|
Az élet játéka
2017.11.07. 21:47
 10 éves kortól
 Írta: Eleanor H. Porter
Fordította: Forscher Irma
Kiadó: Szent István Társulat, 2015
Oldalszám: 190
 Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne.
A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.
Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk.
|
E kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem megfordítva: egy hús-vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát – szinte játszva.
Régi sérelmektől megkeményedve és a boldogság gondolatát is elfelejtve éli puritánul egyszerű és hasznos életét Polly kisasszony, a Harrington kastély jómódú úrnője. Napjai átgondolt tevékenységek sorával telnek, magányát csak Nancyvel, a mindenessel és Tommal, az öreg kertésszel osztja meg.
Egy júniusi napon azonban megérkezik a kastélyba a kisasszony elárvult unokahúga, Pollyanna, aki jelenlétével felforgatja nemcsak Polly kisasszony, de az egész, szigorú szabályok szerint szervezett kisváros életét is.
A Harrington ház úrnője hiába írja elő Pollyannának a hasznos élet szabályait, hiába bünteti meg heveskedéseiért és a szabályok áthágása miatt, a kislány alaptermészetét nem tudja megváltoztatni. Pollyanna ugyanis egy szokatlan - meghalt édesapjától tanult - játékot alkalmaz a nehézségek leküzdésére: megtalálni minden bajban és történésben azt a valamit, aminek örülni lehet.
Ez az élet játéka, amely a mindent legyőző szeretetről, az élet feltétlen szeretetéről szól, amelynek játékszabályait valamennyiünknek tanulni és gyakorolni kéne.
Új szó
Létezik egy olyan játék, melynek az a lényege, hogy bármilyen kedvezőtlen helyzetben is találja magát az ember, keressen benne valamit, ami örömre ad okot. A dolog annál izgalmasabb, minél kilátástalanabb helyzetbe kerülünk, mert akkor bizony valóban nem könnyű okot találni az örömre. A könyv a szórakoztatáson kívül számos megszívlelendő gondolatot is tartalmaz.
A regény főhőse egy tizenegy éves kislány, Pollyanna. Édesanyja halála után misszionárius édesapjával élt igen szerény körülmények között. Ruháját, játékát a szegényeknek szánt missziós hordókból szerezték. Pollyanna minden alkalommal nagy izgalommal várta a hordókat, hogy aztán minden esetben csalódottan állapítsa meg: az adományok tartalma ezúttal is némi elnyűtt, ruhanemű és pár darab törött játék. Pollyanna, hasonlóan a vele egykorú kislányokhoz, nagyon szeretett volna egy szép babát, amit aztán a kedvére öltöztethet, babusgathat. Édesapja is biztatta: légy türelmes, valamelyik hordóban biztosan találsz majd kedvedre valót.
Pollyanna türelmesen pakolta ki a hordókat, de csak nem bukkant rá a hőn áhított játékra. Helyette egy pár mankó érkezett. Édesapja ekkor, látva leánya elszontyolodott ábrázatát, kitalálta számára a már említett játékot. Rögtön egy példával is szolgált: Pollyanna, ugye, nagyon szerette volna, ha valamelyik missziós hordóban játék babát talál, de a hordókban csak ruhanemű és egy pár mankó volt. Az édesapja feltette a kérdést: mi az, aminek ebben az esetben örülhetünk? A kislány gondolkozott, gondolkozott, de el sem tudta képzelni, minek örülhetne, amikor nem érkezett meg a várva várt játék baba.
„Annak örülhetünk, hogy egyikünknek sincs szüksége a mankóra, mert mindkettőnknek egészséges lába van.”
Pollyanna édesapja halála után egyetlen rokonához, édesanyja nővéréhez került. A nagynéni házsártos vénlány hírében állt a környéken, mindenki mélységesen sajnálta a kislányt, amiért egy ilyen szeretet nélküli nővel kell egy fedél alatt élnie. Pollyanna először a sivár padlásszobába került, ahol a falak csupaszak voltak, hiányzott a szőnyeg, az ablakon pedig nem volt függöny. A leányka korábban arról ábrándozott, hogy a szobáját csodálatos képek díszítik majd, a padlót puha szőnyeg takarja, az ablakokat pedig földig érő, hófehér függönyök díszítik. Amikor megpillantotta a sivár szobát, csaknem kibuggyantak a könnyei, de aztán pillanatokon belül felcsillant a szeme:
„nagyszerű, hogy nincs az ablakon függöny, legalább egész nap gyönyörködhetek a csodálatos kilátásban. Nekem van a legszebb tájképem az egész környéken.”
A könyv hasábjain végigkísérhetjük, hogyan változtatja ennek a tizenegy éves kislánynak a szemlélete, kicsattanó életöröme a környezetét pusztán azzal, hogy még a legszerencsétlenebb helyzetben is kitartóan keresi a jót, azt az apróságot, ami okot ad neki az örömre.
A történet a XIX. század végén játszódik. Abban az időben, amikor még nem hódított teret a pozitív gondolkodás, legalábbis nem így nevezték. Az emberek egy része azonban már akkor rájött: saját magán segít, ha megpróbálja azt hinni, bármi történjék is vele, az minden esetben jót is tartogat a számára, csak meg kell találnia. Lehet, hogy az adott helyzetben valami hatalmas szerencsétlenségnek tűnik, és az ember szidja saját magát, a környezetét, a mostoha körülményeket, fuldoklik az önsajnálatban, s ettől még szerencsétlenebbnek érzi magát, ellenben ha szilárdan hisz abban, hogy az a rossz, amit pillanatnyilag átélni kényszerül, előbb vagy utóbb a hasznára válik, már másképpen látja a dolgokat. Először is gazdagabb lesz egy tapasztalattal, lelkileg megerősödik, másodszor pedig jóval könnyebb átélni úgy egy kedvezőtlen helyzetet, ha tudjuk, mindez csak átmeneti állapot, a dolgok úgyis jobbra fordulnak.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
