A lakásban Annipanni nélkül maradó, majd cica-barátját is elvesztő Boribon a név, a megnevező mozdulat útján talál vissza megszokott környezetébe, képes újra megteremteni a másokkal közös világ békés állapotát. Marék Veronika pedig, ahelyett, hogy hosszas névtani előadással bizonyítaná előttünk a név fontosságát, az emberi kultúrát és gondolkodást megalapozó egyetemességét, fordulatos és minden fordulatában követhető mesét oszt meg a névadás felelősségéről és szükségességéről. Megtudhatjuk, hogy miért jobb név a Hapci, mint a Cica. Pontosabban, hogy miért tud névként működni az előbbi, s miért nem tekinthető annak az utóbbi. Egy kedves zárópoén még ezt az elnevezést is veszélybe sodorja, egyben leleplezi a név közösségi természetét, hiszen rájöhetünk, hogy minden név jelenthet valami mást, jelölhet valaki mást is. Kivéve talán Boribont, akinek nevét hallva bizonyára mindannyian ugyanarra a rég- és közelmúltunkban, valamint eljövendő meséinkben otthonos medvebocsra gondolunk, aki gyermek (na meg felnőtt) képzeletünk mindenkor – pontosabban: állandóan, legállandóbban – készséges lakótársa.     torpikucko.blog.hu A háziállat segít Boribon cicája kedves és pajkos, Boribon érzelmi tükre, mikor Annipanni nincs jelen vigasztaló játékra hívja a mackót, amiben Boribon hamar önfeledten csacskaságot követ el. A cica elszalad, és Boribon csak akkor döbben rá, hogy még el sem nevezte a macskát, így hogy hívja haza? Egy gyönyörű befogadás történet ez, amit akkor is érdemes elővenni, ha új családtag érkezik.  Ki gondolta volna, hogy Boribontól még egy tesóelfogadó-terápiás mesét is kapunk? Persze, már régen megkaptunk.