Csókás nyár
Papp Eszter 2016.08.21. 18:13
Írta: David Almond, fordította: Rindó Klára. Pongrác, 2011., 292 oldal
David Almond forró nyári történetében arra a vidékre vezeti az olvasót, ahol jelenleg él, ahol a kastélyok, római erődök és megannyi ősi rom visszhangozzák a letűnt korok kegyetlenkedéseit.
"A rettegés, a mészárlás, a halál helye volt ez" - írja Almond.
Sok más fejlett-világbeli gyerekhez hasonlóan ma itt élik gondtalan mindennapjaikat a tizenévesek. Botokkal felfegyverkezve játszanak háborúsdit a vadregényes tájakon, és arról fantáziálnak, hogy milyen lenne, ha visszatérnének az erőszakos idők.
Ahol az Irakba készülő katonák hadgyakorlatozásáról kiszűrődő hangok szolgáltatják az aláfestést a játékháborúkhoz, vadászgépek zúgásai, fegyverropogás és tompa robbanások visszhangoznak a kietlen, vad vidéken. Itt él Liam, Patrick Lynch író fia, aki egy napon kést talál a földben.
|
A Csókás nyarat általában nem Almond legjobb könyvei között tartják számon. A leginkább azt szokták felróni neki, hogy a stílus nem olyan letisztult, mint ahogy azt megszokhattuk tőle. Viszont most egy tizennégy éves fiú a narrátor, tehát a szöveg így, ebben a formában hiteles. Nyers sorok, filmkockaszerűen sorjázó képek, megannyi kis szenvtelen helyzetjelentés egy kamaszfiú mindennapjaiból.
Liam egy kincskeresés alkalmával kést talál a földben. Csak egy ócska hámozókés, de a fiú képzeletében római kori fegyver, igazi háborús ereklye, amit azonnal el is nevez Halálhozónak. Ez a kés kíséri végig Liam nyarát, és játszik majd kulcsszerepet a történet csúcspontján.
Elsőre nem nagyon tudtam, mire akar kilyukadni Almond a történettel. Van ez a kés, egy fiú, aki szeret vadul, szabadon élni, meg egy elhagyott kisbaba, akihez egy csóka vezeti el a főszereplőt és barátját. Közben állandóan visszatekintünk a régi, háborús időkre, hisz a történet olyan környezetben játszódik, ahol nem mehetnek el a szereplők a múlt mellett. Hadrianus impozáns fala mellett játszanak, régi csatatereken, elfeledett hősök jelöletlen sírjai felett szaladgálnak. És ha nem lenne elég a régmúlt idők háborús maradványaiból, akkor itt vannak a mai erőszak hírhozói, a gyakorlótér katonái, a vonuló vadászgépek, a tévé híradásai a helyi újságíróról, aki Irakban tűnt el, vagy egy Libériából menekült, titokzatos fiú. És egy idő után világossá válik: minden ugyanabba a körbe tér vissza, minden szál ugyanoda fut. Liam körül mindenki, még a csóka is ugyanarra tanítja a fiút. De a felnőttkor küszöbén már neki kell választania, és még szerencsés, hogy választhat. Bármelyikünk lehetne gyilkos, ha elég korán elkapnák. Valamennyiünk bőre alatt ott rejtőzik a gyilkos - mondja sokat sejtetően a libériai fiú.
A kérdés A vadóc óta maradt ugyanaz: a bennünk lakozó szörnyeteget nevelgessük, mint ahogy a nattrassek teszik, vagy inkább az angyalt segítsük magunkban, ahogy Liam anyja mondja? Persze vannak látszatmegoldások is. Max, Liam gyerekkori barátja a tisztes, rendes állampolgár szerepét választja. A kívülállóét, aki megrögzötten hárít, aki csak az előírásoknak megfelelően cselekszik, járja a mások által előre kijelölt csapást. Max már választott, de a választása kevéssé az övé, valahol korlátoltabb, mint Liam, akit megérintenek a világ történései, számára semmi sincs elég messze, sem időben, sem térben. Még ha rossz úton is jár néha, legalább keresi önmagát, kész arra, hogy megismerje saját, legbelsőbb lényegét, akármit is jelentsen ez.
Alig voltam idősebb Liamnél, amikor kitört az iraki háború. Tanulmányi táborban voltam épp, és Liamhez hasonlóan én is az erdőben csavarogtam minden nap, este pedig tévén néztük az első híradásokat. Másnap a fiúk pacifistának csúfoltak, mintha az valami szitokszó lenne. Jó lett volna akkor a Csókás nyár. És sajnos a mai gyerekeknek sincs kevésbé szükségük rá. Bárki bármit mond, David Almond megint nagyon ráérzett. Csak tudnám, honnan tudja ilyen pontosan, milyen tizenévesnek lenni. Mert tényleg ilyen:
“Nem akarok megint kicsi lenni. Ugyanakkor mégis. Azt szeretném, hogy olyan legyek, mint amilyen akkor voltam, olyan, amilyen most vagyok, és olyan, amilyen a jövőben leszek. Én akarok lenni, semmi más, csakis én. Bolond akarok lenni, mint a bolondgomba, vad, mint a szél, és nyugodt, mint a föld. Minden egyes dolog akarok lenni, ami csak létezik. Felnövök, és nem tudom, mi az a felnövekvés. Élek, de még nem kezdtem el élni. Néha egyszer csak eltűnök magamból. Néha olyan, mintha egyáltalán nem is ezen a világon lennék, és egyszerűen nem is léteznék.”
Papp Eszter
|
|