Sallai Éva a konferencia nyitó előadásában a digitális tanulási módok, túlzott eszközhasználat kapcsán feltette a kérdést: Változik-e, aminek változnia kell? Ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet az evolúciós megszaladás jelenségére, amikor egy fajnál megjelenik egy tulajdonság, ám olyan túlzó mértékben kifejlődik, és öncélúvá válik, hogy akár visszájára sülhet el a dolog: a hatalmas szarvasagancs az ősszarvas faj kipusztulásához vezet, de a színpompás pávatoll is csak gyönyörködésre jó, a pávakakas nem tudná magát megvédeni, mert akadályozná a menekülésben. Rab Árpád az Óbudai Egyetemről, aki a plenáris előadások másik szónoka volt, a digitális kultúra és az oktatás szerepéről szólva elmondta, hogy nem az oktatásnak kell beállnia az üzleti világ szabványai mögé, hanem fordítva. Ehhez persze az oktatásnak újra kell értelmeznie és meg kell erősítenie helyét a digitális kultúrában. A konferencián sor került a 2015-ös Digitális Pedagógus Díj átadására is. A Tempus Közalapítvány által alapított elismerés kitüntetettjeinek jó gyakorlatait bemutató prezentációkban a gyerekeké volt a főszerep, az egyik díjazott, Dr. Szárnyasné Tóth Teréz esetében szó szerint. A tanárnő átadta a szót tanítványának, s így a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanulója mutatta be a GAUSS Budapesten projektet. Készítettek egy honlapot (http://gauss.uw.hu/), ahol virtuális budapesti városnézésen vehetünk részt, s a feladatok megoldásával matematikai modelleket fedezhetünk fel mi is, pl. a városligeti fák ágainak kifejlődésével összefüggésben (Fibonacci-sorozat). A gyerekek elkészítették a honlap angol nyelvű változatát, hiszen kéttannyelvű iskolába járnak. „Fontosnak érzem, hogy a diákok mint a digitális nemzedék ne legyen tiltva az iskolában a kütyük használatától, hanem okosan, intelligensen kezelve engedjük, sőt motiváljuk őket a technikák ésszerű alkalmazására” – írja Dr. Szárnyasné a Digitális Módszertárba, ahol valamennyi díjazott munkája megtalálható számos más ötlettel és kidolgozott programmal együtt. (http://tka.hu/tudastar_kereso)  Nemes-Nagy Katalin Erika, szintén díjazott, a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolájának tanárnője A fémek– kicsit másképp elnevezésű projektjét mutatta be. A tanulók HÍD 2/C programban tanulnak, tehát 15. életévüket betöltötték, de még nincs általános iskolai végzettségük. 50 %-uk hátrányos helyzetű, 45%-uk SNI-tanuló. Saját okostelefonjaikon készíthették el a tudásukat mérő bemeneti tesztet (Socrative) és összegyűjthették ötleteiket a padlet.com segítségével. A fémek szerkezetét viszont igazi szívószálból és gyurmából modellezték, amit a tabletekkel, telefonokkal lefotóztak, ezekből Photogrid segítségével montázsokat is készítettek, majd Facebookon megosztották egymással. Még Budapesten is voltak, az Öntödében, ahol a fiúk pályaorientáció szándékával tájékozódhattak a fémes munkákról. A Sway alkalmazással készítették el a tanulást segítő, összegző vázlatot, amelynek segítségével a program végén a vizsgára is felkészülhettek, és valamennyien sikeresen továbbjutottak. A Híd-programban egyébként jellemző lemorzsolódás helyett egy tanuló átment felnőttképzésbe, a többiek együtt maradtak, folytatták tanulmányaikat, mert a közösség összetartotta őket. A tanárnő projektje szép példája annak, hogy a digitális technológia, sőt a saját eszköz használata – karöltve a csoportos és páros tanulásszervezési móddal – valóban képes tanulási, szociális és magatartási hiányosságokkal érkező tanulók számára is élvezetessé, gyakorlatiassá és eredményessé tenni a tanulási folyamatot. S mivel jól érzik magukat ebben a közösségben, bent maradnak a rendszerben, kihasználják a lehetőséget, és folytatják a tanulást. Dénesné Szak Andrea: József Attila és én – játékosan elnevezésű projektjét Kaposmérőn nyolcadik osztályos, már középiskolába felvételt nyert diákokkal végezte, akiknek az év végi passzivitását IKT-eszközök alkalmazásával oldotta fel. A projektbe épített gamifikáció alapú pontszerzési rendszer világos játékszabályok mentén értékelt: folyamatosan zajlott a pontok szerzése, extra pontok gyűjtése. A végén kaptak