- Hej, mordézom adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátra kötöm a sarkadat! Cinege húgom nem ijedt meg: - Szörnyű szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg tőle. Sündisznócskától hallottam, hogy ő medvén szokott lovagolni. Vele vessen számot, Mackó bácsi. - No, majd beszélek én a fejével, csak várjatok vissza! Idehozom azt a rossz portékát, előttetek vallja be, hogy nem mondott igazat. Nagy dörmögve ballagott el az erdőszélre, ott lakott a sündisznócska, föld alatt a kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit fésülgette egy nagy fenyőtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messziről hujjángatott elébe: - Isten hozta, bátyámuram, jaj de örülök, hogy látom! Hogymint szolgál drága egészsége? - No, csak hagyd el azt az édeskés beszédet - dörmögött a medve -, egy kis számadásom volna veled. - Ráérünk még, Mackó bácsi, arra is. Tessék előbb falatozni valamit. Van egy kis békabecsináltam, maradék egérpecsenyém. - Hiába pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább, mióta szoktál te medvén lovagolni? Jaj, milyen jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett kacagtában. - Ej, haj, de tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én medvén, amikor azt se tudom, hogy mi az a lovaglás. Megint erőt vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a tüskéje, de a mackó mérge csak nem engedett. - Nagy kópé vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam szoktál lovagolni? Sündisznócska elvisította magát: - É-é-én? Azt se tudom, micsoda Isten teremtése az a cinege? Isszák azt, vagy eszik? - Ne bomolj, lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled. - Jaj, Mackó bácsi! - Gyere velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem mondott igazat, mert te nem mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni. - Megyek már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a fülemnek hagyjon békét! Elől baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem mert szólni szegényke, egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet elinalni. Kapta magát, egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba. De a medve, hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött, mindjárt visszafordult:   - Hol bujkálsz már megint, te kis gombolyag? - Jaj, jaj, Mackó bácsi - könyörgött sündisznócska - nem győzöm én már a menést. Vegyen föl egy kicsit a hátára! A medve gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír tovább menni, akkor ő szégyenben marad a cinege előtt. Hát inkább a hátára vette. Hát ahogy tovább mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja magát sündisznócska a medve hátán: - Jaj, jaj, Mackó bácsi, ez így nem jó lesz, mert én innen legurulok, kitörik a nyakam. Pedig kár lesz érte, mert csak ez az egy van. Engedje meg, hogy ide erősíthessem magam. - Szaporán, hékás, mert várnak a cinegék! Az erdőben a fák tele voltak nőve iszalaggal. Az iszalag olyan futó növény, mint a borostyán. Erős, szívós a szára, mint a zsineg. Erről szakajtott le sündisznócska egy hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint ló szájába a zabolát. A két végit meg a kezébe vette, mint a kantárt. - Mehetünk már, Mackó bácsi! Kisvártatva megint megszólal sündisznócska. - De sajnálom én magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit szólna hozzá, ha elhajtogatnám őket egy mogyorófavesszővel? - Jól tennéd, öcsikém! Sündisznócskának se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót és olyanokat húzott vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott. - Hagyd abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre vagytok? Most válik meg, ki mondott igazat. Jöttek a cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották, mi készül Mackóéknál. De olyan csúfolódást még nem hallott az erdő, mint most. - Nini, jön a sündisznócska medveháton! - Medvelónak párja nincs! - Gyi hő, gyi hő, medve koma, sündisznócska hátas lova! A rászedett mackó lehajította sündisznócskát a hátáról s nagy maga szégyenletében úgy bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött felőle. Sündisznócskának pedig soha életében nem esett még olyan jól a békabecsinált meg az egérpecsenye, mint akkor.