Nem írok – most, bár egyszer lehet, hogy igen, mert nem bírom ki – esszét arról az oktatási rendszerről, aminek a dagerrotípiája ez az emberetlen, feszült, görcsös, értelmetlen, erőszakos jelenet. Most sem kritikát, sem forradalmi kiáltványt nem szeretnék írni. Mindannyian, akik felszisszentünk lélekben, tudjuk, hogy ez az oktatás, a nevelés, az olvasóvá nevelés megcsúfolása, egy embertelen hatalomfitogtatás, aminek legfeljebb ideig-óráig van még helye az oktatásban. De amíg benne van, nekünk, akik a gyerekeinkkel szintén benne vagyunk, át kell vészelnünk, egyúttal át kell rajta emelnünk a gyerekeket, és magunkat, a szülőket is. Amiről most írni fogok, az az, hogy az ilyen fojtogató, földbe döngölő, félelmetes és nyomasztó élmények ellenére és ezeket ellensúlyozandó, hogyan lehet mégis egy kicsi elsősből olvasást szerető, és olvasni szerető ember. (És igen, tudom, hogy sok ezer tanító személye lehet a garancia, hogy mindez ne így alakuljon, és sok száz kisgyereknek nem gond az olvasás, jól veszi a vizsga- és versenyhelyzeteket. De ez most azoknak szól, akik nem.) A kezdetek. A történetnek ezt a részét elodázom, de mégsem hallgathatom el. Jó, ha az olvasás szeretete meg van alapozva, ha lehet, már a kisbabakortól. Az ölben eltöltött intim pillanatok, a felnőtt biztonságos testének közelsége ÉS az ezzel egy időben kézben tartott könyv, a szép képek, a duruzsoló, mesélő hang már akkor a jó érzést fogja kódolni a gyerekben az olvasással összefüggésben, amikor még nem is érti a szöveget. There’s no app to replace your lap, mondja a rímes angol, és nagyon igaza van. Rímek. Ringató, mozgató, ölelgető, ritmusos, játékos mondókák. Mesék, amik a napi rutinra reflektálnak, könyvből, vagy fejből, bővülő szókincs, szélesedő világ (a táguló világegyetemről ne is szóljak!). Nagypapa sztorijai, nagymama fejből nyomott népmeséi, anyuapu mindenesti meséi. Tudjuk, hogy mindezektől fejlődik a szókincs, szárnyal a képzelet, a gyerek lelkébe pedig szépen beépül az évezredes archaikus bölcsesség, meg a kortársak jelent citáló reflexiói. De ha ez mind pipa, bizony, a gyerek, mire hat éves lesz, nem olyan szövegekre vágyik, amit maga is el tud olvasni. Az iskolában. Írni, olvasni meg kell tanulni. Kőkemény meló. Tanárnak is, diáknak is. Nagyon el lehet szúrni, mindkét oldalról. Maximális és legőszintébb tisztelet minden elsős tanítónak, aki képessé teszi a gyerekeinket erre a csodára. Látom, hogy a kicsi elsőskék mit összeizzadnak most októberben, hogy összeolvassák az I – M – I ből azt, hogy Imi. (Megjegyzem, a jelenlegi módszert, amely úgy kezdi, hogy mutat egy képet egy Almáról, egy Pipáról és egy Autóról, amiből a gyereknek össze kell olvasni egy negyedik értelmű szót, az APÁ-t, kiver a víz. Tudom, hogy van a módszernek neve is, és azt is tudom, hogy én nem ezzel a módszerrel tanultam, és főleg látom, hogy a gyereknek ez mennyire nehéz, és értetlenül állok előtte, de nyilván nem vagyok szakember, és ez amúgy is messze vezet.) Otthon – jó esetben már mérföldekkel járunk az Imi, apa, anya, vagy akár a másodikosokat megszólító A kék meg a sárga vagy a Cinege cipője olvasmányélményeken túl. Megkezdődik a közelítés, közeledés a gyermek érdeklődési és befogadói szintje és az olvasói képessége között. És itt van az a pont, ahol – szerény véleményem szerint – áll vagy bukik a szülő szerepéből kihozható eredményesség. És ez a pont nem is pont, hanem egy szép hosszú szakasz az időben, közel négy éves, azaz az alsó tagozatot minimum lefedi. Ez az az időszak, amikor az írni, olvasni tanuló gyerekből hosszú, egybefüggő szövegeket is elolvasni és megérteni, mi több, élvezni képes emberek lesznek. Ezt a négy évet lehet megtölteni olyan élményekkel, amelyek feledtetik a vizsgát, a megfelelést, a helyesírás kudarcait, és megtöltik az embert örömmel, méghozzá alapvetően kétfajta örömmel: Az egyik, a tudásvágy, az ismeretéhség kielégítése. Ezzel kezdem, ez talán a ritkább, de hozzám nagyon közel áll, mert első kézből ismerek egy kisgyereket, aki nagyon hamar megértette, hogy új ismeretekre olvasva tehet szert. Vannak gyerekek, akik az érdeklődésüknél foghatók meg. Naprendszer, dinoszauruszok, hadvezérek, csaták, környezetvédelem, fizika, biosz, tengerek élővilága, vonatok, kémek, rejtvények, főzés – minden gyerek lelkesedik, rajong valamiért. Nekünk csak annyi a feladatunk, hogy: felkutassuk azt a gyerekkönyvet, ami a témába vág, és figyelem, itt a lényeg: olvassuk fel neki. Ad 1. Válasszunk jó könyvet. Tájékozódjunk, olvassunk könyvajánlót, kritikát, belelapozót. Ne érjük be igénytelen könyvvel, még akkor sem, ha az trendinek tűnik. Épp elég feladat, hogy találjunk egy olyan regényt, ami témájában érinti az érdeklődése tárgyát. Mert az már elég, hogy megszólítva érezze magát, hogy bevonódjon a történetbe. És a történet végére lesz új tudása, és ezer új kérdése, ami új könyvekhez vezet. Ebben segítségünk is van, nem is egy. Manapság már számos igényes gyerekkönyves (csak hogy hazabeszéljek), könyves blog van, és az egyes kiadók honlapjain is helytálló leírást kaphatunk a könyvekről. Bízzunk bennük! Vagy menjünk el egy könyvesboltba vagy a könyvtárba, kérdezzünk, és fogjuk kézen a gyereket is, ő is hadd tapasztalja meg az atmoszférát, a rengeteg könyvet, a babzsákos sarkokat, a forró csokit, egy könyvesbolt, vagy egy barátságos gyerekkönyvtár szívet melengető hangulatát, a választás lehetőségét és szabadságát.   Ad 2. Mi olvassuk. Hangosan. Neki. Az nem baj, ha ő közben rajzol, fetreng, tornázik, legózik, vagy történetesen mellettünk ül, és a képeket nézi. A lényeg, hogy a figyelme a hallottakon maradjon, és élvezze, amit hall. A másik, az olvasás önmagáért való öröme. Egészen egyszerűen vannak történetek, amiket jó meghallgatni. Nekünk sem kell mindig szakirodalmat, vagy magasröptű szépirodalmat olvasni. A gyerekeknek is jár a változatosság. És ez kétirányú. Nem kell feltétlenül kultúrsznobnak lenni, és csak a menő, kortárs gyerekkönyveket felolvasni a gyerekeknek. Van, hogy a klasszikusok is nagyon jól tudnak esni. Mi például váltottunk már kortárs ifjúsági bűnügyi regényről a Gyűrűk urára. És tudok olyan kislányról, aki teljesen rácsodálkozott arra, hogy a balerinás, táncoslányos regényeken kívül is lehet jó történetet olvasni, mert míg az anyukája csak olyat vett neki, máshonnan ajándékba kapott egy Preusler-regényt. Egyszóval, fontos az irányvonal, amit a szülő tud megadni, de legyünk nyitottak a gyerek választásai iránt is, még akkor is, ha az esetenként meredek. Jo Nesbo is Kafkát olvasott hétévesen – bár ez extrém példa –, és nem tett benne nagy kárt. Sőt.   