Egy éjszaka a legidősebb fiú felébredt, és látta, hogy anyja nincs a szobában. Nagy aggodalommal várta visszatértét, ám közben úgy tett, mintha aludna. Az anyja éppen pirkadat előtt lopódzott vissza, olyan halkan, hogy fiai nem is hallották.

Amikor másnap éjjel ismét kiment, a legidősebb fiú titokban követte. Amint elérte a falu határában lévő patakot, felgyűrte szoknyáját, és átgázolt rajta, ezt sóhajtozva: „Ó, milyen hideg is van!”, mivel éppen tél volt. A túlsó parton egy szegényes zsúptetejű kunyhó elé ért, megállt előtte, és bekiáltott:

– Apám, itthon vagy?

Erre egy öregember jött elő, és behívta az asszonyt:

– Gyere be!

Szegény özvegyember volt, aki szalmapapucsok fonásával kereste kenyerét.

A legidősebb fiú most értette meg anyja különös viselkedését. Hazasietett, felébresztette öccseit, és elmondta nekik a látottakat. Azonmód kimentek, és kövekből gázlót építettek a patakra. Majd hazatértek, és tovább aludtak, mintha semmi sem történt volna.

Amikor anyjuk hazafelé jövet a patakhoz ért, igen meglepődött a gázlót látva, amely ezelőtt nem volt ott. Azt persze nem tudta, hogy a fiai építették. Rendkívül nagy hálát érzett azok iránt, akik a köveket odarakták. Így fohászkodott hát az égiekhez:

„Váljanak Észak Hét Csillagává azok a nemes, megértő lelkek, akik e gázlót ideépítették!”

Amikor a hét jószívű fiú meghalt, felkerültek az égbe. Észak Hét Csillagává váltak, úgy, ahogy anyjuk kérte. Ők alkotják azt a csillagképet, amit a nyugati világban Nagy Medvének neveznek.