Nyolcadik osztály után a Karinthy Frigyesről elnevezett angol-magyar két tannyelvű gimnáziumba jelentkeztem. Hamar megtanultam angolul - és egy ösztöndíjnak köszönhetően 15 éves koromban négy hónapot töltöttem New Yorkban, cserediákként. Ottani családom dél-amerikai bevándorló família volt, így a négy hónap elteltével spanyolul is egész jól értettem már. Közben rákaptam a szépirodalomra, mindegy volt, hogy magyar vagy külföldi, kortárs vagy klasszikus: faltam a könyveket. És persze úgy éltem, mint a legtöbb gimnazista: tanulás helyett inkább utazni, kalandozni vágytam.  Végül az ELTE Bölcsészkarán kötöttem ki, itt szereztem magyar-angol szakos tanári diplomát és drámatanári végzettséget. Közben egykori általános iskolám színházszakkörének írtam darabokat, részt vettem a rendezésben, vándortáborba kísértem a gyerekeket, angolt tanítottam. De voltam még hostess, idegenvezető, tolmács, médiareferens és recepciós is, ez utóbbi kettő az Indiai Nagykövetségen. Amikor pedig összegyűlt egy kis pénzem, utaztam.  Az egyetem utolsó évétől az angoltanítás mellett nyelvi lektorként és fordítóként működtem. Közben megszületett legnagyobb lányom, Lilla. Az első meséket neki találtam ki. Amikor újra dolgozni kezdtem, újságírónak álltam: főleg kultúrával kapcsolatos cikkeket, interjúkat, riportokat készítettem. Néhány év múlva megszületett a második baba, és rájöttem: elsősorban anyuka vagyok. Mostanra három gyönyörű kislányom és egy kisfiam van: Lilla, Bori, Dalma és Vilmos. Nekik köszönhetem, hogy ráébredtem, a meseírás a nekem való foglalkozás. Ők ihletik a meséket, néha történetet és szereplőket is rendelnek, máskor ötleteket adnak, de mindig odaadó és lelkes hallgatóságnak bizonyulnak, akár új mesét találok ki, akár századszor veszem elő a régi kedvenceket."