Meseregény: A Négyszögletű Kerek Erdő
A Négyszögletű Kerek Erdő kezdete:
„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság… De hogy mindennap eljön!” – kiált fel a mese főszereplője a magánytól gyötrődve.
Amikor már érzi, hogy ismét itt van az ablak alatt, megérkezik Mikkamakka, megragadja a kezét és elrohan vele a négyszögletű kerek erdőbe, ahol újra társakra találhat.
A Négyszögletű Kerek Erdő nemcsak nyelvi és formai, hanem világképi szempontból is a legegységesebb, az előző mesék morális világát összegző, betetőző kötet.
Olyan kulcsfontosságú motívumok kerülnek újra középpontba, melyek Lázár Ervin első két évtizedének munkásságában érlelődtek, A Négyszögletű Kerek Erdőben megfogalmazott értékrend azonban a következő húsz év munkáira is előremutató hatással van.
|
A magánnyal szembenálló közösségi lét fontossága, a szeretetmitológia, a mesélő attitűd formai sajátosságai, a játék mint lélekmentő tevékenység mind-mind fontos elemei voltak a korábbi Lázár Ervin-szövegeknek. Mindezen túl az Erdőbe érkezés egyfajta végállomásnak is tekinthető a magány elleni harcban: a szöveg narrátorát biztonságban tudhatjuk, hiszen a veszedelmek elől a Négyszögletű Kerek Erdőbe menekítette egy gyermekforma macska.
A történet hőseit Mikkamakka vezeti a hétköznapi világból a mesei erdőbe. A zárt erdei világ emlékeztet A kisfiú meg az oroszlánokban helyszínül szolgáló kertre, mely a képzelet és a mese szabályai szerint működik, és csak különleges meghívással lehet eljutni oda. Az erdőlakók (Bruckner Szigfrid, Ló Szerafin, Aromo, Vacskamati, Nagy Zoárd, Szörnyeteg Lajos és persze Dömdödöm) mindannyian különös, különc egyéniségek, akik arra kényszerülnek, hogy a hétköznapi világban el nem ismert értékeiket az Erdő zárt világában éljék meg.
Aromo és Ló Szerafin történetében ráismerhetünk a mindent uniformizáló, szűklátókörű, elnyomó diktatúra vonásaira. A nyúlfutás mintája a teknősbéka lesz, míg a kék színű csodalovat (lócsodát) pedig a csodára vak, dilettáns hivatalnokok „lószínűre” akarják átfesteni:
„… az emberek nem hisznek a csodákban, a kék lovakban meg még kevésbé.”
Ennek a humortalan, korlátolt gondolkodású világnak lesz emblematikus figurája Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, aki vak minden olyan fantasztikus dologra (nevetés, játék), ami az életet élhetőbbé, sokszínűbbé tehetné. A közös nevetés egyébiránt az egyik legfontosabb szomorúságűző szer, aki képes kacagni, hahotázni, az már megtette az első lépést afelé, hogy legyőzhesse mélabúját:
„A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk.”
A közös nevetés és a közös játék közösséget teremt, melynek megélése elképzelhetetlen a közösségen kívül rekedt, diktatórikus hajlamú Zordonbordon számára.
Üzenete:
A történet a szeretetről, barátságról, segítőkészségről szól.
|
|