Várkonyi Zsolt     Ez történik, ha a patkányok és az egerek összeborulnak   A patkányoknak mindig is rettenetes volt a PR-juk, és ez napjainkban sem változott meg. A Muskétások – Egy mindenkiért, mindenki egyért című kötet mégis hemzseg tőlük. De nem kell megijedni, ugyanis gyerekkönyvről van szó. A kötet két egér, egy patkány és egy aranyhörcsög kalandjait mutatja be. A csapat teljesen véletlenül verődik össze, de amikor kiderül, hogy szerencsétlen patkány a világon semmit sem tud a múltjáról, újdonsült barátai úgy döntenek, segítenek neki megoldani a rejtélyt. Ekkor még egyikük sem tudja, milyen izgalmak és veszélyek várnak még rájuk. A kötet  szerzője Ute Krause díjnyertes német írónő és illusztrátor, akinek ez az első magyarul megjelent könyve. A Muskétások kötet egyik legnagyobb erőssége a pazarul megírt párbeszédekben rejlik. Bár a könyv elsősorban gyerekeknek íródott, a szereplők aranyköpésein felnőttként is tudunk nevetni. Ute Krause minden sorát átjárja a bájos, de még véletlenül sem bárgyú humor, miközben pozitív állati erényeket is bemutat. A szerző valószínűleg óriási rajongója A három testőrnek, mert számtalanszor megemlíti a könyvben Alexandre Dumas regényét. Ugyancsak közel állhat az íróhoz a francia kultúra, ugyanis a sajtok is központi szerepet kapnak, persze ez egy egerekről (is) szóló könyvben talán nem is olyan meglepő.   Ute Krause egyébként Törökországban, Nigériában, Indiában és az Egyesült Államokban nőtt fel, ami rögtön meg is magyarázza nekünk multikulturális hozzáállását. Persze azon sem lennék meglepődve, ha a szerző tanító jelleggel szőtte volna bele történetébe A három testőrt és a különböző francia sajtok neveit. A kötet hangulatát még inkább feldobják a sokatmondó, karikatúra-szerű illusztrációk, melyek szintén Ute Krausétól származnak. Ezeket a grafikákat 27 éves fejjel is örömmel nézegetem, úgyhogy el lehet képzelni, hogyan fogadja őket egy gyerek, aki még inkább fogékony az efféle vizuális finomságokra.   Markáns stílusával és parádés illusztrációival a Muskétások jóval több, mint egy szürke egér a gyerekkönyvek polcain. Aki tehet egy kedves, humoros könyvet keres gyerekének, ne tallózzon tovább! "Az autó befordult a sarkon, és eltűnt a szeme elől. Picandou óvatosan közelebb ment az állathoz, hogy jobban szemügyre vegye. Bundája sáros volt, szeme csukva. Elcsapta egy autó, leejtette egy sirály, megharapta egy kikötői patkány… Szegény ördög, gondolta Picandou. Úgy néz ki, halott. Lábával óvatosan megbökte az oldalát, mire a kupac kinyitotta a szemét, és rámeredt. Aztán megszólalt. – Uram, lenne olyan kedves, és megmondaná, hol tartózkodom? – Hangja gyenge volt, kicsi fekete szeme fénytelen. – Hogy hol… tartózkodik? Ööö, a kikötőnegyedben. – Ah… – A kupac újra lehunyta a szemét. Mi baja lehet szegénynek? - morfondírozott Picandou. Tanácstalanul nézte, és már azon törte a fejét, hogyan tudna feltűnés nélkül elslisszolni, haza a jó meleg, száraz vackára… Amíg még van! Nem akart mandulagyulladást kapni ebben a kellemetlen időben. Ekkor a csupasz szerencsétlenség újra kinyitotta a szemét, és gyönge hangon  megszólalt: – Netán a karib-tengeri szigetvilág egyik kikötőjében? – Fenét. Hamburgban."   A varázslatos hangulatot a gördülékeny, közvetlen és friss szövegnek is köszönhetjük, amiben a fordító Nádori Lídiának nem kevés érdeme van. Krause könyve régi értékeket sorakoztat fel, mint a barátság, hűség, kitartás, találékonyság, mégsem válik ódivatúvá a meséje. A könnyed, humoros részletekben bővelkedő fejezetek, a sajtneveket viselő rágcsálók, a találóan megrajzolt szereplők időnként viccesen körülményes megnyilatkozásai, az emberek világának komikus részletei pedig jól ellensúlyozzák a fennkölt témát. Ezek után nem csoda, hogy a rágcsálócsapatot mélyen a szívünkbe zártuk. Mivel olvastatja magát és az egyes fejezetek sem túl hosszúak, önálló olvasásnak is kitűnő választás.     2. Kalandra fel! Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 208   A négy muskétás visszatér! Picandou, Fondu, Pomme de Terre és Rőtszakállú Richárd alig pihente ki az első kötetben megismert fergeteges kalandokat, máris rossz hírt kap: Gizi mama és Margit néni tengeri hajókirándulásra indul, így a Fröhlich csemegeüzlet hetekig zárva tart! Mi lesz velük a rengeteg finomság nélkül? A megoldás gyorsan megszületik: titokban ők is követik a hajóra a két hölgyet. Hogy hogyan? Kiderül a könyvből - és az is, hogy nem gondolták végig, milyen viszontagságok várhatnak rájuk a Traviata fedélzetén... Újabb izgalmas, fordulatos és humoros történet kis hősökkel és nagy tettekkel, a bátorság, a bajtársi hűség és a fékezhetetlen étvágy hármas egységének jegyében. Ute Krause bűbájos története mindenkit rabul ejt - még azt is, aki eddig azt hitte, nem kedveli a rágcsálókat...   