Tulajdonképpen pedig ez egy retró könyv a javából, hisz ma már maga a könyv is múltidéző, múlt-újjáélesztő, olvasva pedig gyorsan múlik „a tegnapi aznap”. Klasszikus gyerekkori emlékképek zsibongnak a könyv lapjain a szekrény mögötti tigris, a rendetlenül kacsázó cipők, vagy akár az anya puhaságát megidéző játék mackó. És amikor már pont belefeledkeznénk a múltmerengő-mesélésbe, észhez térít minket az Agyatlan vers, vagy a „Megy a, megy a, megy a Bonyodalom, legurul a, legurul a hegyoldalon” -kezdetű Bonyolult vers. Bekúsznak a tér-és időnélküliség érzetébe persze a modernség vívmányai is: a porsche, a szelektív szemét, a wifi. És van egy pont, ahol mi magunk is úgy érezzük: „agyam ott maardt a polcon.” Takács Mari illusztrációi pedig mindeközben külön történetet írnak, és pont ez a kettősség, olyan valósággá teszi az egész mesét, ahol a repülőre szállva láthatóak az angyalok, és ahol a „menzások azt szeretik, akinél elfogy a leves...” Hamisíthatatlanul kortárs, ahol az értékek retrók, a megidézett képek pedig hol játékosak, hol fanyarok, hol már-már groteszkbe csapnak át. 4 éves kortól ajánlott a könyv, és valóban már egy kisovist is megszólítanak az egymás után olvasott, vagy véletlenszerűen kiválasztott nyelv-játékok. Nekik a Virágevő Zsiráfot, a macikat és Marci mindennapjait megelevenítő sorok lehetnek érdekesek. Egy iskolással már valódi közös élmény az elejétől a végéig olvasni a kötetet, ahogy az ovisból iskolás lesz, a reggeli készülődéstől eljutunk a „Becsukom a szemem is, ne szökjenek el a képek: este van már bennem is, alszom, odabentre nézek.” - lezárásig.   Érzelmi sokszínűség és gondolati csapongás után befelé tekintés, újragondolás, az régi élmények új íze, az új kifejezésmód régi értéke: a gyermeki felismeréstől a felnőtt rácsodálkozásáig. „Mert megértem én a mamát, nekem is van rossz szokásom, és amikor telefonál, a ruháját ráncigálom, jöjjön inkább vonatozni!”   Olvassuk a londoni mackókat közösen, összebújva, képeket cserélve, emlékeket és képzeteket megbeszélve, szép és csúnya szavakat ízlelgetve, hogy értsünk kortársul-egymásul, és hogy eleget tehessünk a kérésnek: „Ne mondd folyton, hogy nem tudod, jó? / Valamit, lécci, tudjál végre.” Kiss Móni Forrás: babamama.info