A nap sikere valószínűleg éppen ennek a megértési vágynak volt köszönhető, annak, hogy az előadók képesek voltak annyi figyelemmel és empátiával elemezni azokat a jelenségeket, amiken szülőként akár el is sírhatnánk magunkat. (Például azt a jelenetet, amikor egy család 16 éves lányuk születésnapját ünnepelve elmegy egy étterembe, de valódi együttlét helyett azt tapasztalják, hogy gyerekeik csak a digitális kütyüikkel vannak elfoglalva, hogy megörökítsék és természetesen azonnal megosszák azt a számukra is örömteli eseményt, hogy éppen ott vannak, ahol.) Az élmények azonnali megosztásának vágya mindenképp fontos jellemzője a Z generációnak, és ebben még az őt megelőző Y generációt is fölülmúlja – ahogy ezt Tari Annamária előadásából megtudhattuk. Ez a megosztási vágy azonban már minket, felnőtteket is elért, hiszen voltak, akik már az előadások alatt, élőben osztották meg észrevételeiket a konferencia Facebook-oldalán, bár a hallgatóság nagy része még papírra jegyzetelt. A felnőtt-társadalom persze mindig lassabban reagál a változásokra, gyerekeink viszont már a netkorszakba születtek bele, ezért neveztetnek bennszülöttnek velünk, digitális bevándorlókkal szemben. Hogy mindezen ne keseredjünk el annyira, azt is megtudhattuk, hogy bár az internethasználat leggyakoribb céljai általában a filmnézés és a közösségi oldalakon való részvétel, a képzeletbeli dobogó második fokán az iskolai feladatokhoz való ismeretszerzés áll. Hogy az információ átadásának módja folyamatosan változik az emberiség története során, nem újdonság; Gyarmathy Éva pszichológus pedig arra is felhívta a figyelmünket, hogy ezek a változások sohasem voltak zökkenőmentesek. Szókratész állítólag ellene volt az írásbeliségnek, mivel úgy gondolta, ha mindent lejegyezhetünk, az óhatatlanul elbutuláshoz fog vezetni, mert már nem kell mindent a fejünkben tartani. Az írásbeliség általánossá válásával viszont már csak az juthatott tudáshoz, aki képes volt elsajátítani bizonyos képességeket. Már nem az számított, ki milyen mennyiségű információt (memoritert) tárol a fejében, mint a szóbeliség korában, hanem hogy képes-e az elemző olvasásra – így hát ezekre a képességekre trenírozták a gyerekeket az iskolában. Manapság viszont azt tapasztaljuk, hogy a diákok már nem vaskos könyvek elolvasásával tanulnak, és agyműködésük sem ezt a lineáris struktúrát követi. Többé már nem a tudás tartalmi részének elsajátításában jeleskednek, inkább annak ismeretében, hogyan lelhetnek rá a kívánt információkra. Ezek a változások azonban nemcsak képességvesztéssel járnak, hanem más kvalitások megszerzésével is. A változó információk gyors feldolgozása, a térben való gondolkodás, a képekben, szimbólumokban való látás, a gyors döntéshozatal mind-mind olyan tulajdonságok, amikre érdemes építeni, ha ezzel a nemzedékkel van dolgunk. A cél pedig nem az, hogy lemondjunk saját értékeinkről, hanem hogy a kettőt közelíteni tudjuk egymáshoz, mert a szakadék mélysége nemcsak minket frusztrál, hanem magát a Z generációt is.