Komplex fejlesztés: Iskolás vagyok! - szerepjáték
2020.01.12. 17:44
Illusztrálta: Pásztohy Panka
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2019
Tudod, mi történik az iskolában egész nap?
Hogyan kell jelentkezni, mi az a szünet, mi való egy iskolatáskába?
Hogy merre van jobbra és balra?
Most eljátszhatjátok, hogy milyen iskolásnak lenni:
összeállíthatjátok a saját órarendeteket,
kioszthatjátok a füzeteket,
feladatokat oldhattok meg önállóan és csoportban,
tarthattok egymásnak tanórákat.
Miközben a gyerekek a szerepjátékon keresztül szórakozva beletanulnak az iskolai teendőkbe, fejlődnek mindazon készségeik és a feladatrutinjuk, amelyek az első-második osztályban a legfontosabbak: a téri tájékozódás, a hangok elkülönítése, a mennyiségek ismerete, a környezetünk jellemzőinek felismerése, a kis és nagy mozgások koordinációja.
|
Ebben a társasban az is részt tud venni, aki nem szeret sokat egy helyben ülni, mert rengeteg mozgásos feladatot tartalmaz. Nincs vesztes és nyertes, itt mindenki részt vesz az „órákon”, és mindenki megmutathatja, miben ügyes!
A 2-6 fővel játszható játék tantárgyakhoz (olvasás, írás, matematika, környezetismeret, ének, rajz, testnevelés) kapcsolódóan 5 feladatos füzetet tartalmaz, összesen több mint 100 feladattal, amelyek az elsős kerettantervnek megfelelően kerültek kialakításra.
A játék tartalma:
5 feladatos füzet,
1 szabályfüzet,
90 színes kártya,
1 letörölhető órarend,
12 letörölhető kártya,
5 színes filc törlővel és
4 csomag színes gyurma.
Játsszunk iskolásat!
Mire jó egy olyan játék, amiben nincs vesztes és nyertes, nincs tábla és kocka? Arra, hogy a gyerekek eljátsszák, hogy milyen iskolásnak lenni, mert ahogy egyre többször kerül szóba az iskola, majd ott töltik az egész napjukat szinte, ez érdekli őket legjobban: hogy ebben az új szerepben megtalálják magukat, megküzdjenek a kihívásaival. Nem véletlen, hogy a legtöbb gyerek rengetegszer akar otthon iskolásat játszani a barátaival, plüsseivel, szüleivel. A saját gyerekeink szerepjátékait elnézve született meg ennek a játéknak az ötlete, és sok-sok csiszolgatás után úgy érezzük, ezt a játékot nagyszerűen megtámogatja az Iskolás vagyok!.
Ahogy a mese is az önismeret játékos terepe, ahol kipróbálhatjuk magunkat következmények nélkül, úgy a játék, és ebben a korban legfőképp a szabad játék, a szerepjáték is egy ilyen veszélytelen próbatétel. Nem élesben átélhetjük a sikert és a kudarcot, eljátszhatjuk, hogy jók vagyunk vagy rosszak – feldolgozhatjuk azt, ami történik velünk, és megtehetjük, amit máskor nem merünk. Persze kell egy tanító néni vagy bácsi, aki tud olvasni (vagy egy olvasni tudó felnőtt, nagy gyerek, aki kisegíti a tanítót), de a játékot nagyobb gyerektársaságban is játszhatjuk, a kisdiákokat párokba, csapatba rendezve.
A szerepjáték mellett az Iskolás vagyok! társasjátékban, akárcsak "kistestvérében", az Óvodás vagyok!-ban, játékos fejlesztő feladatokat oldanak meg a gyerekek. A játék változatosságát biztosítja, hogy az 5 feledatos füzetben több mint 100 feladat várja a játékosokat, az egyszerű számolásoktól a gyerekszoba szétpakolását akívan elősegítő maci- és zoknikeresgélő feladatokon át a kártyákkal elvégezhető mindenféle raffinált memóriagyakorolatig. A feladatos füzeteket az első osztályos kerettantervnek megfelelően alkottuk meg.
Ha minden feladatot megcsinálnak a gyerekek (szép lassan, hetek, hónapok alatt), akkor észrevétlenül, szórakozva tanulnak meg és gyakorolnak rengeteg olyan dolgot a vonalvezetéstől a mennyiségek összehasonlításán át a hangok elkülönítéséig, a feladatok követésétől a kooperáción át a másik meghallgatásáig, amikre nagycsoportban, első-második osztályban nagy szükségük lesz.
Ám a játék megalkotásakor nem pusztán a matematikai, motorikus készségek vagy a tantárgyakhoz kapcsolódó ismeretek (irányok, számok, hangok stb.) elsajátítása a cél. A kisebb gyerekek a szerepjáték barátságos keretei között megtanulhatják, hogy mi az iskolai élet rendje, ismerőssé válik számukra a tanóra, a jelentkezés, a szünet rendszere, ami nemsokára az életük egyik legfontosabb terepe lesz.
Ez a fajta felkészülés rengeteg feszültséget old, ráadásul ha együtt játsszunk a gyerekünkkel, akkor azt is megfigyelhetjük, hogy mitől fél, mivel van problémája, mit nem ért.
A már iskolás gyerekek pedig az iskolában megélt élményeiket játszhatják ki magukból. Sokszor csodálkozunk, hogy ha egy gyerek egész nap az iskolában ült, akkor miért akar még otthon is iskolásat játszani a testvérével, a babáival. Pontosan azért, amiért a felnőtt elmeséli, hogy mi történt vele a munkahelyén, csak a gyerek számára kevésbé állnak rendelkezésre a verbális önreflexió eszközei. A játékkal tudja megmutatni, elmondani, feloldani a feszültségeit, jó és rossz élményeit, és a játék átlátható keretei közt könnyebben sajátítja el egy adott közeg viselkedési normáit is.
Pár dolgot hagytunk el a magyar iskola kellékei közül: ebben a játékban nincs (negatív) értékelés, nem hasonlítjuk egymáshoz a játékosokat. Hogy miért? Mert meggyőződésünk, hogy a világot sok szempontból megismerni, tapasztalva felfedezni épp elég élvezet, hogy az jutalom legyen a játszva tanuló gyereknek. Minket, felnőtteket sem értékelnek és mérnek fel és le nap mint nap – ugye ha így lenne, elég hamar nem lenne kedvünk bemenni dolgozni... A gyerekeknek sincs erre szükségük!
A játékhoz – ha nincs olvasni tudó gyerek a játékosok között – felnőtt segítségre is szükség lesz. Ne bánjuk: élvezettel szívjuk magunkba, amit megtudunk játék közben a saját gyerekünkről! Amúgy is: olyan kevés idő jut egymásra az iskola (és a bármennyire kárhoztatott, de mégis rutinszerűen előkerülő különórák) után, mellett.
Játsszunk együtt!
|
|