Hétfőn reggel, jó korán Peti és az apukája nagy hátizsákkal ácsorogtak a Palacsinta tábor kapujában, amikor odaszaladt a kerítéshez egy nagy, fehér kutya. Ismerősnek tűnt a plakátról. Nem ugatott, inkább csak szaglászott, de Peti és az apukája mégsem mertek benyitni. Csengő nem volt, így hát kiabálni kellett: – Halihó! – kiáltott Peti apukája. – Óvó néni, itt vagyok! – kurjantotta Peti is. Hangjukra a ház ajtajában megjelent az óvó néni, kezében egy nagy karéj kenyérrel. – Jó reggelt! – intett a vendégeknek. – Gyertek be bátran! – Nem harap? – kérdezte Peti a fehér kutyára sandítva. – Harapni nem harap, de ha nem vigyázol, egyben bekap! – felelte az óvó néni vidáman. Peti értette a tréfát, tudta, hogy az óvó néni viccelődik vele, mégis csak az apukája mögé bújva merészkedett be a kertbe. A nagy fehér kutya megörült a vendégeknek. Örömében ugrálni és nyüszíteni kezdett. Akkor az óvó néni odaszólt: – Hami! Hami! Peti megrettent. Még hogy hami! Akkor az előbb az óvó néni mégsem viccelt? Az apukájába csimpaszkodva rémülten rikkantotta: – Miért mondod neki, hogy egyen meg? Ám az óvó néni már mellettük is termett: – Dehogy akarlak megetetni vele! – nyugtatta a rémült kisfiút. – Hami a kutya neve! Peti megnyugodott. Zavartan mosolygott, és úgy tett, mintha nem is ijedt volna meg. Elengedte az apukája kezét, és mire a girbegurba úton a házhoz értek, már össze is barátkozott a kutyával. Az óvó néni megengedte, hogy megetesse vajas kenyérrel. Hami egy falásra fel is falta az egészet, és még sokáig nyalogatta utána a kisfiú kezét. De már nem a kenyér, sokkal inkább a barátság miatt. Amikor Peti apukája elment, az óvó néni megmutatott a kisfiúnak mindent a ház körül. A verandát, ahol majd reggelizni és ebéd után játszani fognak, a kertet a kidőlt fával, a hajóhintának nevezett függőágyat, a homokozót és a lapos kerekű régi Trabantot, amibe bele is lehet ülni, aztán a kerítés mögött csörgedező patakot. Végül bemutatta Dömötörnek is. Dömötör az óvó néni unokaöccse, iskolás nagyfiú – tizenhat éves –, aki azért volt a táborban, hogy segítsen az óvó néninek mindenben. Peti és Dömötör kezet fogtak, pont úgy, ahogy a nagyfiúk szoktak. – Szeretsz focizni? – méregette a nagyfiút Peti. – Nemcsak szeretek, hanem tudok is! – húzta ki magát Dömötör. – Úgy biztos nem, mint ahogy az unokatesóm tud – vette elő a labdáját Peti –, mert ő híres focista, még a tévében és az újságban is benne volt! – Na, majd meglátjuk! – nyomott egy barackot Peti fejére Dömötör, és már rúgták is a labdát. Peti cselezett, Dömötör szerelt, Hami pedig vidáman ugrándozott körülöttük.   VISSZA AZ ÓVODAI ÉLETHEZ>>