Részletek a regényből “Az egész néhány pillanat alatt történt. Pali behunyt szemmel várta, hogy elaludjon. Már majdnem sikerült neki, amikor hirtelen viszketést érzett a pizsamája gallérjánál. Odanyúlt, s azon nyomban verítékezni kezdett a homloka. Szőrcsomót tapintott a nyakánál! Megnyalta kiszáradt száját, s mélyeket lélegzett, hogy csitítsa kissé vadul kalimpáló szívét. Az izgalmak azonban csak fokozódtak. Furcsán bizseregtek a végtagjai. Oldalra pillantott. Elhűlve látta, hogy szétnyílik a tenyere és egy pamacsos mancs bújik elő a bőre alól. Szipogni kezdett. „Mi a túró!” – nyúlt az orrához. Megfagyott ereiben a vér: nedves és hűvös volt az orra. Megrázta a fejét, hátha csak álmodik, de a hipp-hopp hatalmasra nőtt fülei hangosan klaffogtak kétoldalt. Kinyitotta a szemét. „Csak nem pánikolni, csak nem pánikolni!” – nyugtatgatta magát, és idegesebb volt, mint valaha.” * * * “– Bölény bácsi! – szólította meg Pali. A tömzsi fiú megszívta az orrát. – Mi van? – Bölény bácsi, kérdeznénk valamit a Savanyától. Bölény megrántotta a vállát. – Ott van, kérdezzétek meg tőle. – Áh nem – húzódozott Kárpica. – A világért sem akarnánk zavarni. Olyan elfoglalt szegény. Egy szemüvegtok és egy hetedikes irodalomkönyv repült el a fejük fölött. Majd egy sikoltozó fiú rohant el előttük cafatokra szaggatott ingben és péppé vert pofázmánynyal. – Nehéz idők – állapította meg sóhajtva Kárpica. – Azok – bólintott Bölény. Aztán Paliékra emelte véreres szemét. – Na, mi a kérdés trágya, nyamvadtak? Kárpica némi rémülettel a szemében nézte Bölény fatörzsvastagságú nyakát. Nagy levegőt vett. – Az van, Bölény bácsi, hogy… izé… szóval a barátom tegnap… na, szóval azt állítja a barátom, hogy… izé… hogy… – Mi ez a kutykurutty, te kákabélű? – förmedt rá türelmét vesztve Bölény. – Hát azt hiszitek, hogy ennyi időm van rátok, csókolom az önéletrajzotokat! Pali gyorsan átvette a szót. – A kérdés az: ott volt-e tegnap Savanya a barátaival Ridzó papa pizzériájában, volt-e ott egy vizsla, látott-e egy lányt elrohanni egy fiatalembertől, és kinevették-e a tutyimutyi srácot? Bölény a szemét meresztgette. – Na állj, arról nem volt szó, hogy kihallgatás lesz! Szerintetek meg tudok jegyezni ennyi kérdést egyszerre? – Sokkal többre is képes vagy, Bölény bácsi – hunyorgott bátorítóan Pali. Bölény vigyorogni kezdett. – Ne hízelegj, mert a végén még elolvadok, mint fagyi a forró aszfalton. Itt várjatok, mazsolák! Azzal elviharzott.” * * * “– Ez… ez… Pali… ez… ez nagyon gáz… hú de gáz… kiiirrrááály, de gáz… pupák… te vagy az? A vizsla mozdulatlanul meredt rá. Aztán vakkantott egyet: – Vau! Kárpica kilépett a zuhanyfülkéből, és gyorsan a dereka köré tekerte a törölközőjét. – Vau! – ismételte. – Azt mondja: vau! Ez akkor most azt jelenti, hogy… mit is jelent? Egy vakkantás: nem, két vakkantás: igen? A vizsla lefeküdt a földre és eltakarta a szemét. – Jól van na, megzavarodtam – csapott a levegőbe idegesen Kárpica. – Végül is nem mindennap változik az ember barátja kutyává. Hangokat hallott kintről. Felkapta Pali törölközőjét a földről, és épp csak annyi ideje maradt, hogy rádobja a kutyára. Két férfi lépett a zuhanyzóba. Beálltak a fülkékbe, és megnyitották a csapokat. – Pszt, gyere – súgta Kárpica Palinak, és az öltöző felé indult. Ha a férfiak ekkor hátranéznek, alighanem a szívklinikán kötöttek volna ki egy közepes lefolyású infarktussal. Egy lassan araszoló törölközőt láttak volna ugyanis, amint átlibeg négy szőrös lábacskán az öltözőbe.” * * * “– Apa! Apa! – rohant édesapja karjába a kislány. A férfi elkapta, és a levegőbe emelte. – Kislányom, csakhogy megvagy végre! – sóhajtotta. Emmike szaporán kalimpált a lábával. – A függöny mögött! – bökdöste az apját. – Ott a kutyus, amelyik megmentett a boxejtől! Szilas apuka letette Emmikét a földre. Előrelépett, és megérintette a függönyt. Valami megmozdult a selyemszövet mögött. Gigiék hátraléptek, Kárpica mamája ijedten Emilbe kapaszkodott. – Helló! Blöki! Gyere elő! – mondta Szilas apuka. Ekkor krákogás és szipogás hallatszott a függöny mögül, majd Pali borzas feje jelent meg oldalt. – Azt hiszem, egy kicsit meghűltem – mondta dideregve. A többiek értetlenül bámulták. Pali? Blöki?... – Pali? – kapta a szája elé a kezét Emmike. Smasszer összevonta a szemöldökét, Kárpica mamája pedig még közelebb húzódott Emilhez. Gigi elindult a függöny felé, de Pali egyetlen kézmozdulattal megállította: – Ne! Nincs rajtam ruha. Szilas apuka szemei fennakadtak, de azért levette a zakóját és odanyújtotta a fiának. Pali felkapta, majd magára rántotta a függönyt és ügyesen a dereka köré tekerte. Aztán széttárta a kezét: – Na? Van esélyem a jelmezversenyen? Nevettek. Gigi odalépett a fiúhoz és megfogta a kezét. Smasszer megköszörülte a torkát. – Azt hiszem, zavarunk – nézett sokatmondón a többiekre, aztán biccentett, és elindult kifelé. – Később még számolunk – mondta Palinak az apja, mert egyáltalán nem értette, miért nincs ruha a fián. De volt annyira tapintatos, hogy most ne kérdezősködjön.”