Varázslat hiányában a gyerekek viselkedésének, játékainak, rajzainak megfigyelésén, a hozzánk intézett kérdéseiken keresztül juthatunk egy kicsit közelebb valóságészlelésük mélyebb megértéséhez. A megértés pedig nagyon fontos a médianevelés során is.   Ebben a cikkben a gyermekek észlelésének, televíziós élmény-, és filmbefogadásának sajátosságairól szeretnénk néhány gondolatot közvetíteni, mert úgy gondoljuk, hogy ez a tudás a mindennapokban felmerülő televíziózással összefüggő helyzetek, konfliktusok megoldását segítheti. A leírás során kifejezetten az óvodás, kisiskolás korú gyerekekre koncentrálunk, mert 10 éves kor körül jelentősen megváltozik a gyermekek észlelési, értelmezési képessége. Természetesen a kiskamaszok, kamaszok médiahasználata is rengeteg kérdést vet fel, de a felmerülő problémák, konfliktusok gyökerét máshol kell keresni, mint az óvodásoknál. Az egészen kicsik, a három éves kor alatti gyerekek médiahasználata is fontos, de ez is más jellegű kérdésfelvetéseket és válaszokat implikál.      Kezdjünk egy játékkal! (A játék a tapasztalatszerzés forrása kisgyerekkorban, mi felnőttek hajlamosak vagyunk ezt is elfelejteni.) Próbáljuk meg felidézni, mi az a televíziós vagy filmélmény, amely először eszünkbe jut a kisgyermekkorból? Mi is történt akkor a képernyőn, vagy a vásznon? Ki volt még ott a szobában, vagy a moziban velünk? Biztos, mindenkinek sikerül találni emlékei között egy élményt, képet, és talán a hozzá kapcsolódó érzés emléke is felidézhető. Egyszerű játék, de segítheti a sajátos gyermeki valóságérzékelésről szóló gondolatok megértését. Az óvodás, kisiskolás gyermek televíziós élmény befogadása, észlelése eltér a felnőtt észlelésétől, amelynek két alapvető oka van: az első a gyermek sajátos – erre a korszakra jellemző – világlátása, gondolkodási módja, észlelési képességei, a második pedig maga a televíziós nyelv. A kettő összefügg, és együttesen eredményezik a gyermeki filmészlelés másságát.     Milyen jellemzők mentén írható le az óvodások gondolkodásmódja, világképe? Óvodás korban a gondolkodás legfontosabb jellemzője a képi reprezentáció, azaz a világ tárgyai, személyei, eseményei képi szimbólumok formájában rögzülnek a gyermek fejében (például a „fa” szó egy kisgyermek fejében egy konkrét, általa ismert fa képét hozza fel, nem tud általánosságban, elvontan gondolni egy fára). A nagyobb óvodásoknál már megkezdődik a fogalom elszakadása a konkrét képtől, de a fogalmi gondolkodás hiánya miatt a vizuális tapasztalat még nagyon könnyen megzavarja a gondolatban zajló műveletet, az óvodást könnyen becsapja a szeme, ítéletei, értelmezései ösztönösek, benyomás-szerűek. Ezt nevezzük perceptuális kötöttségnek („a gyermek nehezen tud elvonatkoztatni az érzékletektől, az érzékszervei által közvetített információktól, élményeit közvetlenül az határozza meg, amit lát, hall”)  A szemlélettelen fogalmak megjelenése már lehetővé teszi az elvont gondolkodást, ekkor már a fogalom teljesen elszakad a konkrét képtől. Ez azonban csak nagyobb iskolás korban válik meghatározó működési móddá. A fogalmi gondolkodás hiánya miatt a kisgyermek még nem képes különbséget tenni a lehetséges és a lehetetlen között, számára még nem léteznek azok a fizikai törvényszerűségek, amelyeket a felnőtt nem csak tud, hanem mélyen át is él (Bár a szomszéd néni dühösen néz, nem fog a következő pillanatban boszorkánnyá változni és elrepülni). A gyerekeket jellemző mágikus gondolkodás miatt a világ egy óvodás számára varázslatok színtere, ahol minden megtörténhet, csak gondolni, vágyni kell rá. A mesék varázslatos világa nem csak a gyermek fantáziáját, hanem gondolkodásmódját is tükrözi, jól mutatja a gyermekek vágyakban áramló gondolkodási módját. Jellemző még az animizmus, a megelevenítő gondolkodás, a tárgyaknak, állatoknak érzései, gondolatai, szándéka van. A sajátos gyermeki világszemléletben az objektív valóság, az álmok, a fantázia még összekeveredik, az objektív és szubjektív valóság közti határ még átjárható számukra. Egy óvodás úgy gondolja, hogy a fejében lévő gondolatok mások számára is láthatók, vagy az álmában szereplő anyukája is pontosan tudja mi történt az álomban, hiszen ő is ott volt.  Szólni kell még az egocentrikus gondolkodásról, mint jellemző működési módról, ami azt eredményezi, hogy a gyermek a valóságot saját nézőpontjához igazítja, saját magára, cselekedeteire összpontosít, képtelen a másik nézőpontjának átvételére, a nézőpontváltásra. A nézőpontváltás képességének hiánya – mint majd látni fogjuk – komoly összefüggésben van a televíziós nyelv olvasásának lehetőségével. Forrás: Ranschburg Jenő (2006): Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt. Saxum Kiadó)