A kötetben található mesék: Mesék almanachja A karaván A gólyakalifa története Fatme szabadulása A kis Mukk története Az álherceg  olvasoterem.com Nem csak az ígéretes szerző vonz a könyv végigolvasására, hanem maga a kiadvány minősége is. Csodálatos, egész oldalt elfoglaló illusztrációk keltenek életre egy-egy szereplőt, irányítják fantáziánkat a sosem látott dolgok felé. Vonzerejét nem csak a mesei elemek adják ennek a könyvnek, hanem a keleti színezet, az ismeretlen világ felvillantása is: kalifa, nagyvezír, szelence, sörbet, rabszolgák, varázsbot, varázspapucs, Musztafa, Haszid, Orbazán, stb. A hat mese egy kerettörténet által illeszkedik egymásba, az első, látszólag független mese, a mesemondás alaphelyzetét teremti meg. Ez a mese provokatív a felnőttekkel szemben, és hízelgő a gyerekolvasók részére: a Mesék almanachjában a gyönyörű, ám szerény öltözetű Mesére a felnőttek egyáltalán nem kíváncsiak, csak a gyerekek hallgatják meg szeretettel. A második mese a konkrét keretet teremti meg a következő négy számára: egy magányos lovas csatlakozik egy több kereskedőből álló karavánhoz, és amíg a sivatagon át Mekkába érnek, mindegyik szereplő előad egy történetet. Az igazi keretbe zárás hiányzik, mivel arról nem szól a történet, hogy mi történik velük, miután befejezik a mesemondást. Mindegyik mese tanít valamire. A gólyakalifa története az ember esendőségét mutatja be, azért változik gólyává a kalifa és a nagyvezíre, mert gólyáskodásuk alatt megszegték ígéretüket, és elnevették magukat. Nagyon sokat tanultak ebből az estből, és javuk is származott belőle, hiszen így lett gyönyörű felesége a kalifának a szintén elvarázsolt királylány. Fatme szabadulásában Musztafa számos viszontagság, váratlan fordulat ellenére találta meg a gyönyörű húgát, és mátkáját, és lett happy end a vége. Csavaros eszével, mint a mesehősök általában, minden csapdából kivágta magát, segítőtársaival pedig túljárt a rabszolgatartó eszén is, aki a lányokat rabságban tartotta. A címadó történetet az elbeszélő saját emlékeiből idézi: ismerte, egy ideig csúfolta, majd tisztelte az apró növésű, de bátor és tisztességes kis Mukkot. Előadja, mi miatt változott tiszteletté a törpéhez való viszonya. Az álherceg történetében az emberi nagyravágyás a téma, a szép szabólegény hercegnek képzeli magát, és sorsa fordultával hercegként is viselkedik. De nem lenne igazi mese, ha a végén mindenki nem foglalná el az őt megillető helyet: a herceg a trónt, a szabólegény pedig a tűt és a cérnát.     Mindenkinek vannak hívószavai, amelyek emlékeket idéznek fel. Több is. Nekem az egyik a Mukk, azaz Muck, ha „eredetiek” akarunk lenni, merthogy nyolcvanas évekbeli gyerekkorom egyik meghatározó filmélménye (bátyám és haverjai számomra akkor még érthetetlen felnőtt videója és a King Kong mellett) A kis Muck története (Die Geschichte vom kleinen Muck, Wolfgang Staudte, 1953.) volt, amelynek főszereplője az első szuperhőseim közé is tartozott egyben. Megjegyzem, ez utóbbi tény igen fontos, hiszen személyes időszámításaim egyike is Pókember előttre és utánra osztja fel a történelmet. Amint megláttam e kötet borítóját és címét, azonnal monokróm képsorok peregtek le előttem, ahogy (most már tudom) az akkor 11 éves Thomas Schmidt vigyorogva fut egy széles, arab utcán a túlméretezett varázscipőjében. Mit nem adtam volna azért a pár surranóért pihés fióka koromban! És hova el nem futottam volna a kis Mukk helyében!  Wilhelm Hauff és az ő kis Mukkja örök élménnyel ajándékozott meg, és nagyon valószínű, hogy merőben általános meseszeretetemet is részben nekik köszönhetem. Szóval, megörültem ennek a könyvnek, mert a történet a klasszikusok közé tartozik, és a klasszikusok ismérve az, hogy érdemes őket újra elővenni, amikor már kezdenek feledésbe merülni. Wilhelm Hauff meséi több szempontból is klasszikusnak számítanak. Olyan jól sikerültek, hogy akár bővíthetnénk is velük Az Ezeregyéjszaka meséit. Az „Ezeregy” akkora hatással volt Hauffra, hogy saját meséinek világképévé az arab mesevilágot választotta, és még a keretes szerkezetet is átvette, csak épp nem Seherezádé mesél a királynak, hanem egy nagyvezír unokaöccse az őt felvevő/megmentő karaván vezetőinek és vica versa. Itt jegyzem meg, hogy az Ezeregy kismillió másik írót is megihletett léte számos évszázada során, csak ők nem tudták olyan remekbe szabottan megfogalmazni a gondolataikat, mint Hauff.  De visszatérve a kötetre; bevezetésként megkapjuk a látszólag semmihez sem kapcsolódó Mesék almanachját, amely valójában bármely mesekönyv bevezetője lehetne, olyan tökéletes gyökeret kínál minden olyan történetnek, amely fiatalabb az antik arab világnál. Öregebb pedig nem sok van. Ezután kezdődik Szelim Baruch három oldala, ami elég is neki, hiszen nincs más dolga, mint felépíteni a keretet, amelyben a kötet javát kitevő négy mese elhelyezkedik. Ezek között található a címadó és méltán sokféleképpen feldolgozott kis Mukk, és bizton állítom, hogy a többi mese sem marad el mögötte.  (Forrás: Szegedi Katalin honlapja) Az öt történethez Szegedi Katalin tetszetősen egyéni illusztrációi kínálnak vizuális hátteret annyira illeszkedve hozzájuk, hogy eleinte fel sem figyeltem rájuk. Nem azért, mert átlagosak lennének, hanem mert a meséket olvasva a képek olyanok voltak, mintha az általam elképzelt jelentek egy-egy állóképe vetült volna ki a könyvoldalakra. Persze, nem mindenki fog ennyire ráhangolódni a könyvre, de nekem ez azt jelenti, hogy a kiadvány tökéleteshez közelítő, egységes egészet alkot.  Ezt az érdemet nem kisebbíti, hogy a szöveg eleve magasabb szintről indul az átlagosnál. Hauff meséit részletes és könnyen elképzelhető környezetbe helyezett, hihető karakterek jellemzik, akiknek a varázslat és a csoda olyan hétköznapi, mint amilyennek minden gyermek számára lennie kellene. A kis Mukk, a húga megmentésére induló testvér, az örökségéért megküzdő herceg, vagy a gólyává változott kalifa története ezért nem csak néhány mese a sok közül, hanem olyan fabulák, amelyek az ember legbensőbb gyermeki énjét szólítják meg, miközben évezredes hagyományokat elevenítenek fel.  Forrás: ekultura.hu