Hogy a gyerekek hogyan élik meg, ha felmerül, hogy a nyári szünetet net és számítógép nélkül kell tölteniük? A Nyár, nagyi, net-ben szereplő kisfiú semmilyen táborba nem hajlandó menni, legszívesebben ki sem mozdulna a szobájából, hogy csak játszhasson, chatelhessen a gépen, így a szülei azt megoldást választják, hogy Bercinek az egész nyarat a nagymamánál kell töltenie. De a nagyi nem tiltja el a géptől, sőt a gépezés lesz a közös hobbijuk, úgy, hogy közben a kisfiú rengeteg igazi élményt is gyűjt. Legújabb mesekönyved, a Nyár, nagyi, net 7 éves kortól ajánlott. A kisiskolás korosztálynál már gyakori a számítógépfüggőség, vagy inkább megelőző céllal írtad a történetet? Egyre kisebb korban kezdenek a gyerekek hozzánőni a géphez. De ez nem is csoda, minket utánoznak. Miért helyteleníti az apuka, ha a kisfia barkácsolás helyett azt játssza, hogy netezik? Hiszen tőle is ezt látja! Ahogy a felnőttek életében egyre nagyobb szerepet kap a gép, úgy a gyerekek is ezt tanulják, ebbe nőnek bele. Hogy jó-e? Nem tudom. A mi generációnk a saját igényei szerint alakította a számítástechnika adta lehetőségeket. A gyerekeinknek viszont már a számítástechnika adja a lehetőségeket. Ezt nekünk szülőként meg kell tanulnunk. Ebben a mi szüleink, a mi neveltetésünk nem ad mintát. És éppen ezért ilyen nehéz, ezért vált ki ilyen indulatokat, mert mi magunk sem tudjuk, mit kezdjünk vele. El kellene fogadnunk, hogy ez a mindennapjaink része. A miénk is, így a gyerekeké is. A baj csak akkor kezdődik, ha nincs helyette más, mert a függőség veszélyes. Egy felnőtt talán már tudja kezelni a helyzetet, de egy gyerek nem. Ha csak a gép teremtette világban érzi otthon magát, akkor a szülőnek be kell avatkoznia. De nem úgy, hogy tiltja. A XXI. század gyerekeiről beszélünk, ha nem engednénk őket a gép közelébe, az majdnem olyan, mintha ötven évvel ezelőtt azt vártuk volna el, hogy villany helyett gyertyafényben írják a leckéjüket. Honnan jött az ötlet a könyvben szereplő Berci sztorijához? Mi persze szülőként a saját gyerekkori élményeinket akarjuk átadni a gyerekeinknek. Hiszen nekünk akkor olyan jó volt! A kisautók, a papírbabák, a kirándulások… Valóban érdemes megmutatni, de nem úgy, hogy kiszakítjuk őket a saját XXI. századi világunkból. Nekem komoly erőfeszítésbe telt, hogy elfogadjam ezt. Próbálkoztam azzal, hogy a kisiskolás fiamat nem engedtem géphez nyúlni hetekig. Legózzon csak, rajzoljon, biciklizzen… És nem működött a dolog. Persze legózott, rajzolt, biciklizett, de közben kimaradt olyan dolgokból, aminek ugyanúgy az életének a része kell, hogy legyen. Például a társasági életüket részben a neten élik, közös játékokat játszanak stb. Arról nem is beszélve, hogy én is el voltam szakítva a világból, hiszen ha ő nem gépezhet, akkor én sem neteztem. Időbe, és sok-sok gondolkodásba került, amíg sikerült kialakítani egy olyan rendet, amibe minden belefér.