-
Kérlek, mondj magadról pár szót! Ki vagy te a mindennapokban, amikor épp nem manós kalandokat írsz?
Az emberek hol ilyennek látnak, hol olyannak. Egyszer olyan vagyok, mint egy szobafestő pemzli, máskor papucs orrán pamutbojt.
Viccet félretéve, édesanya vagyok, aki a három gyermeke mellett kiteljesedett, megérett, és megírta azt a regényt, aminek az ötletét egyszer, az általános iskola egy szünetében megfogadott magának. Nagyon sokáig nem tudtam, mi szeretnék lenni, csak azt, hogy írni biztosan fogok. Gyermekként regénykezdetekkel firkáltam össze jó pár füzetet, de egyiket sem tudtam befejezni. Írni akartam, de nem volt mondanivalóm. Aztán jöttek a versek. Egyszer beküldtem párat egy pályázatra, és megjelent talán kettő egy antológiában. Azóta ülök rajtuk, de lassan rászánom magam, hogy beküldjem őket egy újabb pályázatra, csak nagyon nehéz, hiszen a versek sokkal intimebb, kitárulkozóbb lenyomatok rólam, a lelkem kulcslyukáról.
1980-ban születtem Székesfehérváron, Gárdonyban nőttem fel, ott jártam általános iskolába, majd Kápolnásnyékre kerültem gimnáziumba. A főiskolát Győrben végeztem, a NYME- ATF karán szociálpedagógus- művelődésszervező diplomát szereztem, végül visszatértem Gárdonyba és az ottani gyermekjóléti szolgálatnál álltam munkába családgondozóként. Jelenleg Martonvásáron élek, ahol a hamarosan megjelenő regényem is játszódik. Itt lakom férjemmel és három kislányommal.
-
Hogy választasz témát a történeteidhez?
Nem én választom a témákat, hanem ők engem. Ebben nem vagyok tudatos. Rozi és Roli története például egy séta közben jutott eszembe, amikor a martonvásári kastélypark sétányán toltam a babakocsit. Egyszer csak a szemem sarkából észrevettem egy apró, zöld köpenyt, és egy húsos orrocskát. Akkor döbbentem rá, hogy bizony itt manók élnek.
-
A fantasy világának színei vonzottak gyerekkorodtól kezdődően? Miért pont manó?
Őszintén nem tudom. Nem emlékszem, hogy manókról valaha is olvastam volna regényt, bár mesét biztos. Egyszerűen ők pattantak ki a tudatalattim valamelyik zugából a fák között sétálva. A misztikum, a fantasy pedig mindig vonzott. Biztosan nem véletlenül, mert nemrég olvastam, hogy azok a gyermekek, akiknek misztikum van az életében (értsd: hisznek a Mikulásban és az angyalokban stb.) azok boldogabbak a társaiknál. Valamiért úgy akarom tudni, érezni, elhinni, hogy az anyagnál több is létezik.
-
Mennyire formálnak a saját gyerekkori benyomásaid írás közben?
Bizonyára formálnak. Felhőtlen gyermekkorom volt. Az akkori képek, illatok, mosolyok, olvasott történetek velem együtt utaznak még ma is. Gyermekként rengeteget olvastam. Volt, hogy a szüleim leküldtek a boltba egy kiló kenyérért az ebédhez, én elindultam egy regény társaságában. Miután a család másfél órát malmozott az ebédlőasztal mellett, édesapám utánam eredt megkeresni, és végül egy padon talált rám, olvasva. A könyvek szeretetét a nagymamámtól örököltem, neki egy egész könyvtára volt az ebédlőjében. Egyszer ő is írt egy regényt, de végül nem küldte be egy kiadóhoz sem. Én vettem a sajátomhoz ehhez a bátorságot, és utólag visszanézve jól tettem.
-
Bátorítod írásra a gyerekeidet?
A gyerekeim közül nincs iskolás, de az már előfordult, hogy a legnagyobb lányom, Kati diktált nekem verset. Gondosan eltettem, bár nem bátorítom őket, de az tény, hogy írtam már nekik is, róluk is verset, ami tetszett nekik.
-
Melyek a legpozitívabb élményeid alkotás közben? A történetet az ember formálja, de előfordult már veled, hogy megfordul a tükör, és a történet kezdett el formálni téged?
Az, hogy a történetet ki formálja, az írótól függ. Egyesek pontosan kidolgozzák fejezetről fejezetre a történetet, és szigorúan tartják magukat hozzá, a másik véglet pedig leül, és írja azt, ami éppen eszébe jut. Én a két véglet között vagyok valahol: tudom, hogy hova szeretnék eljutni, a főbb állomások is, mint bóják ott úszkálnak a képzeletem tengerében, de a többi meglepetés számomra is, ezért szórakoztat, és valószínű ezért írok.
-
Mi volt a legmeglepőbb fordulat írás közben, amire tényleg nem gondoltál cselekmény szempontjából, de valahogy abban a percben, akkor és ott egyszer csak beugrott?
Az, mikor a képzeletemben megpillantottam az élet fáját, ami közvetve megoldotta egyszerre Rozi és a manók problémáját is. Mert Rozi rátalált ott a kómában fekvő Roli szellemére, és a Nagy sólyom még a manóknak is üzent a fa a legtetején álló arany palotájából.
-
Színes képeket képzelsz el, amikor a kis hősnőd kalandjait bemutatod az olvasóknak?
Igen, úgy látom a történetet, mintha filmet néznék. A regényírás annyiból áll, hogy a képzeletem alkotta képeket megpróbálom a legprecízebben visszaadni a papíron. Amikor abbahagyom az írást, a film megáll, és legközelebb onnan folytatódik.
