A nevem Lola. Négyéves vagyok, óvodás. És körte a jelem, pedig nem is szeretem a körtét. Azért jó óvodába járni, mert sokat lehet barátkozni. A barátkozás nagyon jó móka, játékot jelent, énekelést, táncolást, kergetőzést, fára mászást, méghozzá együtt. Nekem sok barátom van.   Először is ott vannak a papi kertjében a pitypangok, akiknek el lehet fújni az ejtőernyőit. Aztán a hangyák a szilvafa alatti hangyabolyban, ők például csiklandozzák a lábamat. És barátom az összes alvókám is: Kajla, a szürke macska, Pracli, a nagymamáék fekete kutyája, meg Szőrös és Dörmös, a két pocakos medve. De a legeslegjobbak az igazi legjobb barátaim. Hárman vannak. Bori, Palkó és Sophie baba.   Igaz, Sophie baba nem mindig volt a barátom. Amikor először találkoztunk, nem is tudtam beszélgetni vele. Az anyukája az apukám testvére, ami azt jelenti, hogy Sophie és én unokatestvérek vagyunk. Ez azért jó, mert mindig is barátok leszünk, akkor is, ha véletlenül összeveszünk. Sophie-val ez néha előfordul... Sophie baba kisebb nálam, Angliában lakik, ezért sajnos ritkán találkozunk. Pedig vele lehet a legjobban jégkrémet enni a felfújható kerti medencében. Angolul beszélgetünk és játszunk, mert az anyukája is angol és az apukája is angol, és egyikük sem beszél magyarul. De nem mindig szerettem Sophie-val játszani. Tavaly például, amikor megtanult járni, mindig utánam jött és elvette az epreimet. Akkor kénytelen voltam fölmászni az ablakpárkányra, mert oda nem ért föl. De aztán egyszer csak megszólalt, és a haja is megnőtt. Mostanában pedig a legjobban lehet vele együtt ugrálni a kicsi trambulinon a nagyi kertjében, és már egyáltalán nem mindig azzal akar játszani, amivel én. Szóval a nagylány Sophie babát szeretem, főleg, amióta van biciklije is, és megengedi, hogy menjek vele a nagymama angliai háza előtt. Bori és Palkó viszont Magyarországon lakik. Nagyon régóta ismerem őket, együtt jártunk bölcsődébe. Bölcsődébe azok a gyerekek járnak, akiknek az anyukája és az apukája dolgozik, de egyikük csak délután négyig. Boriskának hosszú barna haja van, és szerintem ő egy igazi királylány. A saját szememmel láttam a koronáját. Palkónak pedig a szeme és a haja is fekete, és ugyanúgy daddy-nek hívja az apukáját, mint én, és ők is angolul beszélgetnek egymással, mint mi, az én apukámmal. A mamám mindig azt mondja ránk, hogy Borival és Palkóval mi vagyunk az óvodában a trimupirátos, vagy trionfilátus, vagy valami ilyesmi, azért, mert mindig hárman együtt játszunk. Például, amikor reggel megérkezem, Palkó már messziről kiabál: - Gyere Lola, találtam bodobácsokat! Ide nézz! – és a marka tényleg telis-tele van bogarakkal. Palkó nagyon bátor és erős, olyan, mint egy igazi lovag. A mászókára is segít fölmászni nekem és Borinak, és utána komolyan őrködik a várkisasszonyok körül. Aztán, amikor ebéd után aludni megyünk, egymás mellé rakjuk a kiságyainkat. Boris és Palkó mindig nagyon hamar elalszanak... nekem viszont soha nem jön álom a szememre. Olyankor nézem a barátaimat, ahogy nyitott szájjal szuszognak, és nevetgélek. Minden olyan nagyon jó, ha együtt vagyunk, még a délutáni alvás is.

Folytatása>