jegyet is a diákok, de nem egyszeri lépésként, hanem a felhalmozott pontokat lehetett beváltani iskolai érdemjegyre. Az érdeklődés végig megmaradt a tanulók részéről, s a tanárnő kedvenc költője sem esett áldozatul a nem túl szerencsés tantervi időzítésnek. Részlet az egyik diák portfóliójából: a Tedd a kezed homlokomra című mű képversként, szófelhő alkalmazással elkészítve. Csikó Szilvia, a Sárospataki Református Kollégium, Gimnázium és Általános Iskola tanára Lovagok az időben elnevezésű projektjében a diákok szövegértési és digitális készségeik fejlesztése valósult meg, a gamifikációnak megfelelő játékos kerettörténetbe ágyazva. Az Asimov regénytrilógiájában feltűnő Hari Seldon professzor készíti el a lovagok múzeumát, a gyerekek segítségével. Számos szöveget olvasnak Rostandtól Rejtőn át Varró Dánielig, festményekkel dolgoznak – mindezt az IPOO tanulási modell (1. információ-gyűjtés, 2. feldolgozás, 3.alkalmazás, felhasználás és 4. tanulásszervezés) mentén. Kimutathatóan fejlődött a gyerekek szövegértési kompetenciája, s a módszer tovább alkalmazható az iskola stratégiai céljának, a differenciált képességfejlesztést igénylő, sokszor hátrányos helyzetű tanulók eredményességének növeléséhez. Mit tehetünk a természetes élőhelyek megmentéséért? – teszi fel a kérdést elsősorban saját településének homokpusztai védett környezete kapcsán Benedekné Fekete Hajnalka, a turai Hevesy György Általános Iskola gyógypedagógusa, ismert s most már díjjal is elismert digitális pedagógus (http://hamisciprus.blogspot.hu/). Az enyhén értelmi fogyatékos diákok csoportja a terepen tanulói tabletek segítségével készített képeket, videókat, ismertetőket a veszélyeztetett növényekről, amelynek végső, rendszerezett változatát feltöltötték az iskolai honlapra. De elküldték a jegyzőnek és a képviselőknek is, így csatlakozva a Szép Turáért civil szervezet kezdeményezéséhez, a helyi természeti értékek védelméhez. A hatodik díjazott Filep Otília, (http://fizikatan.blogspot.hu/) a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola fizika – kémia – informatika szakos tanára volt. Színes kémia elnevezésű projektjében a nyolcadikosok a GoLab portál látogatásával savas és lúgos folyadékokat vizsgálnak, kísérleteznek, hipotéziseket állítanak fel, cáfolnak és bizonyítanak mindezt –részben – angolul, önálló, valamint csoportban végzett tanulással. A szófelhő készítést a tanárnő sikeresen alkalmazta diákjaival, nemcsak óra közepén-végén, összegző, de óra eleji, előzetes tudást feltérképező módszerként is. A szófelhő elkészültén túl a diákok ismerkednek a természettudományos gondolkodásmóddal. A digitális eszközök (tanulói laptopok, okostábla- és egyéb alkalmazások) nemcsak közelebb hozzák hozzájuk a tudományt, önbizalmat is adnak nekik, saját hibáik iránt is elnézőbbekké válnak. A virtuális térből kilépve a hagyományos iskolai térben pedig ezt tapasztalja a tanár: „Mivel a tanulás közben a gyerekek nagyon sok pozitív megerősítést kapnak a végzett tevékenységek során, ki-ki az erősebb területe terén, könnyebben szembesülnek egy esetleges gyengébb osztályzattal is. Azt tapasztaltam, hogy dolgozatírásnál könnyebben veszik az akadályokat, a nehezebb feladatok esetében jobban bíznak magukban.” (http://tka.hu/tudastar/dm/201/szines-kemia) A 2015. október 17-ei Digitális Pedagógus Konferencia Digitális Pedagógus Díjjal kitüntetett tanárai nem azt a téves és káros üzenetet közvetítették, hogy könnyítsd meg, tedd fogyaszthatóbbá a gyerekek számára a tanulást modern IKT-eszközökkel. A digitális technológiát, eszközöket és alkalmazásokat fel- és kihasználva a diákok megdolgoztak képességeik kibontakozásáért és eredményeikért, természetes módon belehelyezkedve a számukra még ismerős játék és a szintén ismerős virtuális valóság világába. Az elért eredményeik viszont már a fizikai valóságukban hasznosulnak: nem hagyták abba az iskolát, vagy a településükért tettek, vagy éppen „csak” a természet törvényeivel ismerkedtek meg. Az volt a benyomásom, hogy a konferencia résztvevői derűsen, inspiráltan és lélekben felfrissülve térhettek vissza saját műhelyükbe, iskolájukba.

Forrás: Új pedagógiai Szemle