Csodálkozunk a különös munkahelyen: a rokka a kútnál van, ahol a falu asszonyai minden nap megjelennek vízért. A szorgos lány mindig az élet sűrűjében dolgozik. Míg az orsó a kezéből ki nem ugrik, nem botlik el. Ekkor azonban új szakasz kezdődik. Amikor a lány a kútba ugrik, majd öntudatra ébred, egy gyönyörű réten fekszik, ahol süt a nap és rengeteg a virág. De máris könnyedén tovaröppenünk ettől a képtől: már a kemencét és az almafát látjuk ugyanezen a réten. Tovább sietünk, (éppúgy, mint a lusta lány) és elfelejtjük, vagy átsiklunk azon, ami a képekben és a képek között történik. Ilyen szép, friss rét csak egyszer van egy évben. Csak tavasszal illatoznak a virágok ilyen gazdagon. Egy lépés azonban – és a pompa eltűnik! Amit láttunk – a legtisztább tavasz az áttetsző ég alatt. Innen csak akkor szabad továbbmennünk, ha mindezt saját bőrünkön éreztük. És az idő is velünk vándorol. Mert a kemence egész más környezetben áll, biztosan nem a virágos réten. Kisült a kenyér. Lisztből dagasztották, a lisztet érett gabonából őrölték. A nap melegít, a kemence is meleget oszt. Felhevültnek érezzük magunkat, mint a legmelegebb nyárban. Látjuk, hogyan bánik a lány ezzel a meleggel, tudja, mikor és hogyan kell a munkát elvégezni. Most már valóban lépésről lépésre kell továbbhaladnunk. Ne a fejünkkel következtessünk a jövőre! Az almafánál a fű levágva, a gyümölcsök ragyognak a sötét ágakon, az első sárga levelek hullanak. A levegő hűvös. Ősz van, az alma megérett. A lányka betakarítja. Megint egy munka, amit tud, és szó nélkül elvégez. Megkérdeztük már: kinek dolgozik a lány? Nem eszik sem a kenyérből, sem az almából. Másoknak készíti el. Most az a fontos, hogy a munkát el tudja végezni! Végül a megélteket és megtanultakat elviszi a kis házba. Holle anyó látja a munkáját. Ott tudja meg a lány, hogy a téli hónak melegen be kell takarnia a földet azért, hogy a tavasz majd felébredhessen. A házikó nem fent van, a felhők között, ahogyan ábrázolni szokták. A föld mélyéből jön Holle anyó melengető tudása. Amit a lány a dunyhából kiráz fel a magasba, csak ott változik át tiszta hókristályokká. Újra meg újra arra mutat a szöveg, hogy az út lentről vezet fölfelé. Így éljük meg az évkör szépségét és jelentését, amely egyúttal az életút is, és minden egyes napban, a reggel-dél-este sorában is tükröződik. A napnak ezt a rendjét uralja és teszi bensővé a szorgos lány a kemény munka által. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kis konyhai cselédlány, a hamupipőke munkáját piszkos munkának tekintsük. Olyannak látjuk őt, aki a hamuban nyúlkál, és ezzel a gondolattal a lusták véleményéhez csatlakozunk. A mese azonban egyszerű képekkel elmondja, milyen fontos volt – és még ma is az –, hogy a tűz soha ne aludjon ki, mert őrzése volt a „hamulánykák” feladata. Mikorra a tűz az éjszakára letakart parázsból már feléledt, a fazék a friss vízzel fölötte melegedett, mikor az élet alapjai, a tűz és a víz munkára vannak fogva és értelmünkbe vonva, akkor kel fel a lusta anya és lusta lánya. Átaludták a munkát. Érezzük már, milyen fáradságos a fonás délután a kútnál! Nem gyapjú, hanem len siklik a lány ujjai között, és hasít vérző sebet. Hamupipőke – a tűzőrző cselédlány – végigdolgozza és végigszenvedi a napot. Ezért arathat a kút alatti világban. Végül aztán új képességeivel gazdagodva igyekszik haza és megosztja gazdagságát másokkal is. Vizsgáljuk meg most ismét a jó és rossz, a kegyetlenség kérdését! Ha a mesét, mint az emberi lélek képét vesszük, a jó és a rossz az egyes ember alaperőit jeleníti meg. Mi magunk vagyunk a szorgalmas és a lusta egyszerre. A mese segít, hogy meglássuk és legyőzzük lelkünk sötét oldalát. Az arany úgy ragyog, mint a lélek fénye, a szurok a tompaság, amely a nehézségekhez vezet. Ez az állapot nem megváltoztathatatlan. Sok olyan mese van, amelyben a szeretet legyőzi és megváltja a csúfat, a gonoszt. Megértik ezt a gyerekek? Hogy a gyerekek megélik-e ugyanezt? – felesleges kérdés. Megérzik a fáradozásunkat, amellyel a mesét befogadjuk, és megnyílunk egy objektív képi világ számára. Hiba lenne erről beszélni velük, mert minden gyerek úgy tükrözi ezt a világot, ahogyan az rá hasonlít. Esély és feladat a felnőttek számára, hogy megismerjék a képi világ sajátosságait. Ha ez bennünk magunkban tudatosul, valamennyiünk számára kincs bukkan elő. Megajándékozhatjuk a gyerekeket a mesékben olyan képek bőségével, amelyek nincsenek készen, hanem változhatnak, velük együtt nőhetnek fel. Mert a mesék olyan elevenek, mint az élet, olyan régiek, mint az öregek, olyan ifjak, mint a gyerekek, olyan kegyetlenek, mint saját esztelenségeink, és olyan bölcsek, mint az igazság, amit keresünk. Aki valóban meg akarja érteni őket, mernie kell elhagyni korábbi álláspontját, hagynia kell magát elragadni a mese által. Mit adunk még a gyerekeinknek? Új évszázadunk kezdetén a horizonton csupa baljós jelet látnak azok a szülők, akik gyermekük jövőjén gondolkodnak. Az óvodákba és iskolákba beszivárognak a társadalomnak olyan kérdései, amelyek a gyermek-létet a jövőben új megvilágításba helyezik. Gondot okoz a gyerekek képzése a jövő információs társadalmának követelményei szerint, bennünk van az aggodalom a munkalehetőségek miatt, a félelem a szociális lecsúszástól a győztesek és vesztesek kegyetlen konkurenciaharcában, a rettegés az öregkor létbizonytalanságától. A dicsért vagy kínált megoldások azt mutatják, hogyan kell a gyereket célirányosan képezni, úgy, hogy ezáltal teljesen meg vannak fosztva még a szórakozásukban, játékukban is a gyermeki fantázia és valóságos kreativitás minden lehetőségétől. Azt gondolja a szülő, hogy a legjobbat teszi, mikor felkészíti a gyerekét az „életre”: a média, a számítógépek, gépek kezelését, amely a felnőttek világát mind jobban meghatározza, minél korábban, lehetőleg már az óvodában meg kell tanulni, be kell gyakorolni. Minden gyereknek saját PC, minden diáknak internet: az ország jövőjéért felelős oktatáspolitikusok álma. És ahol nincs pénz az iskolák tanáraira, szolgálatkészen megjelenik a gazdasági élet: hiszen óriási piac nyílik itt meg! Végre korszerűen lesznek berendezve az óvodák és iskolák! Az elgondolások mögött álló gondolkodási minta a gyereket alapvetően olyan felnőttnek tekinti, aki még nincs jól beprogramozva. Tudjuk-e, mi történik közben a gyerekekkel? Vajon hová lesznek saját vágyaik és kívánságaik...?