És itt is megismétlem, hogy mi az egyik legfontosabb: Mi olvassuk. Hangosan. Neki. És ha lehet, ne csak este, lefekvés előtt. Persze, nagyon jó, ha az esti rutinhoz hozzátartozik a mesélés, az olvasás. De olyankor már fáradt a gyerek, hamar meg is nyugszik, hamar el is alszik az olvasástól. Olvassunk neki máskor is. Legyen külön program egy fél óra olvasás. Főleg, ha rabul ejtette a történet, izgalmas, érdekes, várja a folytatást. Adjuk meg neki ezt az örömöt. Hiszen számunkra is sokszor magasabb prioritással bír a „csak még ezt a fejezetet” érzés, mint mondjuk a mosogatás. Meggyőződésem, hogy így fogjuk tudni fenntartani a könyvek, történetek iránti szeretetét és érdeklődését abban a négy évben, míg az olvasói képessége olyan magas szintű lesz, hogy már bármit el fog tudni olvasni, amit szeretne. És – bár hosszasan fejtegettem a hangos felolvasásba vetett hitemet – ez csak egy a sokból. Mert néha másra is vágyik a gyermek. Mi sem csak olvasunk. Vannak még olyan módszerek, amik kapcsolódnak az olvasás élményéhez, és segítik, hogy a gyerek ne mint nyűgre, hanem mint öröm forrására gondoljon az olvasásra. Ezekre gondolok DIAVETÍTÉS Kevés jobb van annál, mint amikor egy hamar sötétedő, hűvös, őszi délutánon besötétítünk a szobában, és diavetítőzünk. Átlényegül a szoba, vászon lesz a falból, izzik a gép, serceg a műanyag. A diavetítésnek különös hangulata van. Külön jó, hogy a kezdő olvasók akár be is vállalhatják, hogy egy-egy diát maguk olvassanak fel. Ilyenkor ők a nagyok, ők tekerik a gépet, övék az irányítás, és ez mérhetetlen büszkeség lehet. Árnyjátékozni pedig borzasztóan vicces. PAPÍRSZÍNHÁZ A mi szerelmünk. Kicsit diavetítés, kicsit könyv, egyszerre kimagasló vizuális és irodalmi élmény. A rendelkezésre álló mesék tárháza egyre bővebb, a   friss módszertani kiadvány   pedig tele van komplex foglalkozás-tervekkel, amik közül nem egy otthon, családi körben is megvalósítható. FELOLVASÓSZÍNHÁZ Mert jó az, ha a szülő olvas, de mennyire nagyon jó, ha profik olvasnak fel. Egy színházban. Más közeg, de mégis hétköznapibb, mint egy színházi előadás, és a színészek kezében ott a könyv. Amiből minden történet fakad. És amit elkezdtek olvasni, folytatható. Levelezős olvasás-népszerűsítő játékok Ez áll talán a legközelebb az iskolai élményhez, hiszen legtöbbször arról van szó, hogy egy szemelvényhez kapcsolódóan szövegértési feladatokat kell megoldani írásban. De (és a lényeg mindig a de után jön), nagyszerű intimitást ad a feladatmegoldásnak, ha azt a szülő olvassa fel, és jelen van, míg a gyerek megoldja. Arról nem is szólva, hogy az érdekesnek talált részlet lehet, hogy megcsiklandozza a kis olvasót, és szeretné később elolvasni. Amikor ő felolvasó Különösen jó játék a szerepcsere: olvass nekem, vagy olvass a testvérednek. Ha a kisebb testvért érdeklő szöveg rövid, nagy betűkkel szedett, és ő is szerette korábban a történetet, örömmel fogja elolvasni neki. Megtapasztalja a felolvasás intimitását a másik oldalról, és átéli, hogy olvasást „adni” is öröm, „Ha neki jó, neked is, örül a te szíved is”, írja nagyon bölcsen Erdős Virág. Hangoskönyvek Mert van, hogy estére elfárad az ember, és nem fér bele már a mesélés. De belefér, hogy együtt hallgassunk meséket.  