Teszteled-e a gyermekeken az írásaid? Könnyebb vagy nehezebb számodra a gyermekeknek írni? Tesztelem, mert jóval nehezebb: nehezebb ellenőriznem őket, megbíznom magamban. Egy vers vagy próza esetében tudom, hány pénzt ér; egy gyerekvers vagy mese írásakor fogalmam sincsen, mitől jó. Érzem az ötleteket, de nem tudom, vajon nem gyermekdedek-e ahelyett, hogy gyerekesek lennének a szó szabad és játékos értelmében. 2009-ben az Aranyvackor pályázaton Keszeg Ágnessel első díjat nyertetek. Mit jelentett számodra ez a díj? Nagyon sokat jelentett. Egyrészt Ági miatt: hogy éppen egy ilyen jó bolondos, huncut, őrült munkatársat találjak, aki mintha azt rajzolná, amit én rajzolnék, ha nem lennék felmentve ebből a tárgyból – hát az csodálatos élmény volt és maradt a mai napig. Másrészt az önbizalomhiány, vagy mondjuk, ingadozás miatt: egy díj persze nem minden, valamit talán mégiscsak jelent. Idén megjelent meseregényed az aranyvackor-díjas meséd folytatása. Mikor határoztad el, hogy folytatod a történetet? Éppen akkor, amikor megnyertem ezt a díjat. Ha már jó, miért ne folytatnám? Én amúgy is egy kalandvágyó író vagyok, nem félek a kockázatoktól, bár körülnézek azért… Hogyan született meg Hóbucka alakja? Van-e valamilyen kapcsolat, hasonlóság, párbeszéd Zelk Zoltán, Marék Veronika, Szutyejev, vagy Csukás hóemberalakjai és Hóbucka Hugó figurája között? Hóbucka Hugónak mindenkihez köze van, aki jó meséket írt magyarul vagy más nyelven, vagy éppen jó rajzfilmet rendezett. De köze van Ágota hóemberéhez is, aki mellett ropogós arccal lefényképeztük. Minden jó meseregény legalább két síkon olvasható. Másként olvassa a gyerek, mást olvas ki belőle a felnőtt. Ez a kettősség a te könyvedben is funkcionál. Mennyire volt ez szándékos részedről? A kettősség talán onnan lehet, hogy Ágota éppen abban a korban van, amikor már nem gyerek, de még nem felnőtt: már tetszenének a fiúk, de még topog az ablak előtt, úgy várja a futárt, ha pizzát rendelünk. Az ő kettősségeit próbálom használni. A klasszikus meseregény a jó és a rossz konfliktusára épül. Feltételezhetjük-e, hogy a rossz a te meseregényedben átlényegül a szereplőkben fellelhető emberi hibákba? Könyvedben nagy rokonszenvvel rajzolod meg gyerek(állat)szereplőidet, a felnőttekkel viszont kíméletlen vagy (itt Makk Miklós és  Rőtfülű Dezső alakjára gondolok). Van-e ebben valamiféle szerzői célzatosság? Számomra Rőtfülű Dezső másképpen gonosz, mint Makk Miklós. Rőtfülű gonosz, Makk Miklós csupán félrelépős – ő nem akar rosszat senkinek, csak hát vannak az életben helyzetek, amikor szándék nélkül is sikerül megsebezni a másikat. Egyébként meg azt hiszem, a jó – gonosz ellentétezés manicheista lenne a Hóbucka esetében. Rőtfülű egy színfolt, semmi más; a történet úgy indul, hogy a “főhős” elábrándozik. Hajlamosak vagyunk ezt valami szörnyűségnek gondolni, de hát éppen ez vezet a Makkékkal való megismerkedéséhez, ami mégsem olyan borzasztó, nem? Mire a meseregény végére értem, igen megkedveltem Hóbucka Hugót. Szívesen olvastam volna még kalandjait, de nagyon hamar búcsúznom kellett tőlük. Találkozunk-e még Hóbucka Hugóval, tervezed-e a meseregény folytatását? Nem tudom, folytatom-e. Valamelyik nap azon morfondíroztunk az egyik ismerősömmel, hogy a folytatás csak A Karib tenger kalózai esetében bizonyult szerencsésnek. A magyar gyerekolvasók költőként, íróként is megismertek immár. Milyen műfajban szándékozol a közeljövőben gyerekeknek írni? Mesélj a terveidről! Még semmit nem tudok a terveimről, de hát a Hóbuckáról sem tudtam, amíg a Szabadság meg nem kért egy karácsonyi jegyzetre. Megírtam, s talán akkor kezdtem havat gyűjteni hozzá…