Vajon ki lopta el Herciget és Szotyit? És hogy kerül egy aligátor a Pávián-sziget körüli tóba? Milyen állat Fuzika, és hogy lehet valaki három métere magas?

A nyomozós történet örök, már a jó öreg Keménykalap és krumpliorr is efféle rejtélyekkel aratott kortalan sikert:  a városka állatai sorra tűnnek el, köztük Hercig, az idős úr kedvenc kutyája, Stefi néni majma, egy méretes krokodil és egy cirkuszi póni.

Természetesen a gyerekek erednek a rejtély nyomába (az alcímben említett Pötyi és Pepita mellett feltűnnek az ikrek, Szücsök és Töcske – bocsánat, de felnőtt-aggyal ezen percekig röhögtem, a célcsoport nyilván nem asszociál efféle hülyeségekre mint én-, Galus főhadnagy fia Galuska,  vagy Fecó, a kiskorú természetbúvár, egy miniatűr Gerald Durrell), de mit keres a helyszíneken felbukkanó füllenyomat, és főleg kié?

De a Keménykalap és krumpliorrtól eltérően itt bizony van bűbáj és varázslat is, amivel a tolvaj eléri (ideiglenesen legalábbis) a célját.  „Rózsaszirom, kisdarázs, múljon rólad a varázs” – ezzel lehet hatástalanítani a különféle rontásokat. „Rézsarkantyú, holdkaréj, jó barátom, ne alélj!”- feleli rá hirtelen valahol gyerekkori emlékeim közül Szabó Magda Tündér Lalájából Csill, a patikus  – a történet változik, de a mese varázslata örök.

A fiatal író gyerekkrimi sorozatának első darabját olvashatjuk – nagy izgalommal. Nem elírás, tényleg nemcsak a hallgatóság lelkesedik a soron következő fejezetekért, hanem a felolvasó is.

Pötyi és Pepita barátnők, egy osztályba járnak. A két kislány kalandja egy, a felnőttek által, célzatosan számukra kitervelt rejtély, aminek ők lesznek a kinyomozói, megfejtői.

Kulcsot találnak az utcán, amelyhez meg kell keresniük a zárat, vagyis a ládikót, amit ez a kulcs nyit. A nem túl hosszú történet hét fejezetének során végül minden kiderül, és mindenki boldog.

A Naphegy kiadó ebben a műfajban Kertész Edina Pötyi és Pepita nyomoz című sorozatával indult az olvasók meghódítására. Az önálló olvasásra is ajánlott, hét-kilenc éveseknek szóló mesekönyvekből már a harmadik került a boltok polcaira, ezúttal Álszakáll címmel. A történet szervesen kapcsolódik az előző két részhez. Szereplőit, azaz Pötyit, Pepitát, Galuskát és a gyerekcsapat tagjait ismerősként köszönthetjük, ismerősek a helyszínek és néhány fontos eszköz is, de a könyv nyugodtan olvasható az előzmények ismerete nélkül.

A mese már csak terjedelme miatt sem rejtegethet nagyon meghökkentő fordulatokat vagy milliméterpapíron kiszámított és pontosan megrajzolt jellemeket, hiszen elsősorban kisiskolások számára írta Kertész Edina, e korosztály olvasásélményét pedig nagyban a cselekmény határozza meg. A szereplők meglehetősen tipizáltak, de ennek ellenére nem klisések, szerethetőek és életszerűek. Kapcsolatrendszerük átlátható és követhető, motivációik érthetőek és átélhetőek, főként az elhanyagolt, figyelemre éhes Ebecki Sanya szerzi meg pillanatok alatt az olvasó szimpátiáját. A felnőtt szereplők természetesen fokozottan esetlenek és nem állnak a helyzet magaslatán, főként azok nem, akiknek nincs közük a varázslatos világhoz sem.

A könyv nyelvezete világos, finom humorral fűszerezett. Szókincse változatos, alkalmas arra, hogy az ifjú olvasók észrevétlenül megismerkedjenek egy-egy kifejezéssel, anélkül, hogy a tanító szándék átsütne a szövegen.

Az Álszakállt, csakúgy, mint a Pötyi és Pepita nyomoz előző köteteit, Horváth Mónika illusztrációi díszítik. A képi világ esztétikus, varázslós történethez méltóan sejtelmes, egységes. Különleges a mesekönyv formátuma is, szinte zsebkönyvnek nevezhetnénk. Könnyedén pakolható kirándulásra, hosszabb vonatútra, iskolatáska titkos zsebébe akár.

A történet befejezése nyilvánvalóvá teszi, hogy bőven vár még megfejteni való rejtély Pötyiékre, így az olvasóknak nem kell nélkülözniük a két barátnő újabb kalandjait.