A második kötetet nem csak a sváb konyhából ismert illatok lengik be, de egyfajta békebeli mozdulatlanság, valószerűtlen vidámság is körülöleli. A gondtalanság elképzelhetetlen valóságát külön hangsúlyozzák a fejezetcímeket illusztráló tapétarészletek, amelyeket a biedermeier stílust megidéző, a természetből ellesett romantikus témák díszítenek. Ráadásul úgy tűnik, a könyv játékos kedvessége magára Preuβlerre is átragadt. Miután az első rész végén csúnyán leszámolt a hőseinket csapdába csaló Pókuszhókusszal, Torzonborzot pedig rács mögé juttatta, visszavett az első könyvben helyenként alkalmazott meglepő gonoszságból. Csalással meg tolvajlással persze most is találkozunk, de hőseit ezúttal elkerüli a végzet veszedelme. A boldog pillanatokból azonban fel kell olykor ocsúdnia olvasónak és szerepelőnek egyaránt, hogy a mese folytatódhasson. Mindjárt a legelején megtudjuk hát, hogy Torzonborz újabb galádságot követett el. S megint ott csapott le, ahol Jancsinak és Lackónak a legjobban fáj: Nagymama zenélő kávédarálója után ezúttal a fiúk legkedvesebb ebédjét falta be. De ha ezt a héttőrös gazembert egyszer már bezárták a dutyiba, hogyan volt képes erre? Nincs ebben semmi hókuszpókusz: a két epizód között mindössze 14 nap telt el (még ha az olvasóknak hónapokat is kellett várni a folytatásra). S akad még egy fontos körülmény: a városka nincs börtönépülettel felszerelkezve, így a büntetőeljárás kezdetéig jobb híján a tűzoltószertárba zárták – szabatosan fogalmazva előzetes letartóztatásba – Torzonborzot. Azt pedig már ez első részből tudhatjuk, hogy „…a rablók rendszerint nem olyan buták ám, mint amilyennek látszanak!” Biztosan mindenki szeretné tudni, hogyan szökött meg a rabló a kvázi börtönéből. Ezt azonban már nem mondhatom el. Tessék elolvasni a könyvet. Mindenesetre a végén minden a helyére kerül, ahogy egy gyerekeknek szóló könyvtől elvárható. De amíg eljutunk a megnyugtató végkifejletig, a szereplők bájos együgyűsége teremt elég mosolyogni való helyzetet, s kapunk szerepcserét, szórakozhatunk az egymás csapdájába eső szereplők adok-kapok játékán, s még egy krokodilbőrbe varázsolt tacskó is felbukkan. A végére még talán Torzonborzot is megkedveljük. Ahogy az a sorozatoknál lenni szokott, a folytatás szinte minden tekintetben ismétli az első rész megoldásait. A mesét most is F. J. Tripp apró részleteiben is kidolgozott rajzai elevenítik meg, amelyek így a mese szövegével egyenrangúvá válnak. Ezért ne féljünk olykor csak a képek nézegetése céljából kinyitni a könyvet. A Torzonborz sorozat természetesen nem képes album, így elsősorban az olvasást gyakorló lurkókat ösztönözheti arra, hogy elszakadjanak a televíziókészüléktől vagy a számítógépes játékoktól. A korábbi kötethez hasonlóan Nádori Lídia egyszerű nyelvi játékokkal megszólaltatott szellemes fordítása is erre ösztönöz. Az első részből ismert, a fejezeteket lezáró és összekötő, humoros összegző mondatok ezúttal elmaradtak, de hiányuk mit sem ront a mű élvezetén. Preuβler most is remekül elszórakoztat, csak a befejezés jön el túlságosan hamar. Mert a legszívesebben mi is ott ülnénk Nagymama konyhájában, várva valami nagyon finomra. Ámde már most tudjuk, hogy jön még a trilógia befejező része (Torzonborz megjavul), vagyis morgós rablónk megpróbál jó útra térni. De nem is tudom, hogy szurkoljak-e neki. Elvégre egy mese nem is lenne igazi csupa jóságos alakkal. Jeges-Varga Ferenc Forrás:. olvassbele.hu