- Hallod-e te, komám, nincs kedved eladni azt a szamarat? A paraszt így válaszolt: - Miért ne volna, uram?! Erre a gazdag kereskedő ezt mondotta: - Hát akkor nyisd ki jól a füledet, és hallgass ide, milyen alkut akarok veled kötni. Minden jószágomat, árumat, birtokomat és egyéb portékámat odaadom a szamaradért. A parasztlegény nagy szemeket meresztett, és közelebb húzódott a szamárhoz. Félt, hogy a gazdag kalmár eszelős. De az komolyan nézett rá, és így folytatta: - Ha el tudsz nekem egy mesét mondani anélkül, hogy így kezdenéd: „Egyszer volt, hol nem volt...." - akkor tiéd minden portékám, és egy csapásra gazdag ember leszel. Ha azonban így kezded: „Egyszer volt, hol nem volt..." - akkor elveszíted a szamaradat, és fel is út, le is út! A parasztlegény nagyot nevetett, azt hitte, már nyert ügye van, és gyorsan bele­csapott a gazdag kereskedő kinyújtott tenyerébe. Ekkor az megkérdezte, hány napot kér, hogy a mesét kigondolja. A paraszt így válaszolt: - Három napot. A három nap hamar elmúlt, a paraszt jókor reggel felkereste a gazdag kereskedő házát. Az parolázott vele, és biztatta: - Halljuk hát a mesét! A paraszt nekifohászkodott, és nagy buzgón elkezdte: - Egyszer volt, hol nem volt... -Állj! - vágott.a szavába a kereskedő. - Elvesztetted az alkut. Hiszen abban állapodtunk meg, hogy mesét mondasz, de éppen ezeknek a szavaknak nem szabad benne lenniök: „Egyszer volt, hol nem volt..." A parasztnak leesett az álla. Nem tudott mást mondani: - Jaj, istenem, egészen elfelejtettem! Odaadta a gazdag úrnak a szamarat, és nagy búsan elindult hazafelé. Otthon kérdezték az öccsei, milyen szerencsével járt a nagyvilágban. A legidősebb fiú legyintett. - Elmentem a városba - mondta -, hogy eladjam a szamarat. Láttam egy gaz­dag kereskedőt, amint éppen kikönyökölt az ablakon. Megkérdezte, nem adnám-e el a szamarat. Fogadtunk, én vesztettem, és most az övé az állat. A történet szeget ütött a középső fiúnak a fejébe. Kedve kerekedett, hogy ő is szerencsét próbáljon. Nyakába akasztotta a nyerget, és ő is elindult a városba, ő is meglátta ugyanazt a gazdag kereskedőt, és megkérdezte, nem akarja-e megvenni a szamárhoz a nyerget is. A kereskedő ráállott, megint fogadást kötöttek, és a középső fiú ugyanúgy elveszítette, mint a bátyja. Ő is kitalált egy jó mesét, és amikor neki­fohászkodott, hogy elmondja, csak úgy kezdte ő is: „Egyszer volt, hol nem volt..." Hazament ő is, fejét búnak eresztve, és elmondta bátyjának meg öccsének, hogyan járt. Erre felkerekedett a legkisebbik fiú az apjától örökölt hevederrel, és ő is megkeres­te a városban a gazdag kereskedőt. A legkisebbik fiúnak nem kellett nagyon rábeszél­nie a kalmárt, hogy kössenek fogadást. A kereskedő már kétszer nyert, most har­madszor is felajánlotta minden jószágát, birtokát és portékáját a szamár hevedere ellenében, ha a legkisebbik fiú mesét mond neki, de nem kezdi ezekkel a szavakkal: „Egyszer volt, hol nem volt..." Egyéb se kellett a legkisebb fiúnak, gyorsan kézfogás­sal pecsételték meg a fogadást. A gazdag kereskedő tőle is megkérdezte: - Hány napi gondolkodásra van szükséged? Erre rávágta a fiú: - Nem kell nekem egy óra sem. - Jó - mondta a kereskedő -, halljuk a mesét. Odaállt a legkisebbik fiú azon nyomban, és már mondta is: - Az én édesanyám egy kis kendermagos jércét nevelgetett az udvaron. Nagyon szerette, dédelgette, legkedvesebb jószágának becézgette. Tojt is a tyúkocska két tojást, anyám meg kosárba rakta őket, és menten ráültette a tyúkocskát. Az kotlott és kotlott, mígnem a nagyobbik tojásból kikelt egy kis kakas. Zöld volt a tolla, arany a szárnya, rubinpiros a taraja. Csak nézte, nézte az én édesanyám, nézték a szomszé­dok, milyen csodakakas kelt ki a kis kendermagos tyúk első tojásából. Hát egyszerre csak felkapaszkodott a kicsi kakas a szemétdombra, és elkezdett kukorékolni. Azt ku­korékolta: „Kikeriki, kereskedőcske, kukurikú, a nagyvárosban, fogd gyorsan a ván­dorbotot, kikeriki, mert elnyerte minden jószágodat, birtokodat, portékádat, kukurikú, az én gazdasszonyom legkisebbik fia." Nagyot nézett a kereskedő, de már nem volt mit tennie. A fogadást elvesztette. A legkisebbik parasztfiú olyan mesét mondott, hogy egyszer sem ejtette ki a száján a megszokott szót: „Egyszer volt, hol nem volt..." A kereskedő fogta a vándorbotot, és elindult világgá. A legkisebbik fiú pedig elhívatta két bátyját, visszaadtam legidősebbnek a szamarat, de adott hozzá nyerget is, hevedert is, visszaadta a középsőnek a nyerget, de adott hozzá szamarat, hevedert is, telt neki, hiszen beköltözött a gazdag ember házába, beült a boltjába. Még most is ott él, ha meg nem halt.