Meg azért, mert őt is többször megemlítik a regényben. És mert a címe, Kalasnyikov és Rózsafüzér, az ő életének két alapköve. Rossz és jó. Halál és feltámadás. Testi és lelki élvezet.
Nincs jobb, mint kicsit gyilkolászni, majd egy templom csendjében imát mormolni. Vagy fordítva. Közben persze finomakat enni, zenélni, filmet nézni, hogy a többi kellemes lehetőséget ne is említse… – és készülni arra, hogy mindez véget érjen egyszer és mindenkorra.
Egy fiatal nyikhaj írta a könyvet, aki azt hiszi, hogy már mindent tud az életről, miközben semmit. Meg egy vén fószer, aki abban reménykedik, hogy mindent félreértett, és semmi sem úgy van, ahogy eddig gondolta. Rémisztő egy kombó.
A felkérés szerint az ajánló nem lehet több 1200 karakternél, így Pablo kénytelen levágni a szöveg fülét a kolumbiai címerrel díszített macsétájával.
Sárközi Máté
Bevallom, egy kis félelemmel indultam neki a könyv olvasásának, mégpedig azért, mert két író alkotta, és én egy olyan kimenetelt vizionáltam ennek az egész projektnek, hogy a szövegrészek nagyon el fognak ütni egymástól, lesznek benne érthetetlen részek, és valahogy nem lesz egyben az egész… De az igazság az, hogy nem kellett volna ezen izgulnom…
A Kalasnyikov és Rózsafüzér két kamasz szerelmespárról szól, akik hasonlítanak is, meg nem is. Mindkét pár valamilyen szinten térítésbe, és ennek filmezésébe kezd; Kala Gábor és Nyikov Vera az emberi hülyeségre és korlátoltságra akarják felvonni a figyelmet, Füzér Richárd és Rózsa Bíborka pedig Istenre és a megváltásra - Tükörképei egymásnak, mégis ellentétesek, ezt nevezik az irodalomban párhuzamos ellentétnek. Ez a bizonyos párhuzamos ellentét olyan, mint egy tükör, amibe, ha belenéz az ember, pont az ellentétét látja annak, ami valójában.
A regény remekül megjeleníti a mai kamaszok két szélsőségét; az egyik oldalon az eszméletlen nagy szabadság, az élvezetek halmozása, piálás, drogozás, a másik oldalon pedig a mély vallásosság, a töretlen hit.
És ez a két idill kezd egyre inkább valóságossá válni. A karakterek az elején túlontúl ezekbe a szélsőségekbe kapaszkodnak, majd ahogy a jellemük fejlődik, kezdik megérteni, hogy nem csak nekik lehet igazuk, és hogy a többi ember nem feltétlenül buta és tájékozatlan, csupán más szeletét látja a világnak.
Nagyon szép vállalás ennek a bemutatása az írópáros részéről, de nagy a hiba rizikója; és bevallom őszintén, én olvasás közben nagyon drukkoltam, nehogy elrontsák, és túlságosan pátoszos, vagy kioktató legyen. De remekül megoldották, mert amellett, hogy ez egy komoly lélektani regény, nagyon szórakoztató.
A másik félelmem is - a két író miatt - nagyon hamar elszállt, ugyanis a szöveg teljesen egyben van, színes, de a részletek nem ütnek el túlságosan egymástól, és nagyon precízen meg van tervezve a történetvezetés, tele van a sztori sztorin belüli utalásokkal, amik annyira jól felvezetik a történéseket, és olyan nagy feszültségeket teremtenek, hogy falja az ember a könyvet. És a végén, amikor találkoznak a szálak… Na, az egy nagyon nagy pillanat, ugyanis már előbb érezni lehet, ott van a levegőben, és egy hatalmas kiteljesedés, amikor megtörténik.
Volt viszont egy része a könyvnek, amit nem értettem azonnal, és kellett egy kis idő, mire átláttam, és azok a fantasyba illő pillanatok, amikkel eleinte nem tudtam mit kezdeni, nem tudtam hova tenni őket. De aztán szép lassan élvezni kezdtem ezeket, és a puzzle darabkák többé-kevésbé a helyükre kerültek. (Egyébként erre az egészre rá is játszottak az epilógusban, kicsit parodizálták magukat az írók, és ez volt nekem a végső megnyugvás pillanata).
Ami még összezavart egy kicsit, az egy harmadik szál felbukkanása a történetben a könyv háromnegyedénél, na ott azt hittem, hogy túl fog bonyolódni a regény, de nem ez történt, hanem nagyon könnyeden belesimult az addigi sztori „univerzumába”, és nagyon szépen kezdett kinyílni.
Mindent összegezve ez egy nagyon sokrétű regény, aki szórakozást, és aki mélyebb tartalmat keres benne, az is nyugodtan olvassa, és ne aggódjon senki a két író miatt, nincs értelme…
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
