2. Amikor a gyerek mesét hallgat, természetesen nem úgy fogalmazza meg a mese tanulságait, ahogy majd én beszélek róluk. Ezek a felnőtt szavai, amelyekkel egy másik felnőtt tudatára szeretne hatni. A gyerek nem gondolkodik a mesén, nem a tudatával, hanem az érzelmeivel reagál rájuk, mert a mese ismeri azokat az eszközöket, amelyekkel képes ezt megtenni. Tehát nemcsak felesleges, hanem hiba is lenne, ha a felnőtt közölné a gyerekkel a mese mondanivalóját. Bízzuk ezt nyugodtan a mesére! Nem ismerek még egy olyan műfajt, amely olyan őszintén foglalkozna a gyerek gondjaival, olyan világosan mutatná meg a helyét és feladatait a világban, mint a mese.   Jancsi és Juliska Akármilyen boldog állapot is, amikor az anya a gyermekét tetőtől talpig (étkezés–ürítés), állandóan kiszolgálja, ha a gyerek nem akar örökös függőségben élni, ha fel akar nőni, ezen túl kell lépnie. Aki semmi mást nem akar az élettől, csak enni, az végül maga is felfalatik. Így vagy úgy. Ha meggondolás nélkül felfaljuk a mézeskalács-házikót, mert olyan finom, olyan csábító – pedig az a menedékünk lehetne –, akár bele is pusztulhatunk.   Nagy rémület árán tanulja ezt meg Jancsi és Juliska, de amikor felismerik, már nem a jóllakás a legfőbb problémájuk, hanem az ésszerű tervezés és cselekvés. Mert életben akarnak maradni, a valóságot veszik figyelembe, és annak megfelelően cselekednek. A mohó Jancsi koplalni kezd, hogy megtévessze a boszorkányt. Meg is lesz az eredménye, hogy képes így viselkedni.   A meséből az is kiderül a gyerek számára, hogy más a büntetése egy gyereknek, aki nem tudja leküzdeni a „mindent azonnal felfalni" vágyát, és más egy ugyanilyen felnőttnek. A gyerekek „csak" megijednek, de a boszorkány belepusztul. Kell-e félteni ezek után a gyerekeinket a mesék gyerekevő boszorkányaitól?   Minden gyermekben élnek félelmek, amelyeket ráadásul meg sem tud fogalmazni. Ez az élet és a gyerek fejlődésének természetes velejárója. Ezektől a homályos félelmektől a legjobb szülő sem tudja megkímélni gyermekét. Ezeket a félelmeket a gyerekek általában – a legtöbb szülő jól ismeri ezt a jelenséget – valamilyen élőlényhez vagy tárgyhoz kötik (zsákos ember, kutya, repülőgép). Amíg a gyerekek a Jancsi és Juliskát és az ehhez hasonló meséket hallgathatták rendszeresen, minden félelmüket rávetíthették a boszorkányra, akitől ugyan nagyon félhettek, de a mese biztosította őket arról, hogy okosan cselekedve – fejlődve! – képesek lesznek a boszorkányt elpusztítani.   Nem attól kell tehát félteni gyermekeinket, hogy boszorkányokról hallhatnak, hanem attól, ha nem hallgathatnak olyan típusú mesét, amely megnyugtatná őket, hogy a boszorkány – azaz saját félelmük – legyőzhető. Folytatás