Elindult a Szívünk rajta projekt, amely a szülőknek és a gyerekeknek kíván segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a régi és az új könyvek között. Az ember azt gondolná, hogy manapság már olyan sok helyről dől ránk az információ, miért van akkor mégis szükség egy efféle kezdeményezésre?  Az információ önmagában nem hordoz minőséget. Látszólag sokan reklámoznak gyerekkönyveket, de ez nem jelenti azt, hogy azokhoz az információkhoz jutnak hozzá a szülők, amelyekre valójában szükségük van. A Szívünk rajta kicsit tudatosíthatja, hogy az olvasás milyen világokat tud kinyitni, és mennyi mindenben tud segíteni. Sokszor azt látjuk, hogy a szülőknek sokkal kevesebb idejük jut a gyerekekre. Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy abszolút időben mérve keveset töltenek együtt, hanem az együtt töltött minőségi idő is nagyon kevés. Ezért egy csomó dologban plusz erőforrásokat kellene behívni – a kommunikáció fenntartására például. Ehelyett viszont általában a tévét hívják be plusz erőforrásként, ami passzív tevékenység – mintha egyszerre rágózna a család, és arra mondanák, hogy ez a közös esti program. A könyv viszont segítheti a családon belüli kommunikációt. Persze azokat a beszélgetéseket, amelyek nincsenek végigbeszélve, nem lehet lespórolni, de a könyv tud szavakat vagy motivációt adni, el tud indítani egy gondolatot egy olyan életszakaszban, amikor a gyerek esetleg már nem nyit a szülő felé, már nem vele beszél, nem vele kommunikál. Az olvasásban nagyon sok minden összeadódik: az öröm, a felismerés, a segítés, a fejlesztés. A projektben ezért is próbáltuk meg a kategóriákat külön szedni. A Szívünk rajta egyébként nem eladni akar, nem egyik vagy másik kiadó történetét fényezi, hanem a szülőnek próbál segíteni abban, hogy bizonyos életszakaszokban felhívja a figyelmet bizonyos könyvekre: ha ezt most hazaviszed, könnyebben fogsz tudni beszélgetni a lányoddal arról, hogy miért nő a cicije. Vagy ha ezt a könyvet viszed haza, és együtt elolvassátok a gyerekkel, akkor lesznek szavaitok arra, hogy a nagypapa haláláról beszéljetek. De mindenki jó szülő akar lenni, és ebben az igyekezetében általában arra is törekszik, hogy a lehető legjobbat válassza a gyerekének. Mégis hogyan látod, a felnőttek mi alapján választanak gyerekkönyveket? A választás alapvetően esetleges, ezen is változtatna ez a projekt. A gyerekem születésétől fogva mi a világ minden tájáról könyvet hozunk neki. Jó pár évvel ezelőtt egy Buenos Aires-i könyvesboltban láttam először egy olyan könyvet, amelyen egy matrica volt, egy katicabogár. Az állt rajta, hogy ez a könyv nem tartalmaz erőszakot. Ez nekem akkor nagyon fontos felismerés volt, és azóta gondolkozunk azon, hogyan lehetne ezt a projektet megcsinálni Magyarországon. A Szívünk rajta valahol ebből nőtt ki. Ha végignézel a világon, mindenhol ugyanaz a probléma: a szülők vagy azt a könyvet adják a gyereküknek, amit ők olvastak gyerekként, ami más világ, más kontextus volt, és nem feltétlenül biztos, hogy működik a gyereknél. Vagy pedig van a kötelező olvasmányok listája, ami sokszor a rémségek rémsége, holott nem kellene annak lennie. Azokat az üzeneteket ugyanis, amelyeket ezek a könyvek közvetítenek, a mai gyerekek nyelvén sok más könyv is hordozza. Csak úgy tűnik, mintha beleragadtunk volna egy tradícióba, és sokkal többre értékelnénk a hagyományt, mint azt, hogy a gyereknek mire van szüksége. A gyereknek kellene könyvet