Hintafa blog   Sorozatot írni alapvetően kockázatos. Mert az író is ember, elfárad, kimerülnek a tartalékai, miközben meg kellene felelni az olvasói várakozásoknak, egy csomó más vis maior esetről nem is szólva, amitől a történet lendülete alábbhagy. Nem így Ute Krause muskétásainál. Ha ez még egyáltalán lehetséges magasabban szárnyallnak, mint megismerkedésünkkor. Akarom mondani, hasítják a habokat.    Mert a Muskétások bandája hajóra száll, ugyanis Gizi néniék a Traviata fedélzetére kaptak meghívást a hajó megmentésében kifejtett kiemelkedő, bár számukra módfelett titokzatos tevékenységükért. Az egészséges tengeri levegő, a bolt körüli izgalmak kellő ürügyet szolgáltatnak a két hölgynek az utazáshoz.    Rágcsáló albérlőik számára mindez egyet jelent az éhhalállal. Elsősorban azoknak, akik kevésbé kalandvágyók és az utazás minden formájától irtóznak. Mint például Richárd, akit csak egy túl jól sikerült búcsúkukázást követő alkoholmámor (a bonbonmeggy veszélyei ugyebár) és az ájult alvása hozhatja olyan helyzetbe, hogy elhagyja biztos fészkét. Ezután már tényleg csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek bajba. Mondanom sem kell, hogy hamarosan. Retikült egy váza segítségével ejti csapdába egy kisfiú. Kimenekítéséhez viszont egy egész seregnyi patkány támogatására van szükség. És ez még csak a kezdet. A rágcsálófogó kissrácot és nagynénjét, a dúsgazdag jégkrémgyáros örökösnőt körüldongja egy n-a-g-y-o-n gyanús csokornyakkendős alak.   Ezzel bontakozik ki egy szemfényvesztő és roppant fondorlatos csalás, amit a plafon fölött hallgatózó Muskétás csapat is csak apránként tud megfejteni. A legnagyobb galádságok megakadályozásához viszont nekik is be kell vetni az összes kétlábú, négylábó, szőrös, tollas barátjuk segítségét.    A szerző-illusztrátor Ute Krause a sorozat második részében ismét lebilincselő történettel örvendeztet meg. Egy viszonylag egyszerű alapszituációt kerekített ki letehetetlenül izgalmas mesévé. Örömmel tapasztaltam, hogy a kalandok mellett most is bőven akadt helye a humornak és olykor a komolyabb érzelmeknek is. Előbbi elsősorban Richárd félműveltségének és helyesírási hiányosságainak, a komforthoz szokott Picandou esetlenségének és Pomme de Terre néha csípős megjegyzéseinek köszönhető.    A négylábú szereplők karaktere az előzményekhez képest még több részlettel gazdagodik, míg az embereknél csak egy-egy nagyon jellegzetes, a történet szempontjából fontos jellemvonás kap hangsúlyt.  Egyébként ez mintha a rajzokban is visszaköszönne: az emberábrázolás sokkal határozatlanabbnak, kevésbé sikerültnek tűnik, mint az állatoké. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen most az emberek a statiszták a négylábúak titokzatos világában.  Ebben a számunkra ismeretlen és -valljuk be- mély ellenérzéseket kiváltó világban van valami nagyon vonzó. Már az ellenállhatatlanul bizsergető kalandokon túl. A mindenki által megvetett és üldözött lények végtelenül bájosak és szeretreméltóak. Testük méreteit meghazudtoló módon küzdik le az eléjük tornyosuló akadályokat. Nem állítom, hogy csak ez a történet sikerének titka, de biztos vagyok benne, hogy fontos alkotóeleme.   A szöveg (Nádori Lídia fordítása) jól tagolt, könnyen követhető, gondozott. Bár elég sok fordulatos kalandot élnek át a hősök a közel kétszáz oldalon, mégsem éreztem soha azt, hogy sok lenne, vagy belefáradtunk volna. Krause jól terelget minket a történetben, van időnk és alkalmunk, hogy két kaland között kifújjuk magunkat, majd aztán újult kíváncsisággal lapozhatunk tovább. A fejezetek hossza időnként változó, de az előző kötethez hasonlóan szinte észrevétlenül olvastuk el. Az illusztrációk fő nézőpontja persze megint az egértávlat, ez meg nyilván elég sok játékosságnak ad teret. Persze az emberek aktív szereplése miatt megnőtt a tér és az ábrázolás is sokoldalúbb lett, de Ute Krause esetében azt hiszem az is lényegtelen lenne, ha egy szomorú kavicsot vetne papírra. Az egész pasztellszínű világa imádnivaló. A Muskétások csapatának mimikája, hangulatuk és személyiségük tükröződése látványos, könnyen érthető és végtelenül szerethető. Ha habzsolható, szívből szerethető mesét keresel, jó helyen jársz, Ute Krause Muskétásaiban minden megvan, amiért olvasni jó. VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>