Pogány Judit Sötétben Látó tündére ,  Molnár Piroska Grimm meséi , vagy a Három barlang hegye Esterházy hangján  a szülőnek is jólesik. Ahogyan elővenni a régi hanglemezeket (Kvantum Fantum csapdája, Zi-Zi Űrbázis, Minden egér szereti a sajtot…) is. A rajzfilm sem ördögtől való Valljuk be, mi is nézünk filmet. Gagyit is. Sorozatot is. Nem minden rossz, ami mozgókép. A jól megválogatott, és keretek közé szorított tévézés, mesenézés szintén lehet inspiráló az olvasásra.  A magyar népmesék sorozat  zsenialitása vitathatatlan, ahogyan a nemrég megjelent Kufliké is. Az első rész megnézése után három percen belül hangzott el a „vegyük meg könyvben” mondat. És azóta olvassuk is. Citálhatnám ide Pettson és Finduszt , a János vitézt, a Fehérlófiát. Könyves applikációk Én mondjuk csak egyet ismerek, a Bookr-t, de az meggyőzött. Ezek a gyerekek már digitális bennszülöttek, úgy tartozik a gyerekkorukhoz a tablet, mint a miénkhez a nyolcszínű golyóstoll meg a szagos radír. A feldolgozott könyvek pedig változatos módszerekkel segítik elő a szövegértést, a hallottak leírt szöveghez kapcsolását, játékos feladatokkal rögzítik a történetet, pihentetnek, és olyan kompetenciákat fejlesztenek, amik nélkül a gyerekeink nehezen boldogulnának a jelenlegi digitalizált világban. Átvezető könyvek Ez egy általam elkeresztelt kategória, és azokat a könyveket értem alatta, amelyekben a szöveg szerves részét adják az illusztrációk, és a szöveg-kép arány a kép javára dől el. Ezek tipikusan a nyolc-tízéves korosztályt szólítják meg, és képesek arra, hogy humoruknál, a feldolgozott élethelyzeteknél fogva megfogják, és fenntartsák az olvasó érdeklődését. Az elolvasni való szöveg azonban relatíve kevés. A gyerek pedig pillanatok alatt teljesen egyedül kiolvas egy többszáz oldalas könyvet. Büszke, elégedett. Olvasott. Innen pedig már csak egy kicsike lépés egy hagyományos értelemben vett, sokoldalas, sokszöveges könyv önálló elolvasása. Elég, ha ezek közül csak egy vagy kettő talál be a gyereknél. Ha feszültségmentes, örömet adó az olvasáshoz közelítő élmény, sokat segíthetünk a félelem oldásán. És persze, nem kell mindig olvasni. Talán nem is kéne mást, csak, mint Rousseau  vallotta, tizensztendős korig tapasztalatokat gyűjteni, megélni a világot. De a kötelező oktatási rendszer és Rousseau szabadság-eszménye között a fenti módszerek jól elférnek a skálán. Mert bizony mégiscsak a legtöbbet szaladgálni, ugrálni, játszani kell, megtapasztalni a világot, és csak amellett olvasni. Sőt, az is elképzelhető, hogy van olyan gyerek, ember, aki mindezek mellett, vagy mindezek ellenére, akár még úgy is, hogy nem érte az olvasással összefüggésben félelemkeltő, negatív élmény, egészen egyszerűen nem szeret olvasni. Szerény véleményem szerint ezzel sincs semmi baj. Nem vagyunk egyformák. Mindenki lehet, sőt, biztosan valamiben kiváló. Ha megkínáltuk, vagy néha-néha megkínáljuk a gyerekeinket a fentiek valamelyikével, de nem korholjuk az olvasás nem kedvelése miatt, nem nyomjuk agyon a választásainkkal sem a módszert, sem a gyakoriságot, sem az olvasnivalót illetően, nagyon sokat tettünk. A magocskát mindenképpen elvetettük. És sosem tudhatjuk, hogy kinél mikor, milyen hatásra szökken szárba. Viszont jó szívvel bízhatunk benne.   Forrás: Könyvmutatványosok