választani, de nagyon sokszor nem ez dönt, hanem a borító, vagy az, hogy valamit ismerek, vagy az, hogy valaminek milyen hatékony a marketingje, vagy az, hogy ha valamit lát a gyerek a tévében, akkor azt biztosan el is olvassa majd. Ha valamiben, akkor szerintem a könyvekben, és kifejezetten a gyerekkönyvekben, nagyon kevéssé vagyunk tudatosak. Én is azonban vettem már úgy gyerekkönyvet, hogy a saját gyerekkori élményeim befolyásoltak ebben, ez alól néha nehéz kibújni, és talán nem is mindig kell. Ugyanakkor ez a projekt sem zárja ki a klasszikus vagy a régi kiadású gyerekkönyveket... Valóban nem. Magyarországon ugyanakkor soha nem beszéltük végig, hogy egyáltalán miért ezeket a könyveket olvassuk, hogy ezeknek milyen értékeik vannak, hogy ezek az értékek vajon megvannak-e más könyvekben, hogy valamit inkább a hagyománytisztelet vagy a marketing működtet-e. Fontos az is, hogy ha szülőként bemész a könyvesboltba, akkor milyen szemmel nézel körbe. Ez úgy működik szerintem, mint a joghurtok esetében: vajon a hatékony marketing hatására veszed-e le a polcról a terméket, vagy tudatos vásárlóként a szükségleteid alapján választasz. A könyveknél megfigyelhető egyébként egyfajta műmájerkedés is, és a gyerekkönyvek egy részénél azért a sznobizmus is tetten érhető. Évek, évtizedek alatt rögzült hagyományok, szokások megbolygatása, megbontása mindig feszültségeket gerjeszt. Ebbe a projektbe szerinted ez mennyire van belekódolva? Biztos vagyok benne, hogy ha jól csináljuk, akkor hullámokat fog vetni. Jól akkor csináljuk, ha ez tényleg eljut az emberekhez, ha elkezdik észrevenni ezeket a matricákat, ha szemük lesz rá, ha fel tudunk kelteni egy szükségletet. Ezzel párhuzamosan pedig nagyon sokféle dolgot próbálunk elmondani, például, hogy a könyvek, ha jó minőségűek, mi mindenben tudnak segíteni. Olyan üzeneteket igyekszünk átadni az embereknek, amelyekről eddig nem biztos, hogy gondolkodtak. Például: ismeri-e a gyereke aktuális küzdelmeit, vagy hogy éppen mi foglalkoztatja? Vagy miért pont 9-10 évesen jó, ha egy gyerek elolvassa a Szegény Dzsoni és Árnikát? Ebben az életszakaszban mit segít megérteni neki ez a könyv – azon túl, hogy remekül elszórakoztatja, formálja a szókincsét, választékosabbá teszi az írásait, a beszédét? Ha csak sémáink vannak, és ezekre a kérdésekre nem tudunk válaszolni, akkor ki kell mondani, hogy azok a rögzült konvenciók (például a kötelező olvasmányoknál) nem valódiak, csak azért szeretjük őket, mert mindig is ott voltak. De attól, mert valami mindig is ott volt, nem biztos, hogy most is ott van a helye. Mi nem kikukázni szeretnénk könyveket, csak azt mondjuk, hogy ennek ez és ez az alternatívája.  Ma például mást gondolunk A kőszívű ember fiairól, mint régebben, ráadásul sokkal élesebb a verseny. A kőszívű ember fiainem tudja felvenni a versenyt a Harry Potterrel, és miért kellene? Ha ez az egész a testvériségről szól, a felelősségvállalásról, az összetartásról, és arról, hogy tűzön-vízen át kiállok a barátomért, akkor azt miért ne mondhatná el a Harry Potter egy olyan nyelven, ami egyébként közel áll a gyerekekhez. Nekem nagyon erős vágyam az, hogy egy idő után ez az egész projekt a gyerek szükségletéről kezdjen szólni. Egy csomó olyan élethelyzet adódhat, melynek kapcsán mi ugyan a könyvről beszélünk, a könyv azonban rámutathat a gyerek egy olyan jellemvonására, „működésére”, egyediségére, amiben a szülő nem biztos, hogy tudatos volt korábban.