Csókás nyár
2016.08.23. 11:50
Írta: David Almond
Fordította: Rindó Klára
Kiadó: Pongrác, 2011
Oldalszám: 292
Pedig ez is csak úgy indult, mint bármelyik észak-angliai nyár. Az idő csodaszép.
A tizennégy éves Liam számára most kezdődik a szünet. De azon a napon, amikor barátjával, Max-szel követni kezd egy hangosan csattogó csókát, a fiú élete visszafordíthatatlanul megváltozik…
Egy elhagyatott épület előtt egy gondosan takaróba bugyolált kisbaba fekszik. Az anyja elhagyta… És ezzel kezdetét veszi a csókás nyár.
A nyár, amikor a barátságok megmérettetnek.
A nyár, amikor a jó és a rossz közötti határ elmosódni látszik.
A nyár, amelyet Liam sosem fog elfelejteni!
|
Uzseka Norbert
A főszereplő-mesélő egy 14 éves fiú, Liam, akinek híres író az apja, festő- és fotóművész az anyja, és Newcastle városából költöztek ki az angol-skót határhoz, a vadregényes Norhumberland egyik apró falvába. Nyár van, és barátjával, Max-szel egy csókát követve egy kisbabára lelnek egy ősi rom kövei között. Senki nem tudja, ki és kié a baba, de rajta keresztül ismerkedik meg Liam két örökbefogadott gyerekkel, egy önmagát vagdosó punk lánnyal, valamint egy libériai menekült fekete fiúval, akit állítólag vissza akarnak küldeni hazájába – alighanem a biztos halálba... És ott van még a helyi erőszakos csávó, Nattrass, aki képes belevinni Liam-et néhány hülyeségbe, de aki ugyanakkor sok minden másra, még rosszabbra is képes...
Számos önéletrajzi elem van ebben a regényben, ami lehetne egyszerűen egy újabb történet egy sorsfordító kamaszkori nyárról, mert hát végül is 14 éves korunkban alighanem mindannyiunknak sorsfordító a nyár. Szó van benne barátságról, gyerekkori csínyekről és arról, amikor az ember már nem annyira gyerek, a csíny pedig már nem annyira vicces... De Almond beleszövi a regénybe az épp aktuálisan zajló háborút (Blair, Irak), de azt is érezteti, hogy mindez végtelenül ősi: épp ott, a határvidéken, Hadrianus falánál is mennyi vér folyt. És ezzel párhuzamosan: hogy milyen, amikor kölykök késekkel hadonásznak, és milyen, amikor a kés tényleg vág.
Van a regénynek valami baljós, fojtott, az olvasóra nehezedő atmoszférája, ami nagyban erősíti a mondanivalót. Annál is inkább, mivel Almond nem az az író, aki mindent egy az egyben elénk tálal. Ő nem rágja meg helyettünk a gondolatokat, nem előrecsócsált, csak egyféleképpen értelmezhető sztorikkal traktál. Más kérdés, hogy ez volt az első olyan írása, amiben azt éreztem, hogy túllépi a határt a gondolatébresztés és a provokálás között. És azt még tőle sem veszem jó néven, ha arra akar kényszeríteni, hogy valamin, legyen az bármily’ fontos, égető és súlyos kérdés, jó alaposan elfilózzak, s teszi ezt úgy, hogy szélsőségekbe átcsapva mutatja be azt.
|
|