A kötetek szerkesztői Papp Tímea és Markó Róbert, bár a válogatásban nyilván másoknak is szerepük volt. Sajnálatos módon eleddig csak az első kötettel volt alkalmam megismerkedni, s az ebből leszűrt tapasztalatokat oszthatom meg. Mérvadó szakember, Nánay István írt bevezetőt a Régi magyar történetek címmel megjelent az első kötethez.  Ahogy felemlegeti, a bábozásnak nincs klasszikus drámairodalma, és ezen túl, a gyerekeknek szánt darabok – amelyeknek számát ő még mindig kevesli, noha egyébiránt e téren jeleskednek kortársaink – nincsenek összegyűjtve, valójában nem hozzáférhetőek. Felemlegeti a boldogabb időket, amikor ugyan nem volt ennyi hivatásos bábszínházunk, de a bábozás – főként mint amatőr művészeti tevékenység – kedvelt, elterjedt és támogatott volt. Ma más szelek járnak, ezért is kiemelkedően fontos, hogy a bábszínházak egyike megteremti a lehetőségét annak, hogy segítse a többieket. S nem csak őket. A megjelent és megjelenésre váró darabok közül több alkalmas arra is, hogy akár gyerek-, akár diákszínjátszók kiindulási alapja legyen. Alaposan meg kell azonban nézni, hogy mi az, ami eljátszatható eleven színészekkel, s mi az, ami csak báboktól elfogadható, általuk megvalósítható. Hiszen a bábszínház különleges adottsága, hogy benne a csodák megvalósíthatók. Elég, ha csak a Rózsa királyfitól elvárt csudálatos feladatok megoldására gondolunk: az egy nap alatt kivágott rengetegre, aminek nyomán búzának kell teremnie, s a termésből másnapra süljön kenyér is. A szerzők – és persze a mesék – nem fukarkodnak olyan leírásokkal, amelyeket megmutatni majdnem lehetetlen. Még a színházban is nehéz megjeleníteni a hősök elé állított, az emberi képességeket meghaladó próbákat. A bábszínházban ellenben röpülhetnek a boszorkák és a táltosok, tüzet okádhat a sárkány – és egyáltalán: minden megtörténhet. Ízelítőnek a műfajból itt látható egy részlet Moldoványi Judit portréfilmjéből. Az első kötet szerzői régi magyar históriákhoz nyúltak, bár némelyik – lévén csak helyi ismertségű – meglepetést okozhat az olvasónak. Úgy vélem, ma elég kevesen ismerik Hanyistók történetét, a lápi gyermekét, akinek alakja más, szintén a vadonban nőtt emberekéhez hasonlóan egyszerre vonzó és ijesztő. (Jókai be is építette a lápban élő gnóm alakját A névtelen vár történetébe.) Pallai Mara meséjében (aki maga alkotóként is jól ismeri a bábszínházat) Hanyistók afféle katalizátorként működik. Bár a tét lényegében az ő „emberré válása”, áttételesen egy másik karakter, az elkényeztetett Kisasszony fejlődését is látjuk. A vég persze mesés illúzió. Tasnádi István Ludas Matyija a jól ismert történetet némileg átszabja, kevesebb lúddal és eltángálással operál, viszont szerelmi szálat sző bele. Nem ő az első az ilyesfajta variálásban, mint ahogy Gimesi Dóra is mások történetfonalaival dúsítja, variálja Rózsa királyfi és Ibolya, a tündérkirálylány meséjét. Ugyancsak ő írta a kötet záró darabját, amely szintén nem ismeretlen az olvasók és a színházba járók előtt. Tündér Ilona és Árgyélus királyfi történetének számos variációja él, az egyik legismertebb színpadi átirata a Csongor és Tünde. Gimesi Dóra mostani átiratába több kedves, friss elem került. Árgyélus, akit apja holdkórosnak tart, s aki inkább lenne csillagász, mint királyfi, a Hold sötét oldalán is keresi Tündér Ilonát, s ott mondja (jó kis áthallással!): „Aprócska lépés, mégis oly hatalmas, A Hold porában friss a lábnyomom.” A kötetben olvasható még Veres András üde átirata, a Tündérkeresztanya című, cigány népmesén alapuló történet. Itt is megcsillan a szeretet, szerelem motívuma – és dicséretes, ahogy a többi szövegben is, a művekben felkínált nyelvi minőség. Nagyszerű érzés olvasni a hol humoros, hol erősen lírai, mindenképpen megszólító erejű szövegeket. Bizonyos vagyok benne, hogy a színpadon is jól hangzanak. És bevallom, én elgyöngülök egy ilyen megfogalmazástól; „Szívembe néma semmi költözött, / a hátamon szárnyak hiánya fáj, / napok peregnek ujjaim között, / árnyék vagyok, árnyak fölött király.” Ezt Rózsa királyfi énekli, amint az átok hatása alatt éppen elfelejti Ibolyát, és bár azt hinnénk, hogy a gyerekeknek ez sok – bizony megérinti őket. Olvasni is jó ezeket a történeteket, és személyes örömöm lenne, ha újabb színre vitelekre ösztönöznének. (Sőt: akár ebben a formában is gyerekek kezébe adhatók – szoktatásként a drámaolvasásra.) A szerkesztők a tanulmány értékű bevezetőn túl, a szerzőkről is közölnek információkat a függelékben, valamint megismertetnek a darabok előéletével – ez nagyon hasznos. A Vaskakas sorozata a tervek szerint júniusra, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSzT) elkészül. A kötetek cím szerint így követik majd egymást: Régi magyar történetek; Grimmek újratöltve; Leg­kisebb fiúk; Andersenek újra­töltve; Tündérek, király­lányok, boszor­kányok; A halhatatlan Vitéz László; Mai magyar mese­mondók. Nagyon remélem, vannak még tervek a fiókban, és születnek még további Vaskakas-könyvek. Őszinte lelkesedéssel ajánlom a sorozatot a drámapedagógusok, színjátszó rendezők figyel­mébe. A már megjelent kötetek a Marczibányi téri Tintakő Könyvesboltban, s ha jól tudom, a Pagony boltokban is beszerezhetők. Addig is, olvasásra fel!   Forrás: olvassbele.com