Mesekutatóként és kezdő meseterapeutaként számomra óriási lehetőséget jelentett, amikor tizenöt évvel ezelőtt, 1997ben, a Nemzeti Tankönyvkiadó megtisztelő felkérésére igazi „mesetankönyveket” álmodhattam meg második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákok számára. A tankönyvek összeállításakor már akkor az volt az elsődleges célom, hogy ezek az irodalmi olvasókönyvek az olvasóvá nevelés folyamatát szolgálják elsősorban. Ez azt jelentette, hogy kizárólag olyan szövegeket válogattam az olvasókönyvekbe, amelyek egyrészt a 8-10 éves gyerekek érdeklődésének és érzelemvilágának felelnek meg, másrészt „ébren tartják”, fejlesztik a történetekre éhes elmét, sőt képessé teszik egyre bonyolultabb szerveződésű szövegek befogadásra. Mivel sajnos a gyerekek többsége a fentebb említett okok miatt hatalmas mese- és élőbeszédhátránnyal kezdi az iskolát, ezért a tanítókra és az olvasókönyvekre hárul az a feladat, hogy felébresszék a gyerekekben az olvasókedvet. Ez csak akkor lehet sikeres, ha valóban olyan szöveg kerülnek az olvasókönyvekbe, amelyek közel állnak a 8-10 éves gyerekek tudatos és tudattalan világához; érdekes olvasmányok, ugyanakkor új ismeretekkel szolgálnak, fokozatosan bővítik a szókincsüket, és alkalmasak a figyelem fenntartására. Népmesekincsünk legszebb, klasszikusnak számító darabjai azonban nemcsak emiatt kerültek a könyvekbe, hanem azért is, mert tapasztalataim azt mutatták, hogy ezeken a szövegeken keresztül megalapozható a hosszabb irodalmi szövegek megértése is. Ráadásul a lassan feledésbe merülő népmesék nemcsak gyönyörködtetnek, hanem erkölcsi mintákat és életigazságokat is közvetítenek. Az általános iskola alsó tagozatában nagyon jól megtanítható egyfajta elbeszélői struktúra a mesék segítségével, amely egyébként minden irodalmi forma dekódolásának alapja a későbbi tanulmányok során.  Azt is figyelembe vettem, hogy ez a korosztály még igényli a mesehallgatást, ezért kiemelten fontosak a 2. osztályos olvasókönyvben a „Hallgasd meg a mesét!” felszólítással kezdődő fejezetnyitó mesék. Ezeket a tanító meséli el, lehetőséget adva a gyerekeknek a mesehallgatásra, a történethallgatási transz kialakulására, amely alatt képessé válnak (mintegy megnyílnak) a további ismeretek befogadására. A hallott mesék nemcsak hangulati előkészítőt nyújtanak a fejezetekhez, hanem fejlesztik a gyerekek szövegértő képességét is, ami azért fontos, mert az olvasottak megértéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyerekek az írott szövegben felismerjék a hallott beszédet. A 2. osztályos tankönyvet használó és a gyerekeknek a tankönyvből mesélő tanítók arról számoltak be, hogy a meséléssel kezdődő napokon sokkal könnyebben tudtak dolgozni a gyerekekkel, mint egy olyan napon, amely a szokásos csengetéssel kezdődött. A mesék hallgatásával egyébként a gyerekek azt is megtanulják, hogyan szerveződik egésszé egy szöveg: hogyan épülnek egymásra a mondatok, hogyan tagolható mindaz, amit közölni akarunk, azaz hol kezdődik és végződik egy bekezdés. Észrevétlenül bővül a szókincsük, és olyan nyelvtani szabályokat sajátítanak el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek mind a szóbeli, mind az írásbeli kommunikációhoz (pl. időrend, igeidők, leírások, párbeszédek). Mindezek felismerése (ami mesehallgatás közben nem tudatosan zajlik) olvasás közben is hasznukra válik később.