkentő könyve, s ez a kiadvány is rengeteg ellenállásba ütközött. Talán azért, mert a mai szülők egészen más könyveken szocializálódtak. Hogy lehet áthidalni ezt a problémát? Ez két szempontból nehéz kérdés. Egyrészt a gyereklíra-kánonban, legalábbis a mai szülők generációjának irodalmi ízlésében nagyon erősen rögzült valami. Rögzült a Weöres-féle nyelvjátékos modell, pontosabban egyfajta „gügyögős”- nyelvjátékos kánon, ami nehezen teszi észrevehetővé, esetleg éppen a Weöres-gyereklíra komoly, felnőttes tartalmait. Ez a generáció megtanulta nem észrevenni, mi minden, milyen politikai magatartás-modellek, esetleg miféle rejtett szexualitás van a Weöres-mondókákban. A másik probléma, hogy a gyerekirodalom és a gyereklíra „fogyasztásánál” általában 8-9 éves korig tart az az időszak, amikor az olvasás úgynevezett vezetett olvasás: az idősebb testvér vagy a szülő olvas fel a gyereknek, vagyis a szülő-gyerek együttműködése alapján jön létre valamiféle olvasásélmény. A 10-12 feletti korosztálynál a könyvek alapvetően inkább az egyéni olvasásra, egyéni gondolkodásra építenek. A 9-10 éves, „átmeneti” korosztály éppen azt tanulja a könyvekből, hogy hogyan olvasson önállóan. Úgy látom, az a gond, például Lackfinál, Vörös Istvánnál, KAF gyerekverseinél vagy Varró Dániel provokatívabb szövegeinél, hogy ezek a versek már nincsenek rákényszerítve az 50-60-as években írt Weöres-mondókák kettős beszédére, mert nyíltabbak lehetnek, és hogy ez a gyereklíra már egyéni olvasótevékenységére számít. Az önállóság persze megijeszti a szülőt. Ezért értelmezik félre adott esetben a szöveget. Nincs ezekben a versekben semmi botrányos, a 8-9 éves gyerek tudja, hogyan olvassa a mai gyereklírát. Ez egy új nyelvet beszélő, legtöbb esetben a szülők közreműködése nélkül olvasandó gyereklíra. Forrás: uveghegy.com