Az íráson kívül fontos élmény, hobbi még a foltvarrás, a varrás szerelmese vagyok. Míg más megrajzolja kitalált hőseit, addig én megvarrtam, úgyhogy jó pár kisgyermek ölelte már át a manósipkás manóimat. Varga Bea (szerkesztőm) kisfia is örülhetett egynek, így próbáltam megköszönni Beának a magam módján azt a korrektséget, jó ízlést és jóakaratot, na meg hozzáértést, amivel a regényemhez nyúlt. Az fb-s írói oldalam fejlécében éppen két varrott manóm ölelkezik a kanapém karfáján. Azóta már találtak maguknak kisgazdát.
-
Említetted, hogy korábban verseket, novellákat is írtál. Hobbinak indult, esetleg komoly elhatározással kezdtél írói pályába?
Hobbinak indult, és a mai napig annak tartom. Nem is fogom másnak tekinteni. Ez számomra örömforrás, azért írok, mert szórakoztat. Annak nagyon örülök, ha rajtam kívül másnak is örömet okozok, és ennyi, amit szeretnék az írástól, semmi mást. A kötelező dolgoktól mindig ódzkodtam, és ez az írással is így történne, ha a hivatalos munkámmá válna.
-
Kin teszteled a történeteidet?
Bárkin, aki hajlandó elolvasni. Általában barátnőkön. Ezt a regényt egy barátnőm kisfia is elolvasta, örültem, hogy tetszett neki. Amíg egy történetet nem érzek teljesen késznek, addig nem adom ki a kezemből senkinek. Addig még titokban várandós vagyok vele.
-
A hamarosan megjelenő mesekönyved egy érzékeny témát dolgoz fel, ahogy egy látszólag hétköznapi kislány élete fordul fel egyik pillanatról a másikra. A gyerekek néha félelmetesnek találják az életükben bekövetkező változásokat, és pont ezért találom érdekesnek a főszereplő kislány kalandjait. Mesélj kicsit a könyv tartalmáról.
A két főszereplő Rozzancs Rozi és Szél Roli. Mindketten kiskamaszok, előttük a nyári szünet, de az nem úgy telik el, ahogy ők azt elképzelték. Sokkal kalandosabban és izgalmasabban. Kitágul a valóságképük, miután Rozi boszorkány, Roli pedig táltos lesz, és néhány manón, lidvércen és tündéren már fönn sem akadnak. Örülök, hogy most, nyári szünet előtt jelenik meg a regényem, így a gyerekek még jobban bele tudják képzelni majd magukat Barathánia és Hulpánia, a két manóország közötti viszály fordulataiba. Jó olvasást! Remélem legalább annyira jól fognak rajta szórakozni a srácok, mint ahogy azt én tettem írás közben.
-
Vannak példaképeid meseírás, ifjúsági irodalom kapcsán? Gyermekkorod legkedvesebb történetei?
Persze. Csukás István és a Süsü, Pom Pom meséi, nagy hatással volt rám Dumas-tól a Három testőr, aztán P.G. Wodehouse angol humora, Rejtő Jenő. Persze a Bronté testvérek, Lucy Maud Montgomery, és még sorolhatnám. Alapvetően mindenevő voltam és vagyok.
-
Melyek azok a hatások, szerinted, amelyek meghatározóak egy kisgyermek életében, és amelyekre a mesékben megoldást keres?
Az egyik fő mozgatórugója egy történet élvezetének bizonyára a kompetencia érzése. Hogy egy regényben mi mindenre képes, mi mindent tehet képzeletben, amikor a kinti világban a kora, az ügyessége, a szülei, a különböző életkörülményei stb. bekorlátozzák fizikálisan és szellemileg. Életkorok szerint változik, hogy egy gyermek mit keres egy mesében. Ez a regény kiskamaszoknak szól, akik szerintem elsősorban kalandot, extrém helyzeteket és erkölcsi tartalmat is keresnek. Itt, az ő szintjükön már mélyebbre lehet nyúlni a jó és a rossz, az érzelmek és a tettek okainak, következményeinek az árnyalása terén.
-
Írás közben a gyermekeid a közeledben vannak? Tudják, hogy anya miért pötyög annyit a számítógépen?
Füzetbe írok tollal, ezt szoktam meg, és csak akkor tudok írni, ha a ház elcsöndesedik, és egyedül vagyok. Akkor indul be a film a képzeletemben. Persze vannak szituációk, amikor nincs időm várni az estére. Amikor például Varga Bea szerkesztette az irományomat, és határidőre kellett toldoznom- foltoznom, akkor bizony volt, hogy két mondat közben egy lila szárnyas pónival is diskuráltam.
-
Készülsz meseprogramokkal a környéken? Szerinted mi a legjobb módja, hogy egy friss szerző eljuttassa az olvasóközönségéhez a történeteit?
Először is az egy fontos momentum, hogy megjelenik a könyve. Aztán, amikor a kezében tartja végre, felolvasó, beszélgető délutánokat tarthat könyvtárakban, művelődési házakban. Ha a regénye kiskamaszoknak szól, az internet segítségét is érdemes kihasználni.
-
Mikor és hol találkozhatunk veled az Ünnepi Könyvhéten?
Június 15-én a Könyvmolyképző Kiadó 81. standjánál. 16- 17 óra között dedikálást tartok, ahova mindenkit nagy szeretettel várok.
Köszönöm a beszélgetést. És zárásul hadd mutassuk meg az egyik versedet:
PARIPA
Három dombon
fut a ló, fut a kanca
nem hallatszik
patkója hangja
Három barlang
szája várja
pihenjen tűznél
éjszakára
Három folyó
önti rá hűsét
három hegyen
kongatja üstjét
Nagy szív dobban
míg alszik a táltos
álmát fejti
a mindentudó